Hálózatra kapcsolták a Belorusz Atomerőmű első blokkját

2020. november 3-án helyi idő szerint 12.03 órakor hálózatra kapcsolták a Belorusz Atomerőmű első 3+ generációs VVER-1200 típusú blokkját, amely betáplálta az első kilowattóra elektromos energiát a Belarusz Köztársaság villamosenergia-hálózatába.

„Az atomerőmű által az egységes belorusz villamos energetikai rendszer számára termelt első kilowattóra betáplálása történelmi pillanat, az atomkorszak kezdetét jelenti a köztársaság életében. Mindez a belorusz és az orosz szakemberek sikeres munkájának köszönhetően jöhetett létre. Kétségtelen, még sok munka van hátra az új blokk kereskedelmi üzemkezdetéig, de már most kijelenthetjük, hogy a belorusz atomerőművi projekt sikeres. Ez az első Oroszországon kívül épített orosz technológiájú, 3+ generációs blokk” – közölte az esemény kapcsán  Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója.

„Az AESZ-2006-os projekt, amely alapján a Belorusz Atomerőmű VVER-1200-as blokkja épült, ma az egyik legígéretesebb és a leginkább keresett termék a nemzetközi nukleáris piacon. A 3+ generációs, VVER-1200 típusú nyomott vizes reaktorokkal felszerelt atomerőművek megrendelői között tudhatjuk Finnországot, Magyarországot, Törökországot, Bangladest, Kínát és más országokat. Ez mindennél többet mond, bizonyítva az orosz atomtechnológia megbízhatóságát és hatékonyságát” – emelte ki Andrej Petrov, a Roszenergoatom konszern vezérigazgatója, az ASZE Rt. építési ágazatának első alelnöke.

2020. augusztus 7-én az első blokk reaktorának aktív zónájába beemelték a friss üzemanyagot tartalmazó üzemanyag-kazettákat. Ezt követően, október 11-én a fizikai indítás szakaszában a reaktor elérte a minimálisan ellenőrzött teljesítményszintet (kevesebb, mint a névleges teljesítmény
1 százaléka). 2020. október 23-án a Belorusz Atomerőmű megkapta az engedélyt a villamosenergia-termelés kezdetére, amely alapján a reaktor teljesítményét fokozatosan 1-ről 50 százalékra növelték, majd rákapcsolták a blokkot a Belarusz Köztársaság egységes villamosenergia-rendszerére, illetve az engedély alapján a reaktor 50 százalékos teljesítményszintjén elvégzik a szükséges ellenőrzéseket.  A tervek szerint a blokk üzembe helyezési szakasza 2020. december elején fejeződik be, majd ezt követi a próbaüzem. A Belorusz Atomerőmű első blokkjának kereskedelmi üzemkezdete 2021. első negyedévében várható.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2020-ban? ITT kiszámolhatod!

A Belorusz Atomerőmű első blokkja az első orosz technológiával épült, külföldi, 3+ generációs blokk. Jelenleg három ilyen típusú egység üzemel Oroszországban: kettő a Novovoronyezsi, egy pedig a Leningrádi Atomerőműben. Idén október 22-én kapcsolták a villamosenergia-hálózatra a negyedik  3+ generációs orosz egységet, a Leningrádi Atomerőmű 6-os blokkját.  

A korábbi reaktor nemzedéket képviselő VVER-1000-es blokkokkal összehasonlítva a 3+ generációs VVER-1200 típusú reaktorokkal szerelt innovatív blokkok a gazdaságossági és a biztonsági mutatók terén egyaránt felülmúlják elődjeiket. Olyan komplex technológiai megoldásokat alkalmaznak, amelyek növelik az erőmű üzemeltetésének biztonságát és megakadályozzák, hogy valaha is  radioaktív anyagok  kerüljenek a környezetbe. A reaktor kettős falú védőépületben (konténment) található: a  belső burkolat biztosítja a reaktor hermetikus elhatárolását a külvilágtól. A külső burkolat szerepe, hogy ellenálljon a természeti és emberi tevékenységből fakadó behatásoknak, az épület ellenáll a tornádóknak, a hurrikán erejű szélnek, a földrengéseknek stb. A blokk passzív biztonsági rendszerei  teljes áramkimaradás esetén is működőképesek maradnak, és minden biztonsági feladatot képesek ellátni az aktív rendszerek, valamint az üzemeltető személyzet beavatkozása nélkül.

A passzív hőelvezető rendszer a villamosenergia-betáplálás kiesése esetén is biztosítja, hogy a gőzfejlesztőkön keresztül a reaktor maradék (remanens) hőjét el lehessen vezetni. Szükség esetén külső beavatkozás nélkül bekapcsol a rendszer, miután az a fizikai törvényszerűségek mentén működik. Vészhelyzet esetén - ha a primerkörben egy bizonyos szint alá csökkenne a nyomás -  bórozott vizet juttatnak a reaktorba, amely a neutronok elnyelésével fékezi a láncreakciót.

A reaktortartály alatt található a zónaolvadékot felfogó eszköz, más néven zónaolvadék-csapda, amely egy feltételezett baleset esetén is képes arra, hogy magába zárja és lehűtse a reaktor aktív zónájának olvadékát. A zónaolvadék-csapdának köszönhetően még a feltételezett legsúlyosabb baleset esetében sem kerülhet radioaktív szennyeződés a környezetbe.

Az előző generációhoz képest a VVER-1200-as reaktor teljesítménye 20 százalékkal nőtt, jelentősen csökkent a kiszolgáló személyzet száma, az alapvető berendezések élettartama kétszeresére – 30-ról 60 évre nőtt – ami további 20 évvel meghosszabbítható.

A Belorusz Atomerőmű primer köri berendezéseit az Atomenergomas Rt. szállítja. Az üzemanyag-kazettákat a TVEL Rt. Novoszibirszki Üzemében gyártották, az urán-dioxid üzemanyag dúsítottságának mértéke 1,3 és 4,4 százalék között változik.

A Roszatom a világ élenjáró atomenergetikai vállalata, amely sorozatban építi az atomerőműveket A világon eddig 102 olyan atomenergetikai létesítményt építettek, amelyek orosz technológiát használnak. Ezek közül 78 VVER típusú nyomott vizes blokk. A Roszatom jelenlegi megrendelésállománya 36 VVER típusú blokkra szól, ezek 12 országban a megvalósítás különböző szakaszában vannak, 9 országban 25 blokk esetében pedig már az építési munkák folynak.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: