Itt a várva várt kínai makroadatdömping

A kínai kormány továbbra is erősen bízik az év elején elképzelt, legalább 8 százalékos idei gazdasági növekedésben, és - amint a kormányfő csütörtökön a piac megnyugtatására megismételte - folytatja a költségvetési ösztönzést és a laza pénzügypolitikát, nehogy alábbhagyjon a lendület. A pénteken megjelent, friss adatok igazolni látszanak a kormányzati reményeket: az ipari termelés, a beruházások, a hitelellátás növekedése augusztusban is gyorsult, az egyetlen gyenge pont az export maradt.

Augusztusban a kínai export értéke 23,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, miután júliusban 23,0 százalékos volt az elmaradás. Az éves elmaradás tizedik hónapja tartott augusztusban. az elmúlt három hónapban ez volt a legnagyobb csökkenés.  Az elemzők mindösze 19 százalékos csökkenésre számítottak. Az import értéke 17,0 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit a júliusi, 14,9 százalékos éves elmaradás után, közölték a kínai vámhivatalban pénteken. Ez az érték is jóval meghaladta az elemzők által várt 10,5 százalékos visszaesést.

 

Csakúgy, mint egyszer már májusban, a múlt hónapban megint megszakadt a havi exportnövekedés sorozata is abszolút értékben. A növekedés, havi összehasonlításban, március óta tartott. Az augusztusi kivitel értéke, 103,7 milliárd dollár, kisebb volt a júliusi 105,4 milliárdnál, ez azonban munkanap-kiigazítással 3,4 százalékos növekedésnek felel meg. Az import 88 milliárd dollárra csökkent a júliusi 94,8 milliárdról, munkanap-kiigazítással ez 1,0 százalékos növekedést takar. A kínai kivitel idén eddig februárban volt a legkevesebb, 64,9 milliárd dollár. A kereskedelmi többlet a júliusi 10,6 milliárd dollárról augusztusban 15,7 milliárdra emelkedett.

 

Az első fél évben Kína hazai összterméke (GDP) 7,1 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi első fél évben. A növekedéshez 6,2 százalékponttal járultak hozzá a beruházások - főleg a kormány tavaly ősszel meghirdetett, közel 600 millió dolláros ösztönző programjából -, 3,8 százalékpontot tett hozzá a hazai fogyasztás, és 2,9 százalékpontot vett el a külkereskedelem alakulása.

 

A külkereskedelem május óta negatív "hozzájáruló" a kínai GDP-hez, mert azóta az export visszaesése nagyobb éves egybevetésben, mint a behozatalé. Ez a fordulatot részben az olcsóbbodott nyersanyagok növekvő, tartalékolási célú behozatala magyarázza, részint a kormány ösztönző programja, amely fékezi a belső fogyasztás visszaesését, és ezzel segít a világgazdaságnak is. A tartalékolási célú nyersanyagimport egyszersmind hozzájárult ahhoz, hogy az ipari fémek és a kőolaj több mint kétszeresére drágult az év eleje óta a világpiacon.

 

Kína, a világ második olajfogyasztó országa, júliusban rekord mennyiségű kőolajat importált, a 19,63 millió tonnás (4,62 millió hordó) behozatal 42 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, és 14 százalékkal a júniusit. Pedig júliusban a hazai üzemanyag-fogyasztás 13 százalékkal kisebb volt, mint tavaly júliusban. Tavaly egész évben a kínai kőolajimport, napi átlagban 3,58 millió hordó, csak 9,6 százalékkal haladta meg a 2007-est. Augusztusban a kínai kőolajimport kissé csökkent, 18,47 millió tonnára (napi 4,37 millió hordóra), de még ez is 18 százalékkal több volt az egy évvel azelőttinél. A kínai tervhivatalban a mostani negyedévről 8,5 százalékos GDP-növekedést várnak.

 

Ezt alátámasztják szintén pénteken megjelent más hivatalos adatok: az ipari termelés augusztusban 12,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit,  és az elemzésebe várt 12 százalékos értéket is, ez tizenkét hónapon belül a leggyorsabb növekedési ütem volt. Az ipari termelés júliusan 10,8 százalékos volt. A kiskereskedelmi értékesítés 15,4 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak éves szinten 1,2 százalékos visszaesést mutatnak, melynek következtében mérséklődhetnek azon aggályok, hogy a masszív kormányzati gazdaságélénkítés felerősítheti az inflációt, igaz az előzetes várakozások 1,3 százalékos csökkenésről szóltak. A termelői árindex éves szinten 7,9 százalékkal esett augusztusban.  A tőkeberuházások értéke az első nyolc hónapban 33 százalékkal 11,298 billió jüanra (1,65 billió dollár) emelkedtek, ezzel meghaladta a júliusban mért 32,9 százalékot, és a várakozásokban szereplő 32,7 százalékos értéket.

 

A banki hitelezések, melyre igen sokan kíváncsiak voltak, és mely augusztusban a találgatások miatt jelentős részvénypiaci csökkenés okozott, tovább emelkedett. Augusztusban a jüan elszámolásban kihelyezett új banki hitelek értéke 410,4 milliárd jüanra emelkedett a júliusi 355,9 milliárd jüanról - közölte a jegybank. Az augusztus hónappal együtt az idei évben a kihelyezett új hitelek értéke elérte a 8,15 billió jüant, mely 5,04 billió jüannal több, mint egy éve. Az M2 pénzellátási mutató, 28,53 százalékkal 57,67 billió jüanra emelkedett ésves szinten augusztus végén. Az M1 készpénzellátási mutató értéke pedig 27,72 százalékkal 20,04 billió jüanra ugrott.

 

Kína gazdasága számára a Világbank júniusban javította ez évi növekedési előrejelzését, 7,2 százalékra a tavasszal jósolt 6,5 százalékról. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusban 7,5 százalékra javította 6,5 százalékról GDP-növekedési jóslatát Kína számára, jövőre 8,5 százalékos növekedést vár ott. Kína gazdasága tavaly 9 százalékkal, 2007-ben 13 százalékos, rekord ütemben bővült.


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: