Idén is a technikumi képzés lehet a legnépszerűbb

A középiskolák közül idén ismét a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit ötvöző technikumi képzés lehet a legnépszerűbb, amely egyszerre csábít fix havi ösztöndíjjal és érettségi bizonyítvánnyal, sőt bizonyos esetekben még egyetemi kreditekkel is - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Idén is a technikumi képzés lehet a legnépszerűbb

A cikk szerint legutóbb a jelentkezők 42 százaléka a technikumot választotta, és csak 35 százalék jelentkezett sima gimnáziumba. A mostani felvételin ennél is nagyobb előnyt halmozhat fel a szakképzés, miután szeptemberben egy sor változást léptettek életbe az ágazatban.
  
Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára a lapnak elmondta: az új rendszerben először csak egy érdeklődésnek megfelelő irányt, ágazatot kell választani, és majd később, egy alapozó képzés után kell dönteni a konkrét szakmáról.
   
"Aki nem vágyik a felsőoktatásba, és nem is érettségizne feltétlenül, inkább mielőbb munkába állna, annak a szakképző iskola a legjobb választás. Itt havi 15 ezer forint a diákok ösztöndíja. A technikumok havi nyolcezer forintos juttatással indítanak, de ez a képzés szakmát és érettségi bizonyítványt is ad, sőt szakirányú egyetemi felvételin pluszpontokat garantál. Mindkét iskolatípusra igaz, hogy a vállalati gyakorlatozás időszakában munkabért kapnak a diákok. Újdonság továbbá a sikeres szakmai vizsgát követő, 150-300 ezer forintos pályakezdési támogatás is" - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Hányast kapnál irodalomból, ha 8. osztályos lennél? Teszteld tudásod ITT!
   
Bár a technikum önmagában a mérnökképzés előszobája, van egy magasabb szintű változata is: az okleveles technikusképzésben a középiskola a partneregyetemmel közösen kidolgozott, emelt szintű tananyagot oktatja, így a diákok automatikusan bejutnak a felsőoktatásba, ahol ráadásul társaiknál hamarabb végezhetnek.
   
A járműipar területén tanuló diákok körében régóta népszerű gyakorlati hely az Audi Hungaria Zrt. Putz Csaba, a győri vállalat szakképzésért és szakmai kompetenciafejlesztésért felelős vezetője azt mondta a lapnak, a törvényváltozások elsősorban lehetőséget jelentenek.
   
"Végre előtérbe kerülhetnek az interaktív, kooperatív, projektalapú oktatási módszerek, és hatékonyabban használhatjuk erőforrásainkat a Győri Szakképzési Centrummal és partneriskoláinkkal folytatott együttműködésünkben. Új lehetőség az okleveles technikusképzés elindítása is, amelyet a már említett partnerek mellett a Széchenyi István Egyetemmel közösen valósítunk meg" - fogalmazott, hozzátéve: a legjobban teljesítő diákokat hosszú távon is igyekszik megtartani a cég.

Hozzászólások

Jövő héten még durvább lesz a kánikula

A következő napokban tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek. A hétvégére mérséklődik néhány fokkal a meleg. Ezzel együtt egész héten sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
2021. 06. 20. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 06. 20. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Korrupt sportorvost jelentett fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Korrupt sportorvost jelentett fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), az orvos a gyanú szerint olyan sportolóknak is adott ki versenyengedélyt, akiket meg sem vizsgált - közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vasárnap az MTI-vel.
2021. 06. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megéri látvány-csapatsportot támogatni

Közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványnak adott támogatás után 300%-os adóalapkedvezmény jár.Azonban, ebben az esetben nem adó-, hanem adóalap-kedvezményt kapnak a cégek, így továbbra is ráfizetéses ez a fajta támogatás. Ezzel szemben a látvány-csapatsport támogatásakor, amennyit a cég átadott a sportklubnak, annyival kevesebb adót fizet, sőt, ezen felül adóalap-kedvezményt is kap - összegzi a Niveus Consulting Group.
2021. 06. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatná a digitális fejlesztéseket a Saldo új vezetője

A digitális fejlesztések folytatásában látja a sikeres működés zálogát a Saldo Zrt. új, a posztot júniustól betöltő vezérigazgatója. Sarkadi-Nagy András ezt megelőzően a tanácsadói üzletág vezetője volt - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2021. 06. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a héten a BUX

Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 48 117,72 ponton zárt pénteken, 728,12 ponttal, 1,49 százalékkal alacsonyabban az előző heti záráshoz képest.
2021. 06. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa

A jövő héten nem várható piacbefolyásoló makrogazdasági mutató közlése Magyarországon, de kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a testület tárgyalja a legfrissebb inflációs jelentést is, a Pénzügyminisztérium pedig szerdán teszi közzé részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2021. május végi helyzetéről.
2021. 06. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a lízingpiac Magyarországon - ábrán mutatjuk!

Finanszírozott összeg a teljes lízingpiacon
2021. 06. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexum prémium zónáját

Átadták a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexum prémium zónáját, a csaknem 3,5 milliárd forintos beruházást a kormány a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban 1,5 milliárd forinttal támogatta.
2021. 06. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idei csúcsán a belföldi használtautó-piac

Gyorsan korrigálta előző havi visszaesését a hazai használtautó-piac: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint belföldön több mint 66 ezer személygépkocsi cserélt gazdát májusban, ezzel az év eddigi részét tekintve az elmúlt hónapban zajlott a legtöbb adásvétel.
2021. 06. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha a rúgott gólokban nem is, az ingatlanáremelkedésben mi vagyunk a legjobbak az EB csoportban

Magyarország 5 évet várt arra, hogy újra futball Európa-bajnokság keretein belül szurkolhasson nemzeti együttesének. Azt, hogy mennyit fejlődtek ez idő alatt a focisták, nem tudjuk, de a Duna House elemzése alapján az ingatlanárak így alakultak az F csoportba sorsolt országokban.
2021. 06. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. kötelező vételi ajánlatot tesz a CIG részvényeire

Benyújtották a Magyar Nemzeti Bankhoz felügyeleti jóváhagyásra a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. kötelező nyilvános vételi ajánlatát a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeire - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 06. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért nem internetezik mindenki? Kutatás

A magyar háztartások majdnem háromnegyedében használnak vezetékes internetet, viszont másfél millió ember sehogy sem internetezik. Az utóbbi csoportba kerülést leginkább az életkor és a vagyoni helyzet befolyásolja. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív kutatása a háztartások és a 14 éves, illetve annál idősebb lakosság körében, 2020 augusztusában és szeptemberében készült.
2021. 06. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakul Debrecen kulturális élete

Átalakítják Debrecen kulturális életének szervezését, az új koncepciót pénteken sajtótájékoztatón mutatták a város vezetői a helyi Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.
2021. 06. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 06. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a Magyar falu program állatvédelmi pályázata

Szombattól nyújthatják be pályázataikat az ötezer lakos alatti települések önkormányzatai a Magyar falu program keretében korábban meghirdetett felelős állattartás elősegítését célzó alprogramra - tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t.
2021. 06. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a legnépszerűbb munkahelyek a fiatalok körében

A fiatal, 16-28 év közötti munkavállalók körében az idén az Audi, a Telekom, a Bosch, az OTP és a Mol a legvonzóbb munkáltató, tavaly a Google állt a dobogó csúcsán, de most visszacsúszott a hatodik helyre - közölte a Zyntern.com pénteken az MTI-vel.
2021. 06. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Nemzetközi Gitárfesztivált Balatonfüreden

Idén június 24-től 26-ig rendezik meg a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivált. Az immár tizenhat éves rendezvényen koncertet ad Snétberger Ferenc, a Venti Chiavi Trió és Pusztai Antal.
2021. 06. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy kontinens hetven országából érkeztek hallgatók a pécsi nyári egyetemekre

Négy kontinens hetven országából összesen több mint ezer hallgatója és oktatója volt eddig a Pécsi Tudományegyetem (PTE) idén ötéves nyári egyetemi programsorozatának, a Pécs Summer Schoolnak - tájékoztatta a PTE az MTI-t.
2021. 06. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A globális minimumadóról egyeztetett az adószakma

A globális minimumadóról egyeztetett az adószakma, az Adó-Tanácskozás online ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 15 százalékos minimumadó bevezetése nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió versenyképességét veszélyeztetné - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 06. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: