Jelentős eséssel nyithatnak az európai piacok
Az előzetes várakozások szerint a brit FTSE-100 index közel 1,1 százalékos, a német DAX index 1 százalékos, míg a francia CAC-40 index 1,4 százalékos veszteséggel indulhat. Tegnap a vezető európai részvények összefoglaló mutatója, a FTSEurofirst 300 index 0,7 százalékkal 1.099,09 pontra emelkedett.
Az európai piacok tegnap a kereskedés végefelé még erőt merítettek a Fed elnökének kongresszusi meghallgatásán elhangzottakból, Bernanke a meghallgatásán arra utalt, hogy a jegybank kész további monetáris enyhítés végrehajtására, ha az amerikai gazdaság tovább gyengélkedik, és az infláció alacsonyan marad. A kialakult optimizmust azonban a Moody's lépése teljesen elhalványíthatja.
Moody's Investors Service tegnapi döntését azzal indokolta, hogy egyre nagyobb az esély arra, hogy nem sikerül időben egyezségre jutni az amerikai államadósság-limit emeléséről, és ennek következtében az amerikai kormány törlesztési hátralékba kerülhet.
Nem segíti az európai befektetők hangulatát az sem, hogy meredeken, egyszerre négy fokozattal a már rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "CCC" szintre süllyesztette az euróövezeti tag Görögország hosszú futamú államadós-besorolását szerdán a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal indokolva a lépést, hogy nincs új EU/IMF-segélyprogram Görögország számára.