Így lehet megszerettetni a diákokkal a fizikát
2016. 06. 19. 01:30
Kroó Norbert fizikus szerint a korai tanítással és kísérletekkel lehet a fiatalokkal megszerettetni a fizikát, amelyről húsz éve még azt tartotta, hogy a többi természettudományt kiszolgáló ág lesz, de azóta kiderült számára, hogy megmarad önálló tudományágnak.
A fizikus, akiről a közelmúltban neveztek el egy kisbolygót, az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, a középiskolai fizikaoktatásból eltűnt a kísérletezés, pedig ennek eszközei jelentős mértékben fejlődtek és az extrémitásokat mind mérni tudják.
Elmondása szerint ennek is köszönhető, hogy kimutatták az Albert Einstein által megjósolt gravitációs hullámokat, amelyeket most sikerült kimutatni, és amelynek köszönhetően megérthető az ősrobbanás utáni világegyetem azon része is, amelyet fénnyel eddig nem lehetett kimutatni.
Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek
Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?
Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?
A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden
Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
Ukrajnában a beoltatlan pedagógusok is taníthatnak
Az ukrán oktatási ombudsman közölte szerdán, hogy jogellenes a munkába állás megtiltása azoknak a pedagógusoknak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást; eközben a súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva a kormány október 1-jéig meghosszabbította az augusztus végével lejáró országos karantént.
Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás
A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre
Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
Iskolakezdés: több tízezer forintba kerül az új tanév
Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10%, míg bolti vásárlás esetén 5% kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A játékkereskedő felmérése szerint a szülők továbbra is a hagyományos oktatást preferálják.
100-ból 78 magyar befogadna otthonába egy külföldi cserediákot
Egy friss, országos felmérés szerint a magyarok nyitottak a külföldi kultúrák iránt: egy, idén júliusban több száz fő megkérdezésével elvégzett online kérdőíves felmérésből az derült ki, hogy a magyar lakosság 77,9 százaléka szívesen befogadna otthonába 3-12 hónapra egy külföldi, középiskolás cserediákot.
Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek
Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek a 2021-2022-es tanévre. Míg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közölte, hogy jelenléti oktatásra csak a beoltott, a betegségen átesett vagy negatív tesztet felmutató diákokat fogadja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) valamennyi diákját jelenléti oktatásra várja, védettségtől függetlenül.
Életműdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének oktatója
Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.
Megugrott a Corvinusra jelentkezők száma
Idén 24 százalékkal több felvételiző jelentkezett első helyen a Budapesti Corvinus Egyetem képzéseire, mint tavaly; az angol nyelven induló képzésekre több mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök este az MTI-vel.