Jelentősen felgyorsultak az európai uniós támogatások kifizetései

Az intézményrendszer hatékony munkájának köszönhetően jelentősen felgyorsultak az európai uniós fejlesztési támogatások kifizetései, és számottevően emelkedtek az uniótól beérkező források is - nyilatkozta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke az MTI-nek.

Elmondta: a korábbi vezetés idejére jellemző átlagos heti 5,5 milliárd forint kifizetést sikerült megemelni az első évben heti 15 milliárd forintra, az idén a harmadik negyedévben pedig ez a szám 19,7 milliárdra nőtt. Célként 30 milliárd forint heti kifizetést tűzött ki maga elé az NFÜ - hangsúlyozta Petykó Zoltán, aki szerint a rendszer további javítása szükséges, de az értékeléskor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a korábbi időszakhoz képest az intézményrendszer kevesebb erőforrással gazdálkodik.

 

Petykó Zoltán kifejtette: az elmúlt egy évben dinamikusan nőtt a szerződött projektek száma a korábbi időszakhoz képest, heti bontásban 103-ról átlagosan 179-re. Csak ezt a mutatót tekintve 75 százalékkal gyorsabb a mostani NFÜ, mint a kormányváltás előtt. A kifizetések volumene ugyancsak ebben az összevetésben 176 százalékos növekedést mutat. Az idén több mint 7.600 támogatói döntés született mintegy 850 milliárd forint, és mintegy 8.400 szerződést kötöttek csaknem 900 milliárd forint értékben.

 

Az idei, közel 800 milliárd forint kifizetés megközelítőleg 15.400 projektet érint. A 2011. november 1-i adatok alapján az összes időközi kifizetést tekintve az ötödik helyet foglalja el Magyarország az EU tagállamai között - mondta Petykó Zoltán. Az NFÜ elnöke kiemelte, hogy az intézményrendszer adminisztrációs terhei az év végéhez közeledve növekedtek, a legfontosabb feladatok közé tartozik ebben az időszakban is a kedvezményezettektől beérkező számlák mihamarabbi és szabályos teljesítése.

 

Értékelése szerint Magyarország összességében jó úton halad az uniós források felhasználásában, amit mutat az is, hogy az október elején megtartott éves áttekintő ülésen az Európai Bizottság képviselői külön is hangsúlyozták ezt, elismerve, hogy az elmúlt év komoly előrehaladást jelentett. Petykó Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség több gyorsítási lépést is bevezetett az elmúlt időszakban. A közreműködő szervezeteknél elrendelték a hátralékos ügyek feldolgozását, és nemcsak egységesebb lett a szabályozás, hanem átláthatóbbá, egyszerűbbé és gyorsabbá vált a végrehajtás a jogszabályi környezet átalakításával.

 

Ehhez kapcsolódóan az NFÜ és a közreműködő szervezetei több elektronikus pályázati alkalmazást, a gyorsabb ügyintézést elősegítő eszközt vezettek be, valamint alkalmazzák és betartják a csökkentett átfutási határidőket. Terveik szerint 2012-ben több mint 1.500 milliárd forint értékben születnek támogató döntések. Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) programjainak keretében mintegy 1.400 milliárd forint európai uniós forrás kifizetésével számolnak a 2012. évi költségvetésben. Mindez nagymértékben hozzájárul az ország megújításához, a gazdaság fejlesztéséhez és a társadalom megerősítéséhez - mondta Petykó Zoltán.

 

Hangsúlyozta, hogy a jövőben - szándékuk szerint - gyorsulni fog a projekttervezéssel és menedzseléssel, az ellenőrzés koordinációjával kapcsolatos feladatok elvégzése, az adminisztrációt tovább csökkentő informatikai fejlesztések, illetve az engedélyezési és finanszírozási folyamatok egyszerűsítésével összefüggő, valamint a támogatások rendjéhez kapcsolódó munkálatok megvalósítása. Az operatív programok közötti 2011-es forrásátcsoportosítás legnagyobb pénzmozgással járó változása az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programját érinti. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) hatékony energiafelhasználást és megújuló energiafelhasználás növelését támogató konstrukcióira 160 milliárd forint kerül átcsoportosításra a Közlekedés Operatív Programból (KÖZOP).

 

A különböző KEOP programok a nagy érdeklődés miatt mára forráshiányossá váltak, ezért azokra a területekre kerülnek átcsoportosításra a források, ahol biztosított a gyors és hatékony felhasználásuk. Petykó Zoltán kiemelte: a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) 2012-es terveiben két jelentős összegű pályázat megjelenése várható, az egyik a struktúraváltoztatást támogató infrastruktúra-fejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban 44 milliárd forint összegben, a másik a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése 8 milliárd forint értékben. Ugyancsak tekintélyes keretösszegű pályázatok megjelenése várható jövőre a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretén belül is.

 

Ide tartozik az innovatív iskolák fejlesztése 30 milliárd forint, a munkahelyi képzések támogatása 21 milliárd forint és az egészségfejlesztés a közoktatásban elnevezésű pályázat 20 milliárd forint kerettel. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) 2012-es pályázatai közül kiemelkedően fontos a versenyképességi programokat támogató konstrukciója 27 milliárd forint, illetve az innovációs és technológiai parkok támogatását segítő pályázata 15 milliárd forint keretösszegben. A Regionális Operatív Programok (ROP) keretében fejleszteni kívánják egyebek mellett az egészségügyi turisztikai szolgáltatásokat 14 milliárd forint, valamint az alap és járóbeteg ellátást 4 milliárd forint keretösszegben - ismertette Petykó Zoltán.


Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás: