Hónapokat kell várni a szigetelőanyagokra - miközben nagy a drágulás!

Elképesztően nagy az érdeklődés a szigetelőanyagok iránt, mióta elérhetőek a kormány által kínált otthonfelújítási kedvezmények. A hőszigetelő anyagok ára az utóbbi években stagnált, a hatalmas kereslet hatására viszont most egy drasztikus, 40-50 százalékos emelkedés tapasztalható. Dalos András, a Dalos Tüzép ügyvezetője elmondta, hogy január-februárban rengeteg vásárló jelent meg a piacon, viszont a rendeléssel jellemzően az utolsó utáni pillanatig kivárnak, pedig a szállítási idő esetenként hónapokban mérhető. Aki hőszigetelésben gondolkozik, annak azt javasolja, lépjen időben, mert könnyen abba a kellemetlen helyzetbe kerülhet, hogy mire a szakember házhoz megy, az anyag még nem érkezik meg.

Hónapokat kell várni a szigetelőanyagokra - miközben nagy a drágulás!

Magyarországon megközelítőleg két és fél millió családi ház van, ezek közül, becslések szerint, mindössze 650-700 ezer lehet korszerűen hőszigetelt. Ezért nem túlzó kijelentés az, hogy a fennmaradó 1,5-2 millió ingatlan utólagos hőszigetelésével jelentős mértékben lehetne javítani az épületek energiafelhasználásának hatékonyságát. Ennek megvalósítását segíti a január óta elérhető, akár hárommillió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás, ami minden várakozást felülmúló lendületet vett, és több érzékelhető változást is hozott a piacon.

Nagyon meglepődhet, aki sokáig vár

Dalos András, a Dalos Tüzép ügyvezetője arról beszélt, hogy az utóbbi három-négy évben – az euróárfolyamtól és a piaci mozgásoktól függetlenül – gyakorlatilag stagnált a hőszigetelő anyagok ára. 2021-ben viszont egy nagyon erős áremelkedésnek lehettünk szemtanúi, aminek köszönhetően másfélszeresére nőttek a termékek átlagárai. A szakértő arról beszélt, hogy mivel rendkívüli kereslet zúdult rá a gyártókra és a kereskedőkre, a szállítási idő is jelentősen kitolódott.

„Vannak olyan sztenderd termékek, amiket raktárkészletről viszonylag egyszerűbb kiszállítani, de speciális hőszigetelők esetében, vagy nagyobb mennyiségeknél, ez akár hónapokba is kerülhet. A klasszikus polisztirol szigetelőanyagoknak megszokottan 5-6 nap volt korábban a kiszállítási határidejük, ez most akár 5 hét is lehet, a szálas szigetelőanyagoknál pedig akár negyed év is” – magyarázta. Hozzátette: a logisztika minden építőanyagnál komoly feladat. Általában 20-100 köbméternyi, 2-40 tonnányi építőanyagot szoktak mozgatni egy-egy rendeléskor. Hiába is van raktáron az adott termék, ahhoz, hogy ez gazdaságosan érjen oda a vásárlóhoz, idő és energia kell.

Dalos András szerint január-februárban rengetegen érdeklődtek a hőszigetelők iránt, de mivel mindenki kivár a rendeléssel az utolsó pillanatig, sokszor két pofon éri őket egyszerre: egyrészt megdrágult a kiválasztott termék, másrészt hónapokat kell várni rá. Ez különösen kellemetlen akkor, ha a kivitelező szakembert már időpontra lefoglaltuk, de így nem fog tudni mivel dolgozni. Érdemes tehát előre gondolkozni, hogy elkerüljük az idegeskedést.

Polisztirol vagy kőzetgyapot?

A dalostuzep.hu azt tanácsolja mindenkinek, hogy ne az olcsó kulcsszóra keressen rá az interneten, hanem a minőségire, mert egy egész életre szóló beruházásról beszélünk. Mint mondta, Magyarországon a hőszigetelések 70-80 százaléka polisztirol, a fennmaradó 20-30 százalék szálas, de az utóbbi népszerűsége is folyamatosan növekszik. Érthető okokból, hiszen egy tökéletes homlokzatszigetelési rendszer, amely kiváló páraáteresztő és akusztikai tulajdonságokkal is rendelkezik. A kőzetgyapot hőszigetelőt három esetben célszerű leginkább választani.

Egyrészt akkor, ha asztmás, légúti megbetegedésben szenvedő van a családban, ugyanis ennek az anyagnak a páraáteresztő képessége nagyon jó. Másrészt akkor, ha forgalmas út mellett van a ház, és kiemelten fontos a hangszigetelés. Harmadrészt pedig a vályogházak esetében. „A kőzetgyapot mindent összeadva drágább megoldás. Bár az anyagárban nincs is akkora különbség, komolyabb dübelezésre van szükség, légáteresztő vakolatot kell rátenni, más típusú ragasztót kell használni, ami mind megdrágítja a projektet, és akkor még nem beszéltünk a kivitelezés díjáról, ami bonyolultabb folyamat lévén, szintén magasabb árkategória. A befektetés ugyanakkor megtérül” – értékelt.

Végezetül arra is felhívta a figyelmet, hogy a kivitelező megválasztásakor az adott régióban érdemes mindig érdeklődni, és látni kell a referenciákat. Országos átlagárat nem lehet mondani egyik munkára sem, mert Kelet-Magyarország és Nyugat-Magyarország között nagy a különbség. Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy Szombathelyről nem fog senki elmenni Nyíregyházára hőszigetelni, ahogy fordítva sem. Ismeretlenül pedig végképp ne bízzuk rá senkire a munkát, mert az az elkövetkező 30-40 év energiamegtakarítását határozza meg.


Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás: