Jócskán megfogyatkozott februárban a kínai kereskedelmi többlet

Kína kereskedelmi többlete februárban mindegy 8 milliárd dollárra csökkent a januári 14,2 milliárd dollárról. (MTI)

Erre lehet következtetni Csen Tö-ming (Chen Deming) kínai kereskedelmi miniszter hét végi nyilatkozatából, amely szerint az ország első kéthavi kereskedelmi többlete 50,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbi 43,9 milliárd dollárnál.

 

Kína kereskedelmi többlete az év vége óta folyamatosan csökken: novemberben 19,1 milliárd dollár, decemberben 18,4 milliárd dollár, januárban 14,2 milliárd dollár volt. Nem mintha nem növekednék ismét a kínai export: Kína kivitele 130,7 milliárd dollárt ért decemberben, 17,7 százalékkal többet, mint 2008. decemberben.

 

Tizenhárom havi elmaradás után decemberben először nőtt ismét az export éves összehasonlításban is. Januárban éves egybevetésben már 21,0 százalékkal gyarapodott tovább a kínai kivitel, bár 109,5 milliárd dolláros értéke elmaradt a decemberitől. A kínai többlet azért fogyatkozik, mert közben még gyorsabban, soha nem látott ütemben bővül a kínai import éves összehasonlításban.

 

Decemberben: 112,3 milliárd dollárt ért el, ez 55,9 százalékkal több volt, mint egy évvel azelőtt. Januárban 95,3 milliárd dollár volt a kínai behozatal, már 85,5 százalékkal több az egy évvel azelőttinél. A kínai export a nemzetközi válság kezdetétől 2009 nyaráig havonta több mint 20 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi értékektől, importjában pedig 15 százalék körül volt az éves elmaradás.

 

A kínai kormány 2008 őszén közel 600 milliárd dollárt érő programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra, a belső fogyasztás ösztönzésére. Az ipari termelés javulása és a belső hitelezés gyors növekedése hamar jelezte a kormányzati segítség hatását. A legújabb külkereskedelmi adatok szerint a kínai gazdaság teljesíti a fejlett országok reményét, azt, hogy a kínai belső fogyasztás adjon húzóerőt a világgazdaság számára. Ugyanakkor a kínai import árfelhajtó tényező a világ nyersanyag- és energiapiacain.

Ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő

A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
2025. 07. 09. 22:30
Megosztás:

Az ingyenes öntözővíz több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára

Országszerte 260 helyszínen avatkoznak be a vízhiány enyhítése érdekében és segítik csökkenteni a klímaváltozás káros következményeit - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán a lakiteleki szivattyútelepen.
2025. 07. 09. 22:00
Megosztás:

Miért válaszd nyáron az UV fényre kötő szempillaragasztót?

A nyári időjárás minden évben új kihívások elé állítja a szempilla stylistokat. A magas hőmérséklet és páratartalom mellett nem szabad megfeledkezni a strandolás okozta igénybevételről sem, amely szintén próbára teszi a szempillák tartósságát.
2025. 07. 09. 21:30
Megosztás:

Lefulladt júniusban a budapesti lakásdrágulás motorja, vidéken viszont csúcsra járt

A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből.
2025. 07. 09. 21:00
Megosztás:

BÉT: A BUX ma átlépte a 100 000 pontos lélektani határt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán.
2025. 07. 09. 20:30
Megosztás:

Afrika felé kacsingat Trump

Donald Trump több nyugat-afrikai ország és Gabon vezetőjét meghívta a Fehér Házba, hogy egy háromnapos egyeztetés keretein belül a természeti erőforrásokról való befektetésekről folytassanak tárgyalásokat.
2025. 07. 09. 19:30
Megosztás:

Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz

Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben regisztrálták.
2025. 07. 09. 19:00
Megosztás:

Hogyan kaphatnak második esélyt a régi eszközök?

Az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kapott az elektronikai eszközök környezettudatos kezelése. Rendszeresen hallunk arról, hogy a környezetszennyezés mértéke aggasztó, de azt kevésbé említik, hogy a használt készülékek, mint például a számítógépek, tabletek és okostelefonok, miként alakíthatók át újból hasznos és értékes termékké.
2025. 07. 09. 18:30
Megosztás:

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás:

Figyelmeztetést kapott az olasz kormány az UniCredit miatt

Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
2025. 07. 09. 16:30
Megosztás:

A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába

A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
2025. 07. 09. 16:00
Megosztás:

Trump megint megrázta a pofonfát

Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
2025. 07. 09. 15:30
Megosztás:

Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
2025. 07. 09. 15:00
Megosztás:

Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is

Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
2025. 07. 09. 14:30
Megosztás:

A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság

Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
2025. 07. 09. 13:47
Megosztás:

Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága

A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 09. 13:00
Megosztás:

Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést

A biztosítási és pénzügyi szakma jövője szempontjából mérföldkőnek számító pillanathoz érkezett a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) által gondozott képzési program: az MBH Bank csatlakozásával immár nemcsak biztosítótársaságok, hanem a pénzügyi szektor egyik legnagyobb szereplője is stratégiai partnerként állt az ügy mellé. A felsőfokú képzés támogatása így már ágazatközi üggyé is vált – erősítve azt a közös felelősségvállalást, amely az egész piac versenyképességét, bizalmi tőkéjét és jövőjét alapozza meg.
2025. 07. 09. 12:00
Megosztás:

A helyhez kötött szolgáltatások piacán is erősödtek a mobilszolgáltatók

Egyre több háztartás fizet elő egy csomagban több távközlési szolgáltatásra, jellemzően televízióra és internetre – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A több év hírközléspiaci trendjeit áttekintő tanulmány szerint napjainkra a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át, vagyis egyre jellemzőbb, hogy a lakosság a mobil és a vezetékes távközlési szolgáltatásokra ugyanazon szolgáltatónál fizet elő.
2025. 07. 09. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Az ázsiai-csendes-óceáni térség részvénypiacai volatilisen alakultak a vámhíreket követően.
2025. 07. 09. 10:30
Megosztás: