Folytatódnak a tüntetések Franciaországban

Mintegy 3500 francia civil 87 helyszínen folytatta vasárnapra virradó éjjel az üzemanyag adójának emelése ellen előző nap meghirdetett tüntetést, s délután csaknem 150 helyen folytatódtak az útblokádok - közölte vasárnap Christophe Castaner belügyminiszter.

Folytatódnak a tüntetések Franciaországban

A belügyminisztérium összesítése szerint szombaton 288 ezren tiltakoztak több mint 2 ezer helyszínen. Az útblokádoknál történt balesetekben egy ember szombat délelőtt meghalt, 409-en megsérültek, köztük 14-en súlyosan. A rendőrség 273 embert állított elő, köztük 73-at az éjszakai incidenseken, s 157-en kerültek őrizetbe.
   
Az interneten felháborodott autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó láthatósági sárga mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalma nagyobb útkereszteződések, benzinkutak, bevásárló központok, repülőterek, pályaudvarok, autópályák le- és felhajtóinak elfoglalására, valamint a városok körüli körgyűrűkön forgalomlassító akciókra kérték az autósokat szombaton az üzemanyagok környezetvédelmi adójának jövőre tervezett emelése miatt.
   

Mennyibe kerül autóval közlekedni?ITT kiszámolhatod!

A városokban rendezett békés tüntetéseken nem történtek rendbontások, az incidensek a blokádokon vagy a forgalomlassító akciókon a tüntetők és a megmozdulást nem támogató autósok között robbantak ki. A helyszínekre több ezer rendőrt vezényeltek ki, köztük 28-an sérültek meg.
   
"Nyugtalanító volt az éjszaka. Voltak támadások, verekedések, késelések a sárga mellényesek között. Egyes helyeken sok volt az alkohol, és erőszakos magatartásra ösztönzött egyeseket, ez pedig elfogadhatatlan" - mondta a miniszter. Christophe Castaner a szombat esti halálos balesetre emlékeztetve arra kérte a spontán szerveződő akciót meghirdetőket, hogy minden megmozdulást jelentsenek be azért, hogy azokat a rendőrség biztosítani tudja.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, spontán módon, a közösségi oldalakon szervezett megmozdulás az egész országra kiterjedt és a francia kormány gazdaságpolitikája, valamint Emmanuel Macron államfő elleni elégedetlenség kifejeződése lett.
   
Francia elemezők szerint jóllehet a franciák háromnegyede támogatja a sárga mellényeseket, a részvétel a tüntetéseken a vártnál kisebb volt, az ország nem bénult le, s ez némi mozgásteret ad a kormánynak, amely már jelezte, hogy nem változtat a környezetvédelmi adót érintő politikáján.
    

"Az ökológiai adópolitikában folytatjuk a megkezdett utat. Felelőtlenség lenne nem folytatni" - mondta vasárnap Francois de Rugy környezetvédelmi miniszter a Le Parisien című napilapban megjelent interjúban.
    

"Azért választottak meg minket, hogy rendezzük a ránk maradt problémákat és folytatni fogjuk fáradhatatlanul. Mindenképpen fel kell számolni az autózás, a benzin, a gázolaj csapdáját, amelybe mindannyian régóta beleestünk" - fogalmazott a tárcavezető.
    

Francois de Rugy elutasította azt a feltételezést, hogy az államfő, akinek a tetszési mutatója a 25 százalékos mélypontra süllyedt, elvesztette volna az irányítást.  
   
"Szerintem inkább a türelmetlenség kifejeződése történt. Nagyon erős a várakozás az eredményekre, amit nagyon nehéz 18 hónap (kormányzás) után kielégíteni. És nem a nehézségek előtti kapitulálással fogjuk a válaszokat megtalálni" - hangsúlyozta a miniszter.
   
Sébastien Lecornu, az önkormányzatokért felelős államtitkár a Le Journal du Dimanche című napilapnak adott interjúban úgy vélte, hogy a mintegy félmillió eurós rezsicsökkentő csomagban az energetikai átmenet támogatására szerdán bejelentett kompenzációs intézkedések "promócióját" folytatni kell. A lapban közzétett felmérés szerint viszont a franciák 62 százaléka úgy véli, hogy "a vásárlóerőt előnyben kell részesíteni, s lassabban kéne az energetikai átmenettel haladni".

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: