Gazdátlanná vált a közoktatás rendszere

Pillanatnyilag gazdátlan a közoktatás rendszere és rendkívül nagy a bizonytalanság - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerdán Budapesten az Államosítás előtt, után és közben - zavaros jövőkép címmel rendezett sajtótájékoztatón.

Galló Istvánné szerint a bizonytalanságot az is fokozza, nem lehet tudni, hogy az iskolák államosítása pontosan miként zajlik majd, és félő, hogy a tanárok úgy mennek el a nyári szünetre: nem tudják, milyen változásokra számíthatnak az új tanév kezdetétől. A PSZ vezetője szólt arról, hogy a legutóbbi hírek szerint az iskolák működtetését, azaz a közüzemi számlákat, a karbantartást és más dologi kiadásokat az önkormányzatok fizetnék, ugyanakkor az intézményfenntartás, tehát az osztályok, csoportok számának meghatározása, a pedagógus-álláshelyek betöltése, illetve az intézményvezetői kinevezések és a pedagógusok munkájának ellenőrzése állami feladat lenne.

 

Az érdekvédő felidézte Farkasné Gasparics Emese, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkárának keddi, egy budapesti konferencián mondott szavait, amelyek szerint az általános iskolai ellátáshoz kapcsolódó vagyon 2013. január 1-je után is az önkormányzati rendszer része marad, az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át, illetve azt finanszírozza. Galló Istvánné meglátása szerint ezzel "a mindent az állam vesz át" elve megdőlt. Az államosítás a kormányzat által elképzelt gyors tempóban végrehajthatatlan, mivel 4169 iskoláról, ezen belül 5923 telephelyről van szó, és 1 millió 418 ezer tanulót, valamint 121.518 pedagógust érint - tette hozzá.

 

Megemlítette, nem látják az államosítás pénzügyi fedezetét a költségvetésben, mert a járási kormányhivatalok még nem álltak fel, és nem lehet tudni, hogy ezeket miből finanszírozzák, hogyan fog felállni ez a rendszer, és miként tisztázzák a hatásköröket. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a költségvetés a jövő évben sem költ majd annyit a közoktatásra, amennyi az államosításhoz szükséges lenne.

 

Mint mondta, információik alapján jelenleg több helyütt, így Baranya és Csongrád megyében, illetve Vácott egyházakkal - utóbbi városban a baptistákkal - tárgyalnak az önkormányzatok, amely szerinte azt jelzi: a településeken nem látják biztosítva, hogy ha az államhoz kerülnek az iskolák, akkor az oktató-nevelő munka sokszínűsége megmarad. A PSZ csak akkor támogatja az egyházaknak történő iskolaátadást, ha abba az összes érintett szülő beleegyezik, mert ideológiailag semleges oktatást kell nyújtani. Nem biztos, hogy a helyi pedagógusok összessége meg tud felelni az egyházi elvárásoknak, ráadásul ők az egyházi átvétel esetén nem lesznek közalkalmazottak - jegyezte meg.

 

Galló Istvánné beszélt arról: a közoktatás államosításával az is probléma, hogy több mint 500 intézményt újítottak fel részben EU-s pénzekből, a támogatás kritériuma pedig az volt, hogy öt évig ne legyen fenntartóváltás. Úgy látja, az intézmények működtetése ezért maradna az önkormányzatoknál. A PSZ vezetője súlyos, megmagyarázhatatlan szakmai hibának nevezte, hogy noha Szigetszentmiklóson a döntéshozók a két pályázó közül egyiket sem tartották alkalmasnak az igazgatói posztra, mégis közülük választottak egyet ideiglenes vezetőnek a Batthyány Kázmér gimnázium élére július 31-ig. Ráadásul nem vették figyelembe sem a tantestület, sem a szülők véleményét, mert ők a másik jelöltet támogatták, ezért a tantestület felháborodása jogos - fogalmazott. (MTI)


A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás:

Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás:

Ripple RLUSD stabilcoin: intézményi hozamlehetőséget kapott a Copper letétkezelési rendszerében

A Ripple dolláralapú stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé. A digitális eszközinfrastruktúrát kínáló Copper felvette a tokent saját Stablecoin Rewards Programjába, így a professzionális piaci szereplők már biztonságos letétkezelési környezetben tarthatják az RLUSD-t, miközben hozamlehetőséghez is hozzáférhetnek.
2026. 05. 22. 16:30
Megosztás:

Visszatérhetett a befektetői optimizmus a lakossági ügyfelek körében

Jelentős kilengéseket mutatott az elmúlt egy évben a K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe. Az optimista befektetők aránya az éves átlagos 49 százalékról március végére 20 százalék közelébe esett, miközben a pesszimisták aránya átmenetileg az 50 százalékot is meghaladta. Az elmúlt hetekben ugyanakkor gyors hangulatjavulás következett: az optimisták aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett, a pesszimistáké pedig 20 százalék alá csökkent.
2026. 05. 22. 16:00
Megosztás:

Amerikai Bitcoin-tartalék: 1 millió BTC-t halmozhatna fel az USA 2030-ig

Az Egyesült Államok újabb történelmi lépést tehet a Bitcoin intézményes elfogadása felé. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat akár 1 millió BTC stratégiai tartalékba helyezését is lehetővé tenné 2030-ig, miközben a lefoglalt kriptoeszközök kezelését, a tárolási szabályokat és az állampolgári önrendelkezési jogokat is új alapokra helyezné.
2026. 05. 22. 15:30
Megosztás:

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás:

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton - írja az economica.net a Máramaros megyei tanács közleménye alapján.
2026. 05. 22. 14:30
Megosztás:

Az Avalanche Dél-Koreában erősít: stabilcoin-fizetéseket tesztel a Payco QR-hálózatán

Az Avalanche újabb fontos lépést tett a mindennapi kriptós fizetések felé: Dél-Korea egyik meghatározó fizetési szolgáltatója, az NHN KCP stabilcoin-alapú fizetési pilotot indított a Payco rendszerén keresztül. A teszt nemcsak online ajándékutalványokra, hanem offline QR-kódos fizetésekre is kiterjed, miközben az Avalanche az Egyesült Államokban a tokenizált jelzálogpiacon is megjelenik.
2026. 05. 22. 14:00
Megosztás:

Új pályán a területfejlesztés Európában

Az Európai Unió fejlesztéspolitikája történelmi léptékű átalakulás előtt áll. A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) előkészítése során egyre világosabban kirajzolódik, hogy az elmúlt évtizedeket meghatározó kohéziós modell fokozatosan háttérbe szorulhat, miközben előtérbe kerül egy központosítottabb, versenyképességi és geopolitikai logikára épülő európai fejlesztési rendszer. A változás nem pusztán költségvetési vagy adminisztratív jellegű: valójában az európai integráció egyik alapfilozófiájának újraértelmezéséről van szó.
2026. 05. 22. 13:30
Megosztás:

Befektetés a mindennapi kényelembe

A modern élet egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tehetjük hosszú távon is kényelmesebbé a mindennapjainkat. A tudatos döntések – legyen szó otthonunk fejlesztéséről, okoseszközök beszerzéséről vagy praktikus megoldások alkalmazásáról – ráadásul amellett, hogy növelik a komfortérzetünket, még időt és energiát is megtakarítanak nekünk, érdemes tehát okosan választani. A Meleget.hu kínálata is azt mutatja, hogy ma már számos olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyekkel a kényelmet egy új szintre emelhetjük.
2026. 05. 22. 13:00
Megosztás:

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 05. 22. 12:30
Megosztás: