Humet - Időközi vezetőségi beszámoló

A HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. tegnap este folyamán a BÉT honlapján közzétette időközi vezetőségi beszámolóját. Ebben kifejtették, hogy az idei év novemberéig tartó időszak során a világgazdasági válság hatásai a magyar (Reanal-csoport) és a kanadai (Enerex-csoport) egységeket eltérő módon érintette.

A Reanal-csoportban a II. negyedév kifejezetten negatívan alakult, a havi eladások jelentősen csökkentek. Hasonló tendencia az Enerex-csoportban kevéssé volt észlelhető. Az eladásokban tapasztaltak a III. negyedév során ellenkezőjére változtak: az értékesítés ismét – a szezonális hatásokat kiszűrve - nőtt; az első félévben elszenvedett veszteség mérséklődött. Sőt, ez a tendencia várható az év hátralévő részére is.

 

A válság miatt elfogadott takarékossági terv különösen az Enerex-csoportban hozott igen számottevő eredményeket: az Enerex a harmadik negyedévben dinamikusan növekvő árbevétel mellett kifejezetten profitábilisan működött. Igaz, a korábbi akvizíciós tervek végrehajtása a válság hatására lelassult.

 

A kanadai és magyar tagvállalatok működésének összehangolása az idei év egyik fontosabb feladata volt.A termékek piaci megjelenése a jövő év elején várható. Erőltetett ütemben folyik az ún. humán üzletág létrehozása, melynek keretén belül a régi termékek forgalmának növelését ill. új, elsősorban táplálék-kiegészítők bevezetését és forgalmazását tűzte ki céljául a vállalat. Egy-két éven belül várhatóan ez lesz a vállalat legnagyobb árbevételét biztosító termékcsaládja.

 

A Reanal kutatás-fejlesztésének központjában az új termékek adaptálása valamint az aminosav-származékok fejlesztése állt. Ennek során több tucat új származék technologizálása történt meg bővítvén a kereskedelem rendelkezésére álló árualapot.

 

A HUMET csoport első fél éve jelentős üzemi veszteséget mutatott, ez a harmadik negyedévben láthatóan javult. Szeptember és október folyamán már a csoport valamennyi aktív vállalatánál tapasztalható volt a kereslet élénkülése, mely lehetővé teszi az év végére az első félévben felhalmozott üzemi veszteség részbeni ledolgozását.

 

A HUMET csoport napi finanszírozását saját cash flow-ból, illetve a finanszírozó bankok által nyújtott hitelek felhasználásával képes megoldani. A hitelek kamat- és tőkefizetéseit a csoport tagjai határidőben teljesítik. Mind a HUMET Nyrt, mind a Reanal Zrt már az egy éves türelmi idő lejárta előtt megkezdte a tőketörlesztések teljesítését is.

A képzési kérdésekről volt szó az új KRESZ egyeztetésen

A gépjárművezető-képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek sorra a közlekedési szabályok véleményezésére szolgáló workshop-sorozat szerdai eseményén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 25. 17:30
Megosztás:

Hogyan fektet be a Z generáció? – Új befektetési szokások a digitális korban

A pénzügyi piacok arculatát gyökeresen átírja a fiatal befektetők friss nemzedéke. A Z generáció egészen új szemlélettel áll a pénzhez és a kockázatokhoz, ráadásul sajátos módszereket alkalmaz a vagyonteremtésben. A CFA Institute kutatása (amely a 18 és 25 év közöttieket faggatta pénzügyeikről) megerősíti: ezek a fiatalok merőben eltérő befektetési stratégiákat követnek, mint bármely korábbi korosztály.
2026. 02. 25. 17:15
Megosztás:

Vitalik Buterin újabb ETH-eladása: piaci zaj vagy intő jel?

Az Ethereum társalapítójának friss tranzakciója ismét felkorbácsolta a kriptopiacot. Több millió dollárnyi ETH mozgott meg egy ismert tárcából – a befektetők pedig azonnal találgatni kezdtek: egyszerű technikai átcsoportosítás történt, vagy komolyabb üzenetet hordoz a lépés?
2026. 02. 25. 17:00
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a rendőrség nevével!

Ismeretlen csalók a "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek elektronikus leveleket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2026. 02. 25. 16:00
Megosztás:

Intézményi roham a Bitcoinért: az árfolyam esik, az elfogadás szárnyal

Miközben a Bitcoin árfolyama jelentős korrekción ment keresztül, az intézményi és állami szereplők egyre nagyobb ütemben halmozzák fel a digitális eszközt. A rövid távú ármozgásokkal szemben a hosszú távú adaptáció tűnik az igazi történetnek.
2026. 02. 25. 15:30
Megosztás:

Stabil a kereslet a panellakások iránt

Országos szinten visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti érdeklődés az év elején, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt az ingatlan.com friss elemzése szerint.
2026. 02. 25. 15:00
Megosztás:

50 milliós bírságot kapott a Mobilredfox

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 49,9 millió forint bírságot szabott ki a mobiltelefontokok és tartozékok forgalmazására specializálódott Mobilredfox Kft.-re az akciókkal kapcsolatos alapvető hiányosságok miatt - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.
2026. 02. 25. 14:30
Megosztás:

Bizsuk nehézfémtartalmát vizsgálja az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma bizsu karkötőket, nyakláncokat és gyűrűket vizsgál, hogy a nem biztonságos kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból. Az ékszerek mintavételére bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzemeltetésű üzletekből, valamint webáruházakból egyaránt sor kerül.
2026. 02. 25. 14:00
Megosztás:

Minden negyedik szülőkkel élő fiatal azonnal költözne

A szülőkkel élő fiatalok 25 százaléka a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, ám 58 százalékuk számára csak az albérlet marad reális opció az azonnali váltáshoz. Miközben a 19-29 éves korosztály 28 százaléka tervez lakásvásárlást a következő három évben, tízből nyolc fiatal valamilyen mértékű hitel bevonásával tudná finanszírozni új otthonát. Különösen a 26-29 évesek körében válhat meghatározóvá a külső forrás: ebben a csoportban 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy túlnyomórészt hitelből tudnak majd ingatlant vásárolni.
2026. 02. 25. 13:30
Megosztás:

Mit üzen a NAV új ellenőrzési terve a vállalatoknak? – EY elemzés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt, célzott kockázatelemzésen alapuló kiválasztással végzi ellenőrzési tevékenységét. Az EY adószakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy idén a hatóság fő üzenete az önkéntes jogkövetés támogatása és adózói magatartás szerinti differenciált fellépés. Fókuszba kerül többek között a kiskereskedelmi adó, az e-kereskedelmi platformok, a futárszolgáltatók, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fokozott ellenőrzése, a kapcsolt vállalkozások és a transzferárak, valamint a globális minimumadó.
2026. 02. 25. 13:00
Megosztás:

Az aktuális földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapunk tájékoztatást

Az MVM folyamatosan végzi a számlázást, így a következő hetekben megérkeznek a gázszámlák; a számlában majd látni lehet, ha abban megjelenik a rezsistop-kedvezmény, gázszámlák esetében a "Támogatás, túlfizetés" soron, áramszámlákban pedig a "Támogatás" soron - tette közzé a vállalat szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 02. 25. 12:30
Megosztás:

Harmadik évüket zárták kiváló hozamokkal a nyugdíjpénztárak

A hazai önkéntes nyugdíjpénztárak záró vagyonnal súlyozott átlagos nettó hozama 9,04 százalék lett tavaly, a 2025.decemberi 3,30 százalékos inflációval összevetve ez 5,56 százalékos reálhozamot jelent a pénztártagoknak, így a 2023-ban és 2024-ben kétszámjegyű átlagos nettó hozammal záró önkéntes nyugdíjpénztárak a 2025-ös hozammal együtt az elmúlt két évtized messze legjobb hozamteljesítményét érték el az előző három évben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szerdán publikált szektoradatokból.
2026. 02. 25. 12:00
Megosztás:

Milyen betétbiztosítás vonatkozik a Revolut-nál lévő pénzekre?

Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai revolutosok magyar számlaszámot kaphatnak. A kérdőívet eddig több mint tízezren töltötték ki, de a szervezők összességében tizenötezer feletti válaszadót várnak. Az eredményeket a szakportál a kiértékelést követően publikálja majd.
2026. 02. 25. 11:30
Megosztás:

Tokenizációs fordulat: 20 milliárd dollár felé száguldanak az RWA-k a blokkláncon

A pénzügyi piacok csendes, de annál jelentősebb átalakuláson mennek keresztül. A tokenizált valós eszközök (Real-World Assets, RWA) piaca megközelítette a 20 milliárd dollárt, miközben a legnagyobb globális vagyonkezelők és bankok egyre nagyobb léptékben telepítik át alapjaikat és pénzügyi termékeiket blokklánc-alapú infrastruktúrára. A kísérleti projektek kora lezárulni látszik – az intézményi tőke immár élesben skáláz.
2026. 02. 25. 11:00
Megosztás:

Tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen

Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
2026. 02. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Optimista hangulatban zajlik a kereskedés ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol folytatódik a technológiai szektor tegnap az amerikai tőzsdéken látott jó teljesítménye. A japán Nikkei225 és a dél-koreai Kospi új csúcson jár.
2026. 02. 25. 10:00
Megosztás:

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain; kamatot vágott az MNB

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,05% alatt, a német pedig 2,7% körül maradt. Az EUR/USD sem mozdult, 1,18 alatt maradt a jegyzés.
2026. 02. 25. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a vezető Wall Street-i indexek

A hétfői mínuszok után kedden már felfelé kapaszkodtak a Wall Street-i indexek, elsősorban a technológiai részvények jó teljesítményének köszönhetően, miután enyhült az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia bizonyos iparágakat fenekestől forgathat fel. Különösen jól teljesítettek a félvezetőgyártók és a korábban nyomás alatt lévő szoftvercégek részvényei is. A hétfői hóvihar miatti esést követően a légitársaságok és az utazási szektor erősen visszapattantak. A piaci hangulatot általánosságban a technológiai szektor hírei mellett a vámháborúval kapcsolatos fejlemények és a Fed döntéshozóinak munkaerőpiaccal kapcsolatos megjegyzései határozták meg. Lisa Cook szerint a mesterséges intelligencia a munkanélküliségi ráta esetleges emelkedéséhez vezethet, míg Christopher Waller azt mondta, hogy nem számít arra, hogy a mesterséges intelligencia megzavarja a munkaerőpiacot.
2026. 02. 25. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai indexek a vámháború fordulatai közepette

Kisebb elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a mértékadó európai tőzsdék, ahol még tegnap is a vámháború fordulatai vetették a legnagyobb hullámokat. Múlt pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte Donald Trump országspecifikus vámjait, mire az elnök 10, majd 15%-os általános vám bevezetéséről beszélt. Tegnap azonban a Trump-adminisztráció egyetemesen 10%-os vámokat jelentett be, amelyek az ezúttal hivatkozott jogszabály alapján 150 napig lehetnek érvényben anélkül, hogy az amerikai törvényhozás meghosszabbítaná azokat. Ennek következtében azonban kérdésessé vált az eddig megkötött kereskedelmi megállapodások sorsa, így az Európai Unió fel is függesztette az EU-USA megállapodás ratifikációját.
2026. 02. 25. 08:30
Megosztás:

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. 02. 25. 08:00
Megosztás: