Erre számítanak az intézményi befektetők

Alapvetően optimisták az idei kilátásokat illetően a hazai intézményi befektetők, a fejlett és a feltörekvő piacokon egyaránt emelkedésre számítanak. A kedvező hangulatot a jegybankok is támogatják, hiszen legkorábban a második félévben valószínűsítik a Fed kamatemelését, míg a Magyar Nemzeti Bank részéről egész évben folytatódhat a laza monetáris politika. A kőolajra vonatkozóan pedig meredek erősödést várnak az év során a szakemberek – derül ki a K&H Alapkezelő intézményi befektetők körében végzett felméréséből.

A K&H Alapkezelő hagyományosan évről-évre felméri, milyen várakozásokkal tervezik következő évi portfóliójukat az intézményi befektetők. A megkérdezett közel félszáz, összességében mintegy 700 milliárd forintos vagyont kezelő intézményi befektető a legfontosabb makrogazdasági adatok és események alakulásával kapcsolatban - a korábbi évektől eltérően - idén meglehetősen egységes állásponton van. 
 
intézményi befektetők várakozásai, forrás: K&H Alapkezelő
Alapvetően kedvező hangulatra számítanak az idei évet illetően a megkérdezett befektetők, és a feltörekvő és a fejlett piacokon egyaránt a tavaly év végéhez képest magasabb árfolyamokat feltételeznek idén év végére. A pozitív hangulat a hazai tőzsdére és kötvénypiacra is átragadhat, igaz, ez utóbbi esetében már lényegi változást nem, csupán kisebb hozamcsökkenést valószínűsítenek. 


A szakemberek a magyar államadósság minősítésével kapcsolatban is kedvezően nyilatkoztak, hiszen meglátásuk szerint már a második félévben számítani lehet arra, hogy legalább egy hitelminősítőnél visszakerül Magyarország a befektetési kategóriába. 


A forinttal és az euróval szemben azonban már kevésbé bizakodóak, hiszen a hazai és az uniós deviza esetén is gyengébb árfolyamra számítanak az év végére. 


Az idei év befektetési szempontból is egyik legérdekesebb története, a kőolaj világpiaci árának alakulásával kapcsolatban meredek, több mint 20%-os emelkedésre számítanak a szakemberek, és év végére 65 dollárig várják visszaerősödni a WTI olaj hordónkénti árát. 
 
nem szigorítanak a jegybankok 
Az intézményi befektetők meglátása szerint a Fed esetében egyelőre még nem kell számítani a kamatemelésre, hiszen a túlnyomó többség (60%) véleménye szerint az amerikai jegybank a tervezett szigorítást csak a második félévben fogja meglépni, közel negyedük szerint pedig ez 2016-ra is áttolódhat. Így tehát az amerikai jegybank egyelőre nem fogja borzolni a piaci hangulatot. 


Az MNB esetében az év egészére maradhat a laza monetáris politika. A piaci várakozásokkal összhangban a befektetők többsége további lazítást feltételez, ezzel együtt az év végére a jelenleginél még alacsonyabb, 2%-os alapkamatra számítanak.                      

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: