GKI: idén 2,9% körüli államháztartási hiány várható

Továbbra is 2,9 százalék körüli államháztartási hiányt valószínűsít 2012-re a GKI Gazdaságkutató Zrt. A gazdaságkutató az MTI-hez eljuttatott előrejelzésében rámutat: ehhez többszöri, az év egészében 200-300 milliárd forintos korrekcióra lesz szükség.

A GKI szerint az év eleji, pénzpiaci finanszírozási krízissel fenyegető helyzethez képest februárban a forint árfolyama közel 10 százalékkal erősödött, az állampapír-kibocsátások sikeresebbek és alacsonyabb hozamúak lettek, a CDS felár több mint 200 ponttal csökkent. Ugyanakkor még a 2012. februári kamatszintek is olyan magasak, amelyeken a magyar államadósság hosszú távon nem finanszírozható - áll a prognózisban.

 

A gazdaságkutató szerint egyelőre nem látszik az a fordulat, amely elengedhetetlen lenne az európai piacgazdaságokban szokásos jogbiztonság helyreállításához, a költségvetési folyamatok tartós kiigazításához. Az IMF-tárgyalások megkezdésének elhúzódása újabb sokkot okozhat Magyarország pénzügyi megítélésében. Az EU legfrissebb előrejelzése 2012-re az euróövezetben 0,3 százalékos visszaesést valószínűsít, a régiós országok közül csak Magyarország esetében várnak 0,1 százalékos recessziót.

 

A GKI pesszimistább, fenntartja 1,5 százalékos visszaesést tartalmazó előrejelzését. A GKI kutatói szerint pusztán a tavalyi agrárnövekedés elmaradása mintegy 1 százalékponttal csökkenti az idei GDP-t. Bár az ipari kivitel az autógyártó beruházások miatt dinamikus lesz, az európai dekonjunktúra, a Nokia és a Malév kiesése mérsékli az ütemet. A belföldi kereslet jelentősen csökken. A lakosság fogyasztása 2,5 százalékkal mérséklődik. A beruházások 4 százalékkal tovább csökkennek.

 

A GKI korábbi előrejelzéséhez hasonlóan valószínűtlennek tartja a 2012-re tervezett 2,5 százalékos államháztartási hiány elérését. Ugyanakkor a kormányra nagy nyomás nehezedik, hogy a hivatalosan még mindig nem várt visszaesés esetén is 3 százalék alatt maradjon a deficit - olvasható az előrejelzésben. Ezért a gazdaságkutató 2,9 százalék körüli hiányt valószínűsít 2012-re. Ehhez a GKI szerint - részben az IMF-tárgyalások által meghatározott területeken - többszöri, az év egészében 200-300 milliárd forintos korrekcióra lesz szükség. (MTI)

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás:

BMW és MINI: robbanásszerű eladási növekedés Magyarországon

A BMW márka értékesítése 23 százalékkal, a MINI eladásai 75 százalékkal nőttek 2025 első kilenc hónapjában éves összevetésben, jelentősen meghaladva a magyar újautó-piac 7,7 százalékos növekedését - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t pénteken.
2025. 10. 04. 07:00
Megosztás: