Gyenge nyitás az amerikai tőzsdéken

Csökkenő nyitással folytatták szerdán az előző napi lejtmenetet az amerikai tőzsdeindexek.

Gyenge nyitás az amerikai tőzsdéken

New Yorkban a DJIA-30 index 0,09 százalékkal, az S&P-500 index 0,15 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,29 százalékkal kezdett alacsonyabban.
   
Az árfolyamok csökkenését részben a koronavírus-esetszámok növekedésének, részben pedig a folyamatban lévő első negyedéves tőzsdei eredménybeszámoló szezon fordulatainak tulajdonítják piaci szakértők. A szerdai csökkenéshez például nagyban hozzájárult a Netflix kiábrándító negyedéves eredménye is. A televíziós streamingszolgáltató vállalat részvénye a tőzsdén kívüli forgalomban a szerdai nyitás előtt közel tíz százalékkal gyengült. A csökkenés kihatott a technológiai ágazat más nagyjainak a papírjaira is, az Apple, az Amazon.com, a Facebook és a Tesla részvények fél és egy százalék közötti mértékben gyengültek.
   
Az olajárak szerdán nagyot estek, mivel Indiában, a világ harmadik legnagyobb olajfogyasztó országában növekedésnek indult a koronavírus halálesetek száma. Az amerikai kereskedési idő kezdetén a WTI nyersolaj ára 2,41 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 61,16 dolláron, a Brent ára pedig 2,09 százalékkal csökkent 65,18 dollárra.
   
Az eurót 0,22 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2007 dolláron. A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index 0,19 százalékkal emelkedett 91,41 pontra. Az arany spot ára 0,31 százalékkal unciánként 1784,38 dollárra emelkedett.

Hozzászólások

Pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 813,37 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 44 974,08 ponton zárt csütörtökön.
2021. 05. 13. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdtek az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az inflációs aggodalmak miatt az előző nap elszenvedett, nagy veszteségek után.
2021. 05. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban indítottak a főbb európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó mínuszban kezdték a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 05. 13. 09:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
2021. 05. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak az ázsiai piacok

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó börzék is mind mínuszban álltak.
2021. 05. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai részvénypiacok

Vegyes kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 05. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter volt a mai nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,96 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 44 160,71 ponton zárt szerdán.
2021. 05. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elszállt az amerikai infláció - megjött a pénznyomtatás hatása?

Áprilisban a várt 3,6% helyett 4,2% volt év per év alapon az infláció az USA-ban, ami még a legoptimistább várakozást is felülmúlta, és 2008 szeptembere óta a legmagasabb érték.
2021. 05. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A növényvédelem húzta a Bayer eredményét

A Bayer 4,12 milliárd eurós korrigált EBITDA eredményt ért el, felülmúlva a 3,88 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 05. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikai benzinellátási aggodalmak fűtik az olaj piacát

A WTI 65,3 dollár volt ma reggel. A piac elsősorban az Egyesült Államok benzinkészlete miatt aggódik, mivel a Colonial vezetékrendszert csak a hét végén lehet újraindítani, ami hiányt okozhat az ország keleti és középső részén.
2021. 05. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak az európai tőzsdék

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 05. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem túl jó a befektetői hangulat, mire számíthatunk ma?

Továbbra sem túl kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, és a vezető részvények körében a keddihez hasonlóan eltérű irányú elmozdulások várhatók a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán is - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.
2021. 05. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint árfolyama reggelre

A forint erősödött az euróhoz és a frankhoz képest, gyengült viszont a dollárral szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd estéhez viszonyítva.
2021. 05. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hír a Telekom befektetőinek!

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 10,1 milliárd forintra nőtt az idén az első negyedévben, a tavalyi mintegy 800 milliós veszteség után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
2021. 05. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a frankkal szemben viszont erősödött kedden kora estére a nemzetközi kereskedelemben a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 05. 11. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén zárták a napot az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2021. 05. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 236,92 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 44 350,67 ponton zárt kedden.
2021. 05. 11. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a technológiai részvényeket érintő előző napi nagy profitkivétel miatt bekövetkezett veszteséges zárás után.
2021. 05. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható a tőzsdéken

Jelentős, 1 százalékot meghaladó csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, miután előző nap New Yorkban újabb erős eladási hullám indult a technológiai részvények körében, ami lerántotta az indexeket az ázsiai piacokon is.
2021. 05. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel.
2021. 05. 11. 08:05
Megosztás:
Hozzászólások: