Klikkoljunk az olcsó, lízingből visszavett portékákért!

A lízingből visszavett javak értékesítésére online aukciós portált hozott létre a Magyar Lízingszövetség és az ipari árverésekkel foglalkozó Intergavel Kft., lct.hu néven - közölte a Intergavel Aukciószervező Kft. szerdán az MTI-vel.

Az üzemeltetők évente többezres értékesítési darabszámot és több százmilliós forgalmat várnak. Az oldalon kizárólag vállalkozások, lízingcégek, bankok tehetik fel az elárverezendő javakat, a vásárlók magánszemélyek is lehetnek. A portálhoz eladóként bármely cég, intézmény csatlakozhat.

 

A skála igen széles, a teljes gépsoroktól a tehergépjárműveken át akár irodabútorokat, épületgépészeti berendezéseket is értékesíthetnek. Az első aukcióra bocsátott termékek körét a lízingszövetség tagjainak, többek között a Budapest Lízing, a BNP Lízing, a CIB Lízing, a K&H Lízing és az Ober Lízing készleteiből hirdették meg.

 

Az oldal működését, know-how-ját és a nemzetközi vásárlóerő Magyarországra irányítását a Karner and Dechow német-osztrák aukciós ház biztosítja. A közlemény szerint az év első felében 62 százalékkal esett vissza a hazai lízingpiac. Az ágazat helyzetét tovább rontja, hogy egyre több vállalkozás képtelen fizetni a lízingelt eszközök törlesztő részleteit.

 

A nagy tömegben visszavett javak értékesítése is egyre nehezebb, amin javíthat az online aukció. Kocsis Csaba, az Intergavel ügyvezetője a közleményben rámutat, hogy míg Magyarországon csak most kezd emelkedni az aukciók szervezése iránti igény, addig Ausztriában, vagy Németországban teljesen magától értetődő, jól bejáratott módon működik.

 

Például egy-egy felszámolás, csőd esetén, ha a céget egyben nem veszi meg senki, akkor automatikusan aukcióra kerülnek az ingó és ingatlan eszközök.

Tom Lee szerint az Ethereum követheti a Bitcoin 100-szoros növekedési mintáját

A Bitcoin közel 100-szoros emelkedést ért el azóta, hogy a Fundstrat 2017-ben, nagyjából 1 000 dolláros árfolyam környékén vételre ajánlotta. A kriptovaluta ezt úgy érte el, hogy közben hat darab 50% feletti és három 75% feletti összeomlást is elszenvedett. Tom Lee, a Fundstrat befektetési igazgatója most azt mondja: ugyanez a logika kezd kibontakozni az Ethereum esetében is.
2025. 11. 17. 05:00
Megosztás:

Merre tart a Bitcoin? – A bizonytalan rövid távtól a hosszú távú kilátásokig

A Bitcoin (BTC) árfolyama 2025-ben egyelőre messze elmarad a korábbi évek látványos teljesítményétől. November közepéig mindössze 8%-os idei emelkedést tudott felmutatni, miközben továbbra is 25%-kal a korai októberi csúcs alatt forog. A növekvő eladói nyomás miatt sok befektetőben felmerül a kérdés: merre tarthat a világ legértékesebb kriptovalutája a következő hónapokban és években?
2025. 11. 17. 04:00
Megosztás:

Az ételcsomagolás kihívásai a vendéglátásban

A vendéglátóipar egyik legjelentősebb kihívása a megfelelő ételcsomagolás megoldása, amely különösen fontos a házhoz szállított és elvitelre készített ételek esetében. A fogyasztók elvárják, hogy az étel friss, sértetlen állapotban érkezzen meg hozzájuk, ezért a csomagolás kulcsszerepet játszik.
2025. 11. 17. 03:00
Megosztás:

Hogyan néz ki a tökéletes mikulásajándék?

Az évnek van egy olyan pillanata, amikor a gyermeki várakozás és az édességek illata egyszerre érkezik: a mikulászsák kibontása. De nem csak gyerekeknek szól, hiszen a meglepetés öröme felnőttként is ugyanolyan értékes lehet, sőt!
2025. 11. 17. 02:00
Megosztás:

Hogyan válassz okosan CBD-t?

Napjainkban egyre többen fordulnak a CBD termékek felé különböző problémák kezelésére, de a termékbőség gyakran nehézséget okoz. A CBD olajok, kapszulák és gumicukrok piaca gyorsan fejlődik, és a választás komoly kihívást jelenthet.
2025. 11. 17. 01:00
Megosztás:

Hogyan indítsunk vállalkozást gyorsan és jogszerűen?

Egy új vállalkozás megalapítása lehetőségeket nyit meg, de jól átgondolt előkészületeket követel. Az üzleti célokat meghatározó cégforma kiválasztása, az adminisztratív és jogi lépések átlátása elengedhetetlen a zökkenőmentes induláshoz.
2025. 11. 17. 00:01
Megosztás:

A Solana Alapítvány menedzsere: „Add el a házad, az ágyad, a ruháid – és vegyél XRP-t”, miközben az ETF-beáramlások elérik az 545 millió dollárt

Vibhu Norby, a Solana Alapítvány egyik menedzsere is bekapcsolódott az XRP körül zajló online vitába, amely az agresszív felvásárlásokról szól. Konkrétan így fogalmazott: „Add el a házad, az ágyad, a gyerekeidet, a kartondobozodat, a ruháidat – és vegyél XRP-t.”
2025. 11. 16. 23:00
Megosztás:

Időben kell beszállni a pumpába – 3 nagy potenciállal rendelkező coin, amelyet a bálnák csendben halmoznak: XRP, DOGE és $TAP

A közelmúlt piaci zuhanása még vadabb fordulatot vetít előre. A cél, hogy időben beszálljanak a pumpába és kihasználják a bikahullámot – ennek érdekében a bálnák csendben halmozzák az XRP coint, a DOGE-ot és a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=nov&utm_content=lis&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=1539a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> tokent.
2025. 11. 16. 22:00
Megosztás:

Későn érkeztél a Tron kriptó-bulira? A Digitap ($TAP) az új bika a városban – a legjobb kriptó, amit érdemes megvenni a 4. negyedévben

Egy újabb kriptós kilövésről való lemaradás félelme gyorsan terjed. A Tron közelmúltbeli ugrása 0,30 dollárhoz emlékeztette a kereskedőket a korábbi emelkedésekre – és arra a fájdalmas érzésre, amikor valaki túl későn szállt be. A TRX ismét erőt mutatott, de sokan most már azon tűnődnek, vajon a legnagyobb lehetőségek ablaka már bezárult-e.
2025. 11. 16. 21:00
Megosztás:

Bitcoin elemző: Ismét megjelent egy kulcsfontosságú likviditási mintázat egy nagy BTC-rali előtt

A CryptoQuant elemzője, Moreno szerint a Bitcoin most egy olyan likviditási struktúrába lépett be, amely történelmileg mindig jelentős árfolyam-emelkedések előtt jelent meg. Elmondása alapján a jelenlegi stabilcoin-tartalékok aránya a Bitcoin piaci kapitalizációjához viszonyítva nagyon hasonló képet mutat, mint a 2020 óta látott több BTC-visszapattanás előtti helyzet.
2025. 11. 16. 20:00
Megosztás:

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésébe

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésében - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 19:00
Megosztás:

Lehűlés érkezik erős széllel és esővel

Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 11. 16. 18:00
Megosztás:

Megéri a kaparós sorsjegy? Számok és esélyek mögé néztünk

A kaparós sorsjegyek egyszerre kínálnak izgalmat, gyors eredményt és a szerencse ígéretét. Pár száz forintért már megvehetjük azt az érzést, hogy akár pillanatok alatt megváltozhat az életünk. De vajon tényleg megéri? Valóban akkora esélyünk van nyerni, mint amennyire hinni szeretnénk benne?
2025. 11. 16. 16:56
Megosztás:

Nélkülözőkkel ebédelt a pápa a szegények világnapján

Ezerháromszázan vettek részt XIV. Leó pápával a vatikáni audienciateremben rendezett ebéden a szegények világnapján vasárnap, amelyen az egyházfő hangsúlyozta, hogy világunkat nem csak anyagi, hanem lelki, erkölcsi szegénység is uralja.
2025. 11. 16. 16:00
Megosztás:

Washington nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat tevékenységének a folytatását

Nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tevékenységének a folytatását az amerikai vezetés, az orosz tulajdon teljes kivonását követelik - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter szombaton Belgrádban.
2025. 11. 16. 15:05
Megosztás:

Nyílt napot rendeznek a MOME-n

November 21-én nyílt napot tartanak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), amelyen egyebek mellett előadásokkal, workshopokkal, felvételi tájékoztatókkal, képzésismertetőkkel, valamint frissen végzett hallgatók beszámolóival várják az érdeklődőket - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 14:00
Megosztás:

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

A napokban két pénzintézet is egyszeri jóváírási akciót indított a személyi kölcsönöknél, így a lakossági számlák, a babaváró hitel és az Otthon Start hitel után újabb terméknél kínál több piaci szereplő is ajándékpénzt az új ügyfeleknek. A BiztosDöntés.hu adatai szerint a legtöbb kedvezményre most egyértelműen az új támogatott lakáshitel felvételével lehet szert tenni, de változatlanul gáláns ajánlatokkal dolgoznak a bankok a babaváró hitelnél is.
2025. 11. 16. 13:00
Megosztás:

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről - jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2025. 11. 16. 12:00
Megosztás:

Oroszország egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek Kínába irányuló exportjától

Az ukrán külső hírszerző szolgálat szerint az orosz gazdaság egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek exportjától, ezek többségét Kínába adják el.
2025. 11. 16. 11:00
Megosztás:

Újraindul a rászoruló gyermekek szemüvegtámogatása

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat újraindítja szemüvegtámogatási programját, melynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is hozzájuthassanak a számukra szükséges szemüveghez – ezzel javítva életminőségüket és iskolai teljesítményüket. A kezdeményezés az OTP Bank Adományozási Programjának segítségével valósul meg, a gyűjtés keretében bárki – akár néhány száz forinttal is – támogathatja a Szolgálat munkáját. A felajánlott összegek közvetlenül a Gyermekmentő Szolgálathoz érkeznek, az adományok biztosítják a program újraindítását.
2025. 11. 16. 10:00
Megosztás: