Hogyan működik a Libra, hogyan lehet fizetni a Facebook kriptodevizájával?

„Kár tőzsdére lépnie, nincs már benne fantázia” – hangzott el számtalan alkalommal az ellenérv, a Facebook 2012-es tőzsdére lépésével kapcsolatban. Az azóta eltelt 7 év azonban erősen rácáfolt a korábbi szkeptikus véleményekre.

Hogyan működik a Libra, hogyan lehet fizetni a Facebook kriptodevizájával?

Egyrészt a világ legismertebb közösségi platformja, mára kibocsátási árának mintegy ötszörösét (!) éri a parketten, másrészt 2020-ban minden eddiginél nagyobb dobásra készül: Libra névre keresztelt kriptodevizájával ugyanis a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójává kíván válni.

Noha az impozáns címért korábban már több kriptopénz kibocsátója is bejelentkezett, eddig még egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Igaz, egyik kezdeményezés  mögött sem állt akkora apparátus, mint amivel a Facebook holdudvara (Instagram, Messenger, WhatsApp, stb) rendelkezik - olvashatjuk a totalreturn.hu elemzői blogban.

Ezt érdemes tudni a Facebook pénzről, a Libráról

 - A Libra, egy a Facebook által létrehozott virtuális deviza, aminek célja, hogy az eddigieknél sokkal egyszerűbben lehessen mobiltelefon segítségével fizetni vagy pénzt átutalni.

- Szakmai szempontból egy hagyományos kriptovaluta és hátterét a bitcoinhoz hasonlóan a blokklánc-technológia (blockchain) biztosítja. Működését tekintve egy decentralizált fizetőeszköz, tehát teljesen független a nemzetállamok központi bankjaitól (MNB, FED, stb)

- A Libra nem csupán egy nagyratörő terv, hanem egy már létező fizetőeszköz. Működésének biztonságáról a Facebook és 28 szakmai partnere gondoskodik, felügyeletét pedig a svájci székhelyű Libra Association látja el.

- A Libra egy devizakosárból számítja ki a mindenkori értékét, ezért sokkal stabilabb lesz, mint a bitcoin és az altcoinok.

- Valódi, teljes értékű fizetőeszközként előreláthatólag csak 2020-tól fog működni.

Így fizethet majd a Librával - Hogyan működik a virtuális pénztárca?

Aki Librával szeretne fizetni a jövőben, annak szüksége lesz egy virtuális pénztárcára. Ennek szerepét egy Calibra nevű alkalmazás fogja ellátni, ami a Facebook saját fejlesztése. A Calibra iOS és Android mobiltelefonokon is fog futni. Így működik majd a fizetés a gyakorlatban:

- A felhasználóknak telepíteniük kell mobiltelefonjukra a Calibrát.

- Az alkalmazáson keresztül lesznek ellenőrizhetők a korábbi tranzakciók és az aktuális egyenlegek is.

- Az ismerőslistát automatikusan szinkronizálni lehet a Facebook alkalmazásaival.

- A Messenger és WhatsApp segítségével ezután 1-2 másodperc alatt küldhetünk Librát bárkinek, a világ bármely pontjára.

A Calibra a Facebook leányvállalataként fog működni. Az anyacég külön közleményben erősítette meg, hogy kiemelt figyelmet fordít az adatok biztonságára és a kiberbűnözés elleni harc támogatására.

Facebook Libra érvek pro- és kontra

A pénz- és tőkepiaci szereplők körében vegyes fogadtatásban részesült a Libra. A kriptovaluta árfolyamok például emelkedéssel reagáltak a 2019 júniusi hírekre, míg a konzervatív oldal és az amerikai kongresszus is aggodalmát fejezte ki az új virtuális fizetőeszközzel kapcsolatban.

- Szükség van rá egyáltalán? Egyelőre abban sincs szakmai egyetértés, egyáltalán szükség van-e olyan decentralizált fizetőeszköz térnyerésére, ami valóban képes konkurálni a globális monetáris rendszerrel. Számos érv hangzott el pro- és kontra is. Egyesek már most költséghatékony, globális pénzügyi megoldásként ünneplik a Librát, míg mások azért aggódnak, hogy túl nagy pénzügyi hatalom összpontosulhat a Facebook kezében.

- Tényleg megbízható? A Facebook nevét erősen bepiszkító Cambridge Analytica botrány után, még mindig sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a közösségi oldal képes-e hatékonyan megóvni a felhasználók adatait a „darkweb” szereplőitól.

- Van már rossz tapasztalat! Facebook Credits néven már volt virtuális valutája a cégnek, amit érdektelenség miatt 2013-ban megszüntettek.

2020 lehet a fintech áttörés éve?

A Facebook 1,7 milliárd felhasználója számára szeretné biztosítani az új fizetési lehetőséget. Ez pedig gyorsan megtöbbszörözheti azt a néhány tízmillió fős kriptovaluta közösséget, ami aktívan használja fizetésre a bitcoint és az altcoinokat. 

Az első időszakban a Facebook is csak egy klasszikus peer-to-peer megoldásban gondolkodik, azonban a végső cél, hogy a kiskereskedők is képesek legyenek minél hamarabb Librát elfogadni. Következő lépésként pedig jöhetnek a KKV- és nagyvállalati szegmens számára kifejlesztett integrálható és intelligens fizetési megoldások (például: webáruház fizetések).

Habár számos kérdés nyitott még a Librával kapcsolatban, a fintech szakértők elemzései szerint jó eséllyel ez lehet az első kriptovaluta, ami valóban meghódítja a világot. 

Technológiai szempontból minden eszköz adott lesz 2020-ra az új pénzügyi innováció elterjedéséhez. A végső döntést azonban maguk a felhasználók fogják meghozni.

A cikk szakértő támogatója az Aegon Befektetési Alapkezelő Zrt.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: