Folytatódhat a kamatcsökkentési periódus - elemzők

Elemzők szerint folytatódhat a kamatcsökkentési periódus, bár vélhetően az eddiginél lassabb ütemben, a várakozások szerint jövő év végére 5 százalékra, vagy akár az alá is csökkenhet a jegybanki alapkamat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi, kamatdöntő ülésén. Az elemzők többsége 25 bázispontos monetáris enyhítést várt, azt követően, hogy októberben már a harmadik egymást követő alkalommal csökkentette 0,25 százalékponttal a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács.
    

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a döntéshez fűzött kommentárjában kifejtette: mivel a forint nem ingott meg a Standard & Poor's pénteki leminősítése után, és a kötvényhozamok, valamint a CDS-felár sem emelkedett, így várható volt, hogy a monetáris tanács, a korábbi logikának megfelelően folytatja a lazítást.  Hozzátette, hogy a kockázati megítélés ugyan némileg romlott az októberihez képest, de továbbra is fennáll a feltörekvő piaci eszközöknek kedvező nemzetközi környezet. Az Equilor elemzője középtávon a monetáris politika további lazulására számít, amíg fennmarad a kedvező tőkepiaci környezet, és ezzel együtt stabil marad a forint árfolyama és az állampapír-hozam. Várakozása szerint a jövő év végére 4,75 százalékig csökkenhet az alapkamat - az infláció alakulásától függetlenül -, ugyanis a monetáris tanács külső tagjai korábban jelezték, hogy 4,5-5,0 százalék körül van szerintük a hazai egyensúlyi kamatláb.
    

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary elemzője szintén úgy véli, hogy folytatódni fog a kamatcsökkentés, a kérdés csak az, hogy milyen ütemben. Erre vonatkozóan a piaci szereplők az MNB kommentárjára figyelnek. Emlékeztetett, hogy az előző ülés jegyzőkönyve szerint a monetáris tanács a következő hónapokban a kockázati megítélés javulásának tartósságára, illetve arra figyel majd, hogy az inflációs folyamatok mennyire közelítenek a 3 százalékos célhoz. Miután ezeken a frontokon nem történt érdemi változás az előző ülés óta, így elképzelhető, hogy a következő hónapokban kivár a tanács - vélekedett az elemző.  Hozzátette, hogy az infláció jövőre még bőven a 3 százalékos cél fölött, 5 százalék körül lehet, a külpiaci hangulat pedig most alapvetően támogató, de azért vannak kockázatok, ahogy azt a legutóbbi leminősítés is mutatja.  Az Erste jelenlegi előrejelzése szerint az idén már nem változik az alapkamat, jövőre pedig negyedévente várható 25 bázispontos csökkentés, így 2013 végén 5 százalékos lehet a kamat.
   

 Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője úgy vélekedett, hogy az enyhülő pénzpiaci kondíciók, csökkenő hozamok és kockázati felárak, erősebb szinten stabilizálódó forintárfolyam, valamint a reálgazdasági mutatók alátámaszthatják ugyan az alapkamat csökkentését, az enyhülő, de még mindig jelen lévő stabilitási kockázatok, valamint az inflációs kockázatok a kivárást indokolhatták volna.  Hozzáfűzte, hogy az eddigi kamatcsökkentésekre leginkább a globálisan enyhülő monetáris kondíciók, a nagy jegybankok újabb mennyiségi lazításai adhattak lehetőséget, amelyek a hazai pénzpiaci hozamokra is igen erőteljes hatással vannak. A TakarékBank elemzője arra számít, hogy a kamatcsökkentési sorozat üteme a következő időszakban némileg lassulhat. Az idén nem vár további kamatcsökkentést, a kamatcsökkentési sorozat várakozása szerint a jövő év elejétől folytatódhat, 2013 közepén 5,5 százalék, a jövő év végén 5 százalék lehet az alapkamat. Suppan Gergely hangsúlyozta, hogy a kamatpálya várható alakulására erőteljes kockázatot jelenthet a nemzetközi hangulat esetleges romlása, az MNB vezetésének változása, valamint a 2014 első felére várt 3 százalékos inflációs cél elérésének tarthatósága.
    

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a monetáris tanács feltehetően addig kész vágni a kamatokat, amíg a forint árfolyama kellően stabil, és amíg a hozamgörbe rövid vége hajlandó lekövetni az alapkamat egyre csökkenő szintjét.  A szakember kifejtette: a forint árfolyamát elsősorban a feltörekvő kötvénypiacokra beáramló tőke tartja stabilan még úgy is, hogy az ország hitelbesorolása folyamatosan romlik. Egyelőre nem látják okát, hogy ez a tőkeáramlás megforduljon, így várhatóan decemberben, illetve a jövő év első hónapjaiban is folytatódhat a kamatvágások sorozata. (MTI)


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: