Gyenge piacnyitás Európában, Budapesten
Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup arról határozott, hogy két év haladékot kaphat az államadósság szintjének fenntarthatóvá tételére vonatkozó elvárás alól Görögország. Ugyanakkor a Görögországnak szánt mentőcsomag következő, 31,2 milliárd eurós részletének kifizetéséről - amelyre nyár óta vár Athén - tegnap sem született döntés.
EUR/USD árfolyam
A befektetői hangulat tegnap óta tovább romlott, az euró dollárral szembeni jegyzése tovább csökkent, az EUR(USD árfolyam átesett az 1,27-es szinten, jelenleg 1,2673-nál tartózkodik.
Gyengén kezdett a magyar piac is, annak ellenére, hogy az októberi infláció a vártnál nagyobb mértékben enyhült, ezzel várhatóan további MNB kamatcsökkentés előtt nyílt lehetőség. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,42 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 18.913,20 ponton nyitott kedden. Az OTP árfolyama a kereskedés első fél óráját követően 0,9 százalékos csökkenés mellett 4043 forintnál jár. A MOL jegyzése 0,35 százalékkal 18.600 forintra mérséklődött. A Magyar Telekom 0,24 százalékkal 414 forintra, míg a Richter 0,20 százalékkal 40.120 forintra gyengült.