Görög válság, avagy áldás álruhában?

A görögök ismét példát mutatnak a világnak demokráciából - és a világ rémülten hőköl hátra, a tőzsdék zuhannak, a pénzek menekülnek, a német és a francia kormány fenyegetőzik, az IMF és az EU befagyasztja egy következő, amúgy is csak nagy nehezen odaítélt hitelrészlet átutalását Görögországnak.

Pedig már minden olyan rendezettnek tűnt. Az EU átaludta ugyan a nyári szünetet, miközben a görög gúnya tovább hasadt, de október végére összeszedte magát a közösség. Többlépcsős tervet állított össze a piacról rég finanszírozhatatlan görög állama újabb, még kedvezményesebb pénzelésére, sőt, most már a következmények kezelésére is: a görög adósság felét elengedő bankok tőkefeltöltésére, és még az ezzel járó, további fertőzésveszély elkerülésére is azáltal, hogy távolabbi vidékekről - Kínából, Brazíliából - ideédesgetett tőkével erősítenék föl az euróövezeti mentőalapot (EFSF).

 

És akkor a görög kormányfő október utolsó napján váratlanul bejelenti: vissza az egész, előbb népszavazás lesz, hogy a görögök vállalják-e a támogatás megkövetelt árát: a költségvetési takarékosságot, a nadrágszíj meghúzását, végeredményben életkörülményeik látványos rontását. Most tehát lehet, hogy népszavazás lesz - amelyet a görög kormány bizonyára megnyer, ha az EU-ban maradás lesz a tét -, vagy a kormány megbukik, vagy összpárti kormány alakul: így elkerülhető a népszavazás, viszont nem zárhatók ki előrehozott választások.

 

Bármi lesz, arra azonban egy ideig várni kell, és ez sok kárt okozhat mindenkinek a nagy bizonytalanság miatt, főleg, ami a bankmentés jövőjét illeti. Ám az is lehet, hogy ez a kényszerszünet alkalmat ad megállni, és elgondolkodni. Azon, hogy egyáltalán: mi a görög és a többi mentőakció, az összes - nagy nehezen kieszelt és roppant bonyolult - pénzügyi védősánc valódi célja? Mi értelme az egésznek? Hovatovább megkerülhetetlen a kérdés: vissza lehet-e állítani azt a gazdasági rendet, amely az utóbbi húsz évben kialakult, és amelyet tulajdon szülötte, a 2008-ban kezdődött hitel- és pénzügyi válság csődbe vitt?

 

Az új rendszer csírái az 1980-as években jelentek meg Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, amikor Margaret Thatcher kormányfő és Ronald Reagan elnök hadat üzent a progresszív adózásnak, a szociális ellátásnak és a szakszervezeteknek. Ezek az eszmék persze csak az európai rendszerváltás után hódíthatták meg a világot, de akkor már szinte kardcsapás nélkül.

 

Olyan sikerrel, hogy a jólét megítélése ma már alig különbözik a dohányzásétól: egészségtelen, mert impotenciát - "versenyképtelenséget" - és korai halált okoz, lásd Görögország példáját. Pedig egykor a Kelet-Európában irigyelt nyugati "jóléti államok" és "fogyasztói társadalmak" éppen abból teremtettek jólétet, amit ma minden gazdasági alaptankönyv a versenyképtelenség elrettentő receptjének tart: a bérek rendszeres, inflációt meghaladó emeléséből - a reálbér emelkedéséből -, az adókból és a szociális hálóból.

 

Hogyan lett a jólét versenyképtelen? Minden bizonnyal úgy, hogy a tőke oda megy, ahol megtérül. A fejlett országokban azonban a hazai piacok fokozatosan bedugultak: majdnem mindenkinek megvolt már majdnem mindene. A telítettséget átmenetileg elleplezte az 1990-es években kezdődött és a 2000-es évek elejéig tartott technológiai forradalom. A számítógép, az internet és a mobiltelefon képében még utoljára sikerült a piacra zúdítani olyan árukat, amelyek addig nem hiányoztak senkinek.

 

Ám a plazmatévék nehézkes értékesítése már a válság előtt jelezte, hogy ennek is megvan a határa: az emberek nem hajlandók minden mennyiségben megvenni mindent, amire semmi szükségük. A problémára alapjában kétféle válasz született. Az egyiknek a mintapéldája az amerikai gazdaság, ahol a telített hazai piac mind kevesebb profittal kecsegtető ellátását a tőke gyakorlatilag átengedte az olcsó külföldi áruknak, vagyis az importnak, maga pedig átnyergelt a pénzügyi szolgáltatásokra.

 

Így az Egyesült Államok a világ legnagyobb hitelezőjéből a világ legnagyobb adósává változott előbb a kereskedelmi és fizetési mérleg szintjén, majd az államháztartás szintjén is, ennek összes következményével együtt. A másik mintapélda a német gazdaság, ahol a válság előtti évtizedben a tőke szintén lemondott a hazai piacról, és az exportra fogadott. Ehhez versenyképesség kellett.

 

Az egyenes adók felső kulcsait csökkentették - pótlásul az áfát emelték -, a szociális ellátórendszert megszigorították, a foglalkoztatási szabályokat fellazították, a reálbér pedig megindult lefelé a lejtőn. A GDP több mint felét adó lakossági fogyasztás mindezek miatt krónikusan stagnál vagy tíz éve, de annál inkább exportál a német tőke, és annál versenyképesebben. Amivel lehet, azzal meg kitelepül Oroszországba és Ázsiába. Meghódít most már Amerikán kívül olyan piacokat is - mindenekelőtt Ázsiában -, ahol épp csak kezd bővülni a hazai piac, azaz megkísérli világszinten megismételni azt, ami otthon már nem megy: megtérülni a fogyasztásból.

 

Cserébe a német lakosság is - csakúgy, mint az amerikai - vásárolhatja az olcsó távol-keleti árut német és amerikai márkanevek alatt. Az elmaradt lakossági jövedelmeket volt hivatva pótolni a hitel, a hanyag Amerikában jobban, a takarékosabb Európában kevésbé, mindaddig, amíg a túlhitelezés durrdefektet nem okozott. Ezt a rendet próbálja összefoltozni egyebek közt a görög mentőprogram és a rá épülő hitelpiramis, mármint ahogyan ez a program most fest.

 

Csakhogy úgy tűnik: a mellényt mindenképp újra kellene gombolni. Ugyanis, ha a görög mentőprogram és a hozzá kapcsolódó bankmentés és mentőalap-növelés sikerül, akkor pontosan azért nem marad hitel az európai gazdaságban a kilábaláshoz - az eddigi rend folytatásához -, ha meg nem sikerül, akkor meg azért. Még meglehet: a görögök okozta gondolkodási szünet áldás lesz álruhában. (MTI)

Brit miniszterelnök: Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett: a tisztesség vagy a megosztottság, a megújulás vagy a hanyatlás között kell választania.
2025. 10. 01. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Vegyesen állnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a japán indexek pirosban a korábbi napok emelkedését követően, a Shanghai Composite és a Hang Seng érdemi emelkedést mutat.
2025. 10. 01. 11:00
Megosztás:

Kisebb hozamemelkedés a kulcsdevizák kötvénypiacain

A tegnap közzétett adatok szerint szeptemberben a francia infláció a vártnál alacsonyabb, a német és a francia viszont magasabb lett a vártnál.
2025. 10. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek

A mély megosztottság következtében nem sikerült megállapodni a Kongresszusban a finanszírozásról, a Szenátusban pedig nem sikerült megszavazni azokat az intézkedéseket sem, melyek november 21-ig eltolták volna a kormányzati leállás fenyegetését.
2025. 10. 01. 10:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés Nyugat-Európa fontosabb tőzsdéin

A kezdeti mínuszokat ledolgozva mérsékelt emelkedéssel zártak kedden a vezető részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 és a FTSE 0,5%-ot emelkedett, a DAX 0,6%-kal tört feljebb, a CAC40 pedig 0,2%-ot erősödött.
2025. 10. 01. 09:30
Megosztás:

Mi történt a forinttal szerda reggelre?

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéshez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2025. 10. 01. 09:00
Megosztás:

Ötödével bővülhet idén a biztosítási szektor

Az elmúlt éveknél kedvezőbb fejlődési pályára került idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele idén jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot szintet. Hosszú évek után ismét enyhén, 7900-ról 8200-ra növekedett a természetes személy alkuszok száma – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett esztergomi XXI. Biztosításszakmai Konferencián.
2025. 10. 01. 08:30
Megosztás:

A BGE erős, aktív és folyamatosan bővülő alumni közösségével együtt formálja a jövő gazdasági szakembereit

A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) nagyszabású eseményen látta vendégül partnereit, egykori hallgatóit, valamint a hazai üzleti szféra kiemelkedő szereplőit egyik jövőbeli kampuszának épületében. Az esemény célja az volt, hogy megerősítse az Egyetem köré szerveződő szakmai és közösségi hálót, amely immár az ország legnagyobb gazdasági felsőoktatási intézményének egyik kiemelkedően fontos értékévé vált.
2025. 10. 01. 08:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés: Októberi ralira készül a BTC – Reális a 150 000 dollár elérése?

Ahogy elkezdődik az október, a kriptokereskedők fokozott figyelemmel követik a Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket, miközben olyan feltörekvő PayFi altcoinokat is szemmel tartanak, mint a <a href="https://remittix.io/?utm_source=Profitline&utm_medium=Article&utm_campaign=069" target="_blank">Remittix</a>.
2025. 10. 01. 07:30
Megosztás:

Az MBH Bank és az ORFK együttműködést kötött a digitális csalások elleni fellépés érdekében

Az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az online csalások száma, a csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megtéveszteni a felhasználókat, köztük a banki ügyfeleket. Az MBH Bank és az ORFK elkötelezett amellett, hogy további közös lépéseket tegyenek a lakosság digitális pénzügyi biztonságának növeléséért.
2025. 10. 01. 06:30
Megosztás:

Két díjjal is jutalmazták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár környezetvédelmi projektjé

Egy projekt, két díj: a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. elnyerte a Trade magazin versenyén a Fenntarthatóság szimbóluma elismerést, valamint a Green Cloud és a Portfolio Csoport közös Green Awards különdíját egy mesterséges partifecskeköltőfal létrehozásáért és hosszú távú gondozásáért.
2025. 10. 01. 06:00
Megosztás:

Kriptovaluta fizetés az online játékokban: Melyik platformok kínálják?

Az online játékok világa gyorsan változik, és a játékosok egyre inkább keresik a kényelmesebb és biztonságosabb fizetési megoldásokat. A kriptovaluták előretörésével sok platform ma már nemcsak elfogadja ezeket a digitális pénzeket, hanem kifejezetten épít rájuk. De vajon melyik online játékplatform kínálja valóban a legjobb lehetőségeket, ha kriptóval szeretnénk fizetni?
2025. 10. 01. 05:30
Megosztás:

Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők

A sikeres magyar agrárlobbinak köszönhetően 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére az Európai Uniótól. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van jogosult lesz erre a támogatásra, mégpedig a kárenyhítési juttatáson felül - jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
2025. 10. 01. 05:00
Megosztás:

Ne dobd ki a szemétbe a lejárt gyógyszereidet! Mutatjuk miért

A háztartásokban már nem használt vagy lejárt gyógyszerek tudatos kezeléséért indított edukációs kampányt a BENU Magyarország Zrt. A vállalat által készített kutatás szerint a fogyasztók negyede saját bevallása szerint a háztartási hulladékok közé dobja a lejárt készítményeket. A probléma igazolására idén nyáron a Pécsi Tudományegyetem a Pannon Egyetem bevonásával friss, vízminőséget vizsgáló kutatást is készített a vállalat, amely számos hatóanyag jelenlétét igazolta a természetes vizeinkben. A „Ne dobd ki, hozd vissza!” társadalmi célú kampánnyal erre az össztársadalmi ügy fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
2025. 10. 01. 04:30
Megosztás:

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban

Már az idei első félévben is látszottak a lakásépítési fellendülés jelei, de ehhez képest további jelentős lökést adhat a piacnak az Otthon Start berobbanása – derült ki az MBH Bank lakáspiaci témájú sajtóreggelijén. A hitelprogram indulása utáni első hetek tapasztalatai szerint az ügyfelek többségében használt ingatlanok vásárlásához veszik igénybe a forrást; az átlagos hitelösszeg pedig 33 millió forint körül alakul. A MBH Bank Ágazati Kitekintő című rendezvénysorozatának legújabb alkalmán a bank elemzői és üzleti területeinek vezetői adtak átfogó képet az ingatlanpiac pillanatnyi helyzetéről és az új hitelprogram első hónapjának eredményeiről.
2025. 10. 01. 04:00
Megosztás:

Téves információk jelentek meg a hulladék elszállításával kapcsolatban

Téves információk jelentek meg a sajtóban a hulladék elszállításával kapcsolatban. A cikkek tartalmával ellentétben a valóság az, hogy a hulladék elszállításának és a lomtalanításnak a rendje változatlan marad, biztosítva ezzel a magyar családok zavartalan mindennapjait - közölte az MTI-vel kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 01. 03:30
Megosztás:

Egyszeri tételek terhelték az AKKO Invest eredményét az első félévben

Elsősorban egyszeri tételek terhelték a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest adózott eredményét, miközben a társaság árbevétele a tavalyi első félév 20 milliárd forintot megközelítő, üzleti működését mutató EBITDA-eredménye pedig 1,5 milliárd forintot megközelítő szinten maradt.
2025. 10. 01. 03:00
Megosztás:

Országos sztrájk miatt törlik az összes induló járatot a brüsszeli repülőtéren

Október 14-én minden, a brüsszeli repülőtérről induló utasszállító járatot törölnek az országos sztrájk miatt - közölte kedden a légikikötő vezetése.
2025. 10. 01. 02:30
Megosztás:

Puff neki! 69 évesen mehetnek nyugdíjba ténylegesen a magyar középkorúak

A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg.
2025. 10. 01. 02:00
Megosztás:

Fogyás csíkok nélkül: Hogyan érjük el a feszes és sima bőrt?

A fogyás sokak számára nemcsak az alakjavításról szól, hanem az egészséges életmódról, a jobb közérzetről és az önbizalom növeléséről is. Azonban a gyors súlyvesztés gyakran együtt jár a bőr megereszkedésével, valamint a nem kívánt striákkal, azaz a csíkokkal, amelyek sok nő és férfi számára komoly esztétikai problémát jelentenek.
2025. 10. 01. 01:30
Megosztás: