Irán ragaszkodik az urándúsítás jogához - júliusban folytatódnak a tárgyalások
A tárgyalások szerinte "komolyabbak és realistábbak" voltak mint korábban. Felszólította a Hatok csoportját, hogy "jöjjön ki a zsákutcából". Erre Dzsalíli szerint az Isztambulban soron következő szakértői egyeztetés során lesz mód.
A Hatok és Irán egy "utólagos", technikai megbeszéléssel folytatja tárgyalásait július 3-án, Isztambulban - jelentette be kedd este Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint a moszkvai találkozón "jelentős nézeteltérések" mutatkoztak.
Asthon szerint az orosz fővárosban kemény, őszinte megbeszélések és jelentős ellentétek voltak a lényeget illetően a két fél között. Az isztambuli találkozó csak szakértői szintű lesz - mondta egy sajtótájékoztatón.
Az európai diplomata szerint "Iránon a választás sora". Azt várják tőle, hogy eldöntse: akarja-e, hogy a diplomáciai munkát a konkrét bizalomerősítő lépésekre összpontosítsák, és hajlandó-e válaszolni a nemzetközi közösség aggodalmaira" - mondta, hozzátéve, hogy "nagyon-nagyon hosszú út van még hátra".
A Hatok csoportja (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) azt szeretné elérni, hogy Irán mondjon le az urán 20 százalékos szintre dúsításáról, mert onnan viszonylag gyorsan el lehet érni a katonai célú atomtöltetek előállításához szükséges 90 százalékos szintet. Teherán azt állítja, hogy szándékai békések, és nem akar atomfegyvert gyártani. (MTI)