Gerendai: látogatórekord, mintegy 410-420 ezren voltak az idei Sziget fesztiválon

Bár a zárónapi adatok még nem ismertek pontosan, bizonyosan új látogatócsúcs született az idei Sziget fesztiválon. Gerendai Károly vasárnap este az MTI-nek azt mondta, 410 és 420 ezer között lesz a végső szám.

A főszervező felidézte, hogy korábban soha nem fordult elő, ami idén igen: még a fesztivál megkezdése előtt elfogytak a bérletek. Aztán csütörtökön már megszületett a napi rekord 85 ezer látogatóval; az elmúlt években 80 ezerben maximálták a napi befogadóképességet. Az eddigi összlátogatószám a 2009-es Sziget fesztiválon volt a legmagasabb, 390 ezer, tavaly viszont csak 361 ezren szórakoztak az egyhetes rendezvényen.

 

"A látogatócsúcs azt is jelenti, hogy az idei Sziget mindenképpen nyereséges volt. Tavalyhoz képest 2014-ben nagyjából 300 millió forinttal nőttek a kiadások, ezzel együtt úgy kalkuláltunk, hogy a 390 ezres látogatottság jelenti a nullszaldót, és ezt sikerült túlszárnyalni. Egyértelműen jó döntés volt a korábbi évekhez képest egy héttel későbbre tolni a Szigetet, úgy tűnik, jövőre is maradunk az augusztus közepi időpontnál. Ezt legfeljebb az befolyásolhatja, ha más európai fesztiválok is változtatnak megszokott dátumukon.

 

Az augusztus elején inkább Amerikában és Japánban turnézó előadók idén az egy héttel későbbi időpontban már el tudtak jönni a Szigetre" - fejtette ki Gerendai Károly. Az idei Sziget hetijegyeinek több mint 80 százalékát Nyugat-Európában értékesítették, az összlátogatottságban az elsősorban a napijegyeket preferáló magyarok aránya csaknem 50 százalékos. "Idén több magyar jött a Szigetre, mint korábban, ez hosszú évek óta először fordult elő. Külföldről a legtöbben Hollandiából érkeztek, bár itt a növekedés kicsi volt, a hollandiai Lowlands Festival velünk egy időben, augusztus 15-től 17-ig zajlott.

 

Az angol, a francia, a német, az olasz piacon jelentős növekedést sikerült elérnünk." A csütörtöki Stromae-koncertre a tervezettnél jóval többen érkeztek a mintegy 10 ezer ember befogadására alkalmas A38 sátorba, az eset kisebb tömegjelenetekhez vezetett, csaknem húszan megsérültek. A főszervező az MTI-nek elmondta: egy ilyen nagy fesztiválon időnként elkerülhetetlen az ilyen eset, ráadásul a várt nagy érdeklődés miatt fel is ajánlottak egy délutáni nagyszínpados időpontot a belga előadónak, ám ő ragaszkodott a késő esti koncerthez, így maradt az A38 sátorban.

 

Gerendai Károly hangsúlyozta: mobil applikáción és Facebookon felhívták a közönség figyelmét a várható telt házra, és kérték az embereket, hogy időben jelenjenek meg. "Az esetleges tumultuózus jelenetekre számítva megerősítettük a sátor egészségügyi és biztonsági személyzetét, és kitettünk kivetítőket is azoknak, akik nem tudtak bejutni. Hiába írtuk ki, és közöltük hangosbemondón, hogy megtelt a sátor, a tömeg egy része mégis nyomult befelé, ez okozott kisebbfajta pánikhelyzetet. Szerencsére a legsúlyosabb sérülés egy térdficam volt, a kollégák jól reagáltak, hogy a kordonokat nem nyitották meg, hiszen nagyobb veszélybe kerültek volna az ott állók, ha megindul a tömeg" - magyarázta.

 

Gerendai Károly szerint a megszokottól eltérő más komolyabb eset a több látogató ellenére a héten nem történt, egy gerincsérülés volt, de az sem súlyos. A főszervező a koncertek közül kiemelte Macklemore & Ryan Lewis csütörtök esti produkcióját a nagyszínpadon, de a legjobban sikerültek között említette a Queens of the Stone Age nulladik napi fellépését is. "Nagyon sok nem zenei program is nagy sikert aratott, ezek között volt például a Cirque du Sziget új előadása, az idén debütált Art Zone és Tábortűz helyszín, de a tavalyinál magasabb vízállás, ezért kisebb használható terület ellenére a Sziget Beach is rendkívül népszerű volt a szigetlakók körében" - mondta Gerendai Károly az MTI-nek.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: