Erősödött a részvények többsége a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,32 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 36 346,09 ponton zárt szerdán.

Erősödött a részvények többsége a magyar piacon

A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 19,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: ahogy az előző napokban is, különösebb hírek nélkül, pozitív hangulatban indult a kereskedés az európai piacokon, amit támogatott, hogy 750 milliárd eurós uniós helyreállítási alapra tett javaslatot az Európai Bizottság. A nap felénél azonban kezdtek kicsit elfáradni az európai börzék, jelentős részét vissza is adták az emelkedésnek.
   
Azok a papírok, amelyek az előző pár napban is nagyon mentek, mint például a bankrészvények vagy az autószektor papírjai, szépen emelkedni tudtak, de a technológiai szektor már korrigált - mondta.
   
Kéri Lajos úgy vélte, a nap második felében a rossz hangulatot az is fokozhatta, hogy a Fitch nemzetközi hitelminősítő lefelé módosította 2020 egészére vonatkozó világgazdasági GDP-előrejelzését, az eddigi 3,9 százalékkal szemben most már 4,6 százalékos csökkenést vár.
   
A vezető üzletkötő szerint profitrealizálás kezdődött, egyes indexek fontos technikai szintekhez érkeztek. Az S&P 500 indexnél a 3000 pont fontos lélektani szint, itt húzódik a 200 napos mozgóátlaga, ami a nagy menetelést picit megállíthatja. Az olaj ára esett, a BÉT zárásakor 5 százalék körüli mínuszban volt, és csökkent az árupiaci termékek - az arany, réz - árfolyama is. Minden árfolyam elment egy olyan nevezetes szintig, ami első körben meg szokta állítani a menetelést, megpihenés látható a piacokon - mondta.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A BÉT-en az OTP nagy forgalom mellett folytatta felfelé menetelését, a 10 500 forintos szint környéke fogta meg. A Mol ugyancsak nagy forgalom mellett feltűnően gyengén szerepelt, különösebb hír nélkül. Az euró/dollár árfolyam is szépen megindult, így a forint/euró árfolyam is a 348-as kulcsszintig csökkent, ami megint megfogta - mondta a vezető elemző.
  
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben, az Európai Parlament egynapos, rendkívüli plenáris ülésén közölte, hogy az Európai Uniónak 750 milliárd euróra (mintegy 262,5 ezer milliárd forint) van szüksége a koronavírus-járvány okozta példátlan gazdasági és társadalmi károk utáni helyreállításhoz. A 750 milliárd eurót a pénzügyi piacokról szerezné be az EU. A helyreállítási tervet új generáció néven indítanák el, és 500 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatásból valamint 250 milliárd euró kölcsönből állna, amit az európai költségvetésen keresztül folyósítanának. A tervezet alapján Magyarországnak az alapból 8,1 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 6,9 milliárd euró hitel állna rendelkezésére.
   
A Mol 21 forinttal, 1,04 százalékkal 1993 forintra gyengült, 5,8 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények 210 forinttal, 2,05 százalékkal 10 450 forintra erősödtek, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,14 százalékkal 399,50 forintra nőtt, forgalma 232,4 millió forint volt.
   
A Richter-papírok ára 40 forinttal, 0,58 százalékkal 6945 forintra emelkedett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3606,28 ponton zárt szerdán, ez 26,39 pontos, 0,74 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: