Inflációs félelem igazgat?

Az ING Investment Management (ING IM) nemzetközi vagyonkezelő arra figyelmeztet, hogy növekedhet a hibás fiskális és monetáris politika kockázata mind a fejlett, mind a fejlődő világban, ahogy az „érzelmek” egyre nagyobb szerepet töltenek be a döntéshozatal folyamatában.

A vagyonkezelő úgy látja, hogy a nyugati gazdaságokban a pénzpiacok szabályozásáért felelős egynémely hatóság például az inflációs félelmek miatt előszeretettel, ám sok esetben megalapozatlanul alkalmaz szigorú fiskális és monetáris politikát. Ugyanakkor néhány fejlődő piacon viszont a fiskális és monetáris szigorítás szükségszerű, hogy leküzdjék a növekvő inflációt, amely folyamatos ár-bér spirált indíthat el. Itt jelenleg a kamatlábak még mindig a válság előtti szinten vannak, míg a legtöbb indikátor – mint a munkanélküliség, a kereskedelem, az ipari termelés, a maginfláció – már mind meghaladta ezt a szintet. Az ING IM szakemberei szerint több fejlődő gazdaságban túlságosan növekedés-orientált maradt a monetáris és fiskális politika, valamint a devizapiaci szabályozás is.

 

Infláció a Nyugaton


A Nyugaton tapasztalható jelenlegi inflációs félelmeket tekintve az ING IM úgy látja, hogy azok túlzottak; sőt, ezek az inflációs félelmek számos olyan gazdasági és befektetési döntéshez vezetnek, amelyek károsíthatják a gazdaságokat és a pénzpiacokat. Az alapkezelő véleménye szerint a jelenlegi gazdasági adatok alapján inkább lassuló inflációs nyomás várható a fejlett országokban. Az ING IM véleménye szerint a magas infláció szószólóinak két fő érvük van, amelyek megkérdőjelezhetők: egyrészt semmilyen példa nem bizonyítja azt, hogy a laza monetáris politika automatikusan magas inflációhoz vezet. Nemcsak Japán példája mutatja, hogy ez az érvelés minden alapot nélkülöz, hiszen ott nem emelkedik az infláció, bármennyire is próbálja likviditással élénkíteni a BoJ a gazdaságot; az érvelés mögötti logika is sokkal gyengébb, mint azt sokan gondolják.

 

Az ING IM stratégiai és eszközallokációs csoportjának vezetője, Valentijn van Nieuwenhuijzen úgy fogalmazott, hogy „a fejlett piacok döntéshozóinak az egyik legnagyobb kihívás az lehet, hogy a jelenleg is alkalmazott monetáris eszközök hatékonysága továbbra sem egyértelmű. A kereskedelmi banki szektorban tapasztalható folyamatos tőkeáttétel-csökkentés és a készpénzállomány növelésére való törekvés nem tükrözi a központi bankok álláspontját a pénzmennyiség és a hitelezés növelésével kapcsolatban. Mindezeken felül, a vállalatok és a háztartások alacsonyabb hajlandóságot mutatnak további hitelfelvételre. Ennek eredményeként csupán nagyon mérsékelt mennyiségű pénz áramlik a gazdaságba, így ’a túl sok pénz üldöz túl kevés árut’ elmélete jelenleg nem áll fenn.”

Az ING IM szerint a második félreértés az infláció-fundamentalisták körében az, hogy a fejlett gazdaságok túlhevülése már egyértelmű és valós veszélyt jelent. A termelési erőforrások felhasználása általában még jóval a válság előtti szinteken van (Németország talán az egyetlen kivétel a G4-ekben), mégis vannak olyan érvek, miszerint emelkedő árakkal és megugró bérnövekedéssel kell számolni a termelékenység erős visszaesése következtében. Az ING IM szerint ebben az esetben is gyenge lábakon állnak az érvek.

 

Valentijn van Nieuwenhuijzen így folytatta: „azon termékek árai, amelyeket a szerény kínálat jellemez, emelkednek (pl. árupiaci árak), de ez relatív árváltozást jelent összehasonlítva más termékek és szolgáltatások áraival. Mivel a munkavállalók az átlagosnál nagyobb munkahelyi bizonytalanságokkal néznek szembe, ezek a relatív árváltozások nem vezetnek magasabb munkabér-, vagy általános árszintnövekedéshez.” Majd hozzátette: „tulajdonképpen arról van szó, hogy a magasabb élelmiszer- és energiaárak gyakran erodálják a háztartások rendelkezésre álló jövedelmeit, mivel azok nem képesek bevételeiket azonos mértékben növelni. Ezért a háztartások más termékekre kevesebb pénzt tudnak költeni. Ennek eredményeképpen pedig a ’más termékek’ árai lefelé fognak indulni, és ez a különböző termékek áraiban átrendeződést eredményezhet – anélkül, hogy az átlagos árszintben éles emelkedés menne végbe.”

 

Szemben ezzel a relatív ár érveléssel az infláció szószólói azzal érvelnek, hogy a munkaerőpiaci kínálat sokkal szűkebb, mint ahogy sokan gondolják. Ebben az esetben – ha fennáll ez az ok – ez olyan inflációs nyomást tud generálni a közeljövőben, mint amilyen az 1970-es években tapasztalt rohamos ár-bér spirálon keresztül bekövetkezett. Ennek létjogosultsága abban keresendő, hogy a strukturális változások a gazdaságban jelentősen növelték a lemorzsolódást a munkaerőpiacon. Valentijn van Nieuwenhuijzen megjegyezte: „talán van ebben némi igazság, de összességében a munkanélküliségi adatok nem támasztják alá ezt az elméletet. Emellett a vállalatok nem aggódnak különösebben, hogy nem találnak szakképzett munkaerőt”.

 

Az ING IM véleménye szerint a magas olaj- és élelmiszerárakkal összefüggő inflációs kockázatok viszont nem túlzóak. Nagy valószínűséggel sok fejlett piacon inkább ez az áremelkedés fogja a jövőben aláásni a meglévő jövedelmeket. Ezt figyelembe véve, várhatóan ez a folyamat támogatja az államkötvény piacokat azokban az országokban, amelyekben a központi bank hajlandónak látszik ’keresztüllátni’ a magasabb headline inflációs rátán (különösen a FED). Ez kevésbé alkalmazható az Európai Központi Bank és várhatóan a Bank of England esetében, és ezért ezek a kötvénypiacok sokkal inkább nyomás alatt lesznek a növekvő olajár miatt. Ennek eredményeként úgy tűnik, hogy az európai és a nagy-britanniai hozamgörbék továbbra is laposabbak lesznek, ha az élelmiszer- és energiaárak növekedése továbbra is fennáll. Az alapkezelő szerint, ha a kockázatosabb eszközök piacát vesszük – vállalati kötvények, a részvények és az ingatlanszektor – a növekedés megadóztatásával kapcsolatos kérdések fontosabbak lesznek, mint a növekvő inflációs félelmek, amelyek a magasabb árupiaci árak velejárói. Ezzel párhuzamosan, ha a közel-keleti zűrzavar csillapodik és az olajárak stabilizálódnak vagy csökkennek, akkor a kockázatosabb eszközök kilátásai lényegesen javulhatnak. Ilyen környezetben a fejlett gazdaságokban tovább csökkenhetnek az inflációs kockázatok, és bővebb lehetőségei lesznek a jelenlegi ciklikus fellendülésnek. Az ING IM úgy gondolja, hogy a befektetőknek tudomásul kell venniük, hogy az árucikkek árai nem jelentenek tökéletes fedezetet az infláció ellen a fejlett országokban. Tekintve a növekedésre gyakorolt depresszív hatását, a magas olajárak csökkenthetik a keresletet és a maginflációt, míg az alacsonyabb olajár az ellenkezőjét okozhatja. Ha az árucikkek árai csak szerény mértékben növekednek vagy csökkennek, úgy alig lehetséges együttmozgás az infláció és az alapanyagárak változása között. Valentijn van Nieuwenhuijzen úgy véli, hogy az inflációs félelmek túlságosan rögzültek bizonyos szakértői körökben. Egyes szakértők meggyőződése, hogy az infláció csak felfelé tud menni, veszélyesen leegyszerűsítő és a valóság az, hogy a jövő bizonytalan. Ezért bízzunk abban, hogy a tudományos logika visszatér a vitákba, mivel ezek hiányában rossz döntések fognak születni, kárt okozva ezzel a gazdaságoknak és a pénzpiacoknak.

 

Infláció itthon


A magyarországi inflációs folyamatokkal kapcsolatban Pájer Tamás, az ING Befektetési Alapkezelő zRt. befektetési igazgatója szerint Magyarországon az MNB által publikált legfrissebb inflációs jelentés alapján az árak növekedése alacsony szinteken és egyre csökkenő pályán maradhat a 2012 végéig terjedő időszakban. Annak ellenére, hogy a nemzetközi tapasztalatokkal összhangban már itthon is érezteti hatását az olaj- és élelmiszerárak globális emelkedése, a hazai lakossági fogyasztás továbbra is alacsony szinten stagnál, ami ellensúlyozni látszik a külső költségsokkot és így kedvezően hat a belföldi inflációs folyamatokra. Noha a hazai fogyasztás akár az esetleges további fiskális stimulusok, akár külső, piaci tényezők (pl. a háztartások növekvő, fogyasztásra rendelkezésre álló jövedelme a CHF/HUF keresztárfolyam kedvező változásából adódóan) miatt is élénkülhet, meglátása szerint is az MNB által felvázolt alappálya bekövetkezésének esélye a nagyobb. Ennek köszönhetően az árszínvonal növekedése az alacsony belföldi kereslet következtében a jelentős mértékű kínálati ársokk ellenére is 3% közelébe csökkenhet 2012 végére.


Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás: