Három nap kihagyás után újra erősödik a forint
A hét végén és hétfőn délelőtt az euró árfolyama 274,50 közvetlen közelében ingadozott. A nemzetközi devizapiacokon az IMF tanácskozás hétvégi, az "árfolyamháború" megoldása szempontjából eredménytelen lezárása miatt tartózkodóbbá váltak a befektetők, a devizapiacokon az árfolyamok viszonylag szűk sávba szorultak.
A piacok kivárásra rendezkedtek be a héten kezdődő amerikai vállalati eredmény beszámolói szezon adatainak megismeréséig, illetve a Fed-től szinte már biztosra vett gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris intézkedések megvalósulásáig. A vállalati eredményekkel szemben a várakozások pozitívak, a Fed-től pedig a befektetésekhez rendelkezésre álló pénzmennyiség növelését várják. Mindkét tényező kedvez a kockázatosabb eszközöknek, így a forint befektetéseknek is. A dollárt 196,40 forinton jegyezték 1,3932 dolláros euró árfolyam mellett a péntek délutáni 198,10 forintos dollár és 1,3935 dolláros euró jegyzés után.
A forint árfolyamkilátásai a kedvező nemzetközi környezetben továbbra is a mérsékelt erősödést valószínűsítik. Emellett szól a magyar export dinamikus bővülése, valamint a kormány akciótervének megelőlegezett nemzetközi befektetői bizalom. A forint árfolyamát rövid távon az elmúlt héten kialakult 270-275 forintos euró jegyzési sáv 270 forintos határa felé várják sodródni a piacon.
A svájci frankot 203,81 forinton jegyezték a pénteki 206,15 forint után. Az eurót 1,3430 svájci frankon jegyzik a péntek délutáni 1,34 frank körüli jegyzéssel szemben. Száz japán jen 239,92 forint 242,30 a pénteki forinttal szemben.