George Pataki is ringbe szállhat az amerikai elnökségért

George Pataki, New York állam magyar származású volt kormányzója fontolóra vette, hogy elinduljon a 2012-es elnökválasztáson - közölte a hétvégén a konzervatív The Washington Times című napilap.

Pataki aggodalmát fejezte ki a republikánus párt jelenlegi elnökaspiránsainak választási esélyeivel kapcsolatban, és a jövő héten Iowába látogat, amely jövőre a tagállamok közül elsőként rendezi meg elnökjelölt-állító gyűléseit. A volt kormányzó, akinek elnöki ambícióival kapcsolatban korábban is jelentek meg utalások az amerikai sajtóban, az iowai vizit után dönti majd el, hogy beszáll-e az elnökválasztási küzdelembe.
    

"Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ne csak egy olyan jelöltet válasszunk, akinek helyesek a meglátásai, hanem egy olyan jelöltet, aki képes megnyerni a választást. Csodálatos dolog filozófiai kijelentéseket tenni, de országunknak most valódi fordulatra van szüksége, ez most a legfontosabb" - mondta.
    

"Büszkeséggel tekintek vissza arra, hogy képes voltam a konzervatívokat, a  republikánusokat, a függetleneket és a felvilágosult demokratákat meggyőzni arról, hogy rám szavazzanak" - jelentette ki George Pataki, emlékeztetve arra, hogy a túlnyomórészt liberális New York államban három ízben is sikerült elnyernie a kormányzói címet.
    

Pataki 2008-ban is fontolóra vette, hogy versenybe szálljon az elnökségért. Az idén azért került közel ismét az elhatározáshoz, mert csalódást okozott neki, hogy Mitch Daniels indianai kormányzó végül elállt a megmérettetéstől. George Pataki mindeddig kitért az elől, hogy konkrétan nyilatkozzon az ambícióiról, de elismerte, hogy az elhatározásával kapcsolatban nem hallgathat a végtelenségig.
    

"Nem állította fel magam számára határidőt, de nyilvánvaló, hogy nincsen hátra sok idő. A családom és én belső értékelést tartunk arról, hogy mi lenne a legjobb módja annak, hogy jobbá tegyük az országot és az ezzel kapcsolatos döntésünket a közeljövőben megtesszük" - jelentette ki George Pataki, aki hozzátette, hogy nem kíván mindenfajta tisztség nélkül, a magánszféra előnyeit élvezve élni.
    

Pataki csütörtökön és pénteken több rendezvényen is felszólal Iowa államban. A The Washington Times szerint a volt kormányzó No American Debt (Adósságmentes Amerika) nonprofit alapítványa tévéreklámokat sugároztat az előválasztások során szintén kulcsfontosságú New Hampshire államban.
    

Ha versenybe száll, Pataki lesz az ötödik volt kormányzó a jelenlegi republikánus elnökjelöltek között, Mitt Romney massachusettsi, Tim Pawlenty minnesotai, Jon Huntsman utahi és Gary Johnson új-mexikói aspiráns mellett. A lap rámutatott, hogy Texas volt vezetője Rick Perry, és az egykor Alaszkát kormányzó Sarah Palin is a potenciális indulók között van.
    

A The Washington Times által megszólaltatott elemzők közül ugyanakkor kevesen gondolják úgy, hogy a konzervatív irányba tolódott republikánus párt hivatalos elnökjelöltjévé választaná George Patakit, aki kiállt az abortuszhoz való jog, a fegyvertartás szabályozása, valamint a károsanyag-kibocsátás korlátázása és a kvótakereskedelem mellett. A New York-i ex-kormányzó színre lépése ugyanakkor megváltoztathatná a választások dinamikáját. A liberális New Hampshire-ben például, ahol jelenleg Mitt Romneynak és Jon Huntsmannek áll a zászló, Pataki jelentős számú szavazatot szerezhetne, amivel országos szinten az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom által támogatott Michele Bachman minnesotai képviselő malmára terelné a vizet, aki  a közvélemény-kutatások szerint jelenleg az első helyen áll Iowában Barack Obama elnök republikánus kihívói között.
    

Pataki egyébként nem az egyetlen potenciális New York-i republikánus aspiráns a Fehér Házra: Rudy Giuliani, a metropolisz volt polgármestere bejelentette, hogy szeptember közepéig határozza el, hogy kíván-e ismét elnökjelölt lenni. (MTI)


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: