Informatikai és adatközpont üzemeltető céggel bővülhet a 4iG cégcsoport

A versenyfelügyeleti jóváhagyást követően a 4iG Nyrt. megvásárolja a DTSM Kft. 100 százalékos üzletrészét, az adásvételi szerződést a cégek tulajdonosai kedden írták alá - közölte a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Informatikai és adatközpont üzemeltető céggel bővülhet a 4iG cégcsoport

A 2018-ban alapított DTSM kft. 140 főt foglalkoztat, IT és telekommunikációs rendszerek, valamint adatközpontokat üzemeltet és vállalati service desk szolgáltatást nyújt. A cég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyását követően kerülhet a 4iG tulajdonába. A DTSM pénzügyi átvilágítását és cégértékelését a 4iG megbízásából az EY végezte.
   
A kft. kétezer vállalati ügyfelet szolgál ki naponta. A DTSM, profiljának megfelelően, szolgáltatásait jellemzően partnerei telephelyén nyújtja, megbízásai elsősorban piaci megrendelőktől érkeznek. Az esztergomi székhelyű vállalkozás alapítása óta szakmai-beszállítói kapcsolatban áll a 4iG-vel. A DTSM tavaly közel 1,2 milliárd forintos árbevételt ért el.
   
Az akvizíció fontos lépés a 4iG meglévő kapacitásainak és kompetenciáinak bővítésében - közölték. Az informatikai nagyvállalat célja, hogy meghatározó pozíciókat építsen ki az IT rendszerek és adatközpontok üzemeltetése, valamint a service desk szolgáltatások területén is.
   
A tervek szerint a 4iG integrálja a DTSM-et, így a cégcsoportnak közel ezer dolgozója lesz. A tranzakció lezárása után a 4iG rendelkezik majd a magyar piacon az egyik legnagyobb üzemeltetési csapattal, melynek további bővítését tervezi a társaság.
   
A 4iG Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 930 forint, a legalacsonyabb pedig 285,5 forint volt, hétfőn 634 forinton zárt.

Hozzászólások

Magyarország lélegeztetőgépeket adományoz Ukrajnának

A magyar kormány ötven lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
2021. 01. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élelmiszert hív vissza az IKEA a forgalomból

Újabb széria etilén-oxiddal szennyezett Knäckebröd Flerkorn nevű 250 grammos, többgabonás kétszersültet hív vissza a forgalomból a gyártója, a finn Lantmännen Cerealia, a magyarországi forgalmazója az IKEA - közölte a lakberendezési lánc az MTI-vel pénteken.
2021. 01. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

A forint gyengült a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken késő délután.
2021. 01. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Viszik a cégek mázsaszám az NHP Hajrá hitelt

Aktív szerepet vállal a K&H Bank az NHP Hajrá hitelezésben. Áprilisi indulása óta ugyanis a pénzintézet több mint 173 milliárd forint értékben közel 1500 szerződést kötött. A pénzintézet által jóváhagyott hitelek jelentős része Észak-Magyarországhoz, illetve az alföldi régiókhoz köthető. Az ágazatok közül az agrárium számított a legaktívabbnak a hitelfelvételben, míg a települések között Debrecen, valamint Miskolc regionális üzleti központok emelkedtek ki.
2021. 01. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak az európai piacok

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 01. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak pénteken az irányadó New York-i tőzsdemutatók, követve ezzel az európai trendet.
2021. 01. 22. 16:25
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalók küldenek sms-t vagy e-mailt az ALDI nevében

Jogtalanul és megtévesztő módon használják ismeretlen csalók az ALDI nevét, akik sms-ben vagy e-mailben küldenek értesítést az ALDI-tól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztről. A kiküldött sms-ekhez és e-mailekhez az ALDI Magyarországnak nincs köze, ezért a vállalat arra kéri a felhasználókat, hogy ne kattintsanak az sms-ben vagy e-mailben érkezett linkre, és ne adják meg semmilyen felhasználónevüket, jelszavukat vagy egyéb személyes adatukat.
2021. 01. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az európai értékpapírpiacokon.
2021. 01. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint péntek reggelre a dollárral és a svájci frankkal szemben a nemzetközi devizapiacon, az euróval szemben pedig árfolyama nem változott az előző estihez képest.
2021. 01. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható ma a tőzsdéken?

Az indexek vegyes, mérsékelt változására lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető európai árfolyamindexek 0,1-0,2 százalék körüli vegyes irányú elmozdulással kezdhetik a pénteki kereskedést.
2021. 01. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új technológiák, módszertanok és üzleti megközelítések a legacy rendszerek modernizációjának szolgálatában

Egyre nagyobb teret nyernek az alacsony kódú és kód nélküli platformok, melyeknél minimális kézi kódolással, vagy kézi kódolás nélkül, előreprogramozott modulokból lehet alkalmazásokat létrehozni. Ez a piac már most közel 12 milliárd dolláros, és évente közel 23 százalékkal nő – áll a Deloitte legfrissebb Tech Trends kiadványában, amely már 12 éve mutat irányt IT- és cégvezetőknek és iparági szereplőknek. Milyen változások figyelhetők meg a digitális transzformáció területén? Hogyan lehet a legacy rendszerekben rejlő potenciált kihasználni? Hogyan érhető el költségmegtakarítás a modernizáció során? Cikksorozatunk következő részében ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.
2021. 01. 22. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napelemparkot létesít szombathelyi telephelyén a Metál Hungária Zrt.

Több mint 66 millió forintos beruházással 472 panelből álló napelemparkot építtet Szombathelyen a Jávor utcai telephelyén a Metál Hungária Zrt. - közölte csütörtökön az MTI-vel a könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésével, tetőhéjalással, homlokzatburkolással, valamint komplett homlokzatburkolási rendszerek építésével foglalkozó cég.
2021. 01. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint árfolyama estére

Vegyesen mozgott a forint a bankközi piacon: az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült.
2021. 01. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,03 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 44 250,43 ponton zárt csütörtökön.
2021. 01. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Otthonfelújítási hitel 3%-os kamattal, állami támogatással

A 2021. január 1-től elérhető Otthonfelújítási támogatáshoz szorosan kapcsolódva 2021. február 1-től egy államilag támogatott kedvezményes, állami kamattámogatott lakásfelújítási hitel is elérhető. A támogatott hitel célja, hogy segítsen azoknak, akik szeretnék lakásukat felújítani (és ahhoz igénybe venni az akár 3 millió Ft összegű vissza nem térítendő állami támogatást), de annak költségeit önerőből nem tudják megfinanszírozni.
2021. 01. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges volt az Alcoa alumíniumipari cég

Veszteséggel zárta az Alcoa amerikai alumíniumipari cég a tavalyi utolsó negyedévet, de a mínusz jóval kisebb volt az egy évvel korábbinál és a tavalyi harmadik negyedévinél elsősorban amiatt, hogy emelkedni kezdett az alumínium ára a kínai kereslet bővülésére.
2021. 01. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord pluszokkal nyitottak az amerikai tőzsdék

Az előző napi rekordokat tetéző indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 01. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Lead Ventures tulajdonszerzésével és a MOL támogatásával regionálisan terjeszkedne az i-Cell

A MOL-lal kezd közös termékfejlesztésekbe és a nemzetközi piacokat célozza az i-Cell, amelyben a közelmúltban szerzett tulajdonrészt a Lead Ventures. A scaleupokra specializálódott, budapesti székhelyű kockázati- és magántőkebefektető cég 100 millió eurós tőkéjű alapjainak a MOL, az MFB és az Eximbank a legnagyobb befektetője. Az elektronikus útdíjfizetési és a flottakövetési szegmens egyik kiemelkedő vállalkozásának számító i-Cell célja, hogy a mintegy 6 milliárd eurósra becsült európai telematikai piac meghatározó regionális szereplőjévé váljon a Lead Ventures és a MOL támogatásával.
2021. 01. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biden beiktatása csúcsot döntött a tőzsdéken

Tegnap beiktatták az USA 46. elnökét, Joe Bident, aki azonnal fontos intézkedéseket írt alá.
2021. 01. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany nagyot emelkedett, miután a dollár gyengült

Az arany 1.869 dollárig erősödött ma reggel. Az áremelkedés fő oka fa gyenge dollár és Joe Biden beiktatása volt.
2021. 01. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások: