Kemény szócsata után - Felfüggesztették Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát

Felfüggesztette Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát az Országgyűlés hétfőn késő este. A parlament a rendszerváltás óta először adott ki a nyomozóhatóságnak egy korábbi kormányfőt.

A képviselők 306 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyták jóvá a mentelmi bizottság indítványát. Igennel szavaztak a kormánypártok, a Jobbik és az LMP képviselői, nemmel a szocialisták. Gyurcsány Ferenc korábban mentelmi jogának felfüggesztését kérte, a szavazáson azonban nem nyomott gombot. A volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte azért, hogy hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgassa ki a szocialista politikust a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

 

A szavazás előtt elmondott beszédében Gyurcsány Ferenc politikai leszámolásnak minősítette az ellene indult eljárást. Azt mondta: az ügyészség valótlant állít, hazudik, gyanúsításának egyetlen szava sem helytálló. A sukorói beruházásról kifejtette: majdnem egymilliárd dollárt hozott volna az országnak, és 2500 embernek adott volna munkát. Szavai szerint akik ellenezték, a magyar emberek érdekeivel ellentétesen cselekedtek. Hozzátette, a befektetőkkel folytatott tárgyalásán jóindulatáról biztosította őket és ma is így járna el.

 

"Ha bűn azt mondani a kormány tagjainak, a kormány irányítása alatt álló intézményeknek, hogy tegyék a dolgukat Magyarország boldogulására, akkor nem egyszer (...) hanem több tucatszor elkövettem ezt a bűnt" - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc azt mondta, az ellene indult eljárás csak látszólag jogi kérdés, valójában politikai leszámolás. Véleménye szerint ezt támasztja alá az a Wikileaks portálon megjelent állítólagos amerikai diplomáciai távirat, amely alapján Orbán Viktor 2007-ben diplomatáknak azt mondta: "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed", majd hozzátette, hogy jobban szeretné "holtan látni" Gyurcsányt, mint sebesülten.

 

"Azt gondolom, ebben az ügyben a miniszterelnök és pártja nemcsak hogy megölni nem tud, de megsebezni sem" - fogalmazott a szocialista politikus. Megjegyezte: az eljárás megerősíti abban, hogy "alávaló hatalom" uralja az országot, és ezzel a hatalommal szemben minden tisztességes demokratának fel kell lépnie. Hangsúlyozta azt is, jogi értelemben nem követett el bűnt, Orbán Viktor és a Fidesz szemében azonban politikai bűn, amit nem bocsátanak meg, hogy 2002-ben és 2006-ban a baloldal "meggyőző vereséget" mért rájuk.

 

"Nem bocsátják meg azóta sem, hogy azok közé tartozom (...), akik fenyegetés, nyomásgyakorlás, tisztességtelen politikai praktikák után is kemény elvi ellenfelei Orbán autokratikus önkényuralmi rendszerének" - fogalmazott, megjegyezve, "vádlott helyett vádlója" lesz ennek a rendszernek. Polt Péter legfőbb ügyészt a miniszterelnök lojális kiszolgálójának nevezte. A képviselőket lelkiismereti szavazásra buzdította, arra figyelmeztetve, hogy akik részt vettek "ebben a disznóságban", szégyellni fogják egyszer. Beszédét folyamatos közbekiabálások kísérték, a kiadásáról szóló döntést pedig taps fogadta a kormánypárti, jobbikos és LMP-s padsorokból. Gyurcsány Ferenc felszólalása előtt Rubovszky György (KDNP), a mentelmi bizottság elnöke ismertette a legfőbb ügyésznek a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó indítványát és a testület támogató döntését.

 

Kiemelte, hogy az ügyben az igazságszolgáltatásnak kell döntést hoznia, a mentelmi bizottságnak csak azt kellett véleményeznie, hogy az indítvány a volt kormányfő képviselői munkájának zavarását célozza-e. Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte azért, hogy hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgassa ki őt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A Legfőbb Ügyészség szerint a volt miniszterelnök túllépte hatáskörét, amikor a befektetőkkel folytatott 2008. májusi tárgyalásán "eldöntötte, hogy a kért (...) állami tulajdonban lévő ingatlanegyüttes tulajdonjogát a befektetők megszerezhetik, és kizárólag a cserét határozta meg az értékesítés lehetséges módjaként".

 

A volt miniszterelnök szerint semmi sem támasztja alá az ügyészség álláspontját, sőt szerinte azt a mentelmi bizottságnak megküldött iratok cáfolják. Mint mondta, a kifogásolt parlamenti megbeszélésen részt vevő és az ügyben folyó polgári perben meghallgatott tanúk egybehangzóan állítják, hogy a tanácskozáson nem született döntés, ő pedig kizárólag arra adott utasítást, hogy mindenki a jogszabályok betartásával végezze a munkáját. A szocialista politikus ellen 2009 októberében Schiffer András - az LMP jelenlegi frakcióvezetője - tett feljelentést arra hivatkozva, hogy a sukorói King's City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítésekor megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

 

Ám Gyurcsány Ferenc szeptember elején azt mondta az MTI-nek, hogy ezek a szempontok nem szerepelnek az ügyészség érvei között. Idén áprilisban egyébként a volt kormányfő jelentette be, hogy a legfőbb ügyész mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza. Néhány nappal később tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy együttműködik az ügyészséggel, de "Orbán Viktor meghosszabbított karjaként" tekint az ügyben eljáró ügyészekre. A kaszinóberuházásról úgy fogalmazott: a jogszabályokat betartva járt el, és ezt be is fogja bizonyítani. A Népszava szombati számának adott interjúban viszont úgy fogalmazott: "mivel a Fidesz uralma kiterjed az igazságszolgáltatás bizonyos területeire is", nem biztos benne, hogy sikerül ártatlanságát bizonyítania, ám abban igen, hogy a vele nem szimpatizáló közvélemény is meg fogja érteni: ártatlan. A parlament döntésével Gyurcsány Ferenc lehet a rendszerváltás óta az első miniszterelnök, akit közvádas ügyben meggyanúsítanak. (MTI)


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: