Jövő ősszel nyit az Árkád Szeged

A tervek szerint 2011 őszén nyit a szegedi Árkád; a háromszintes, 41 ezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpontban 130 üzlet működik majd – közölte Christoph Agustin, az építtető ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

Az igazgató beszámolt arról, hogy az ECE és a Westdeutsche Immobilienbank AG 74 millió eurós összegű építésfinanszírozási szerződést írt alá a 100 millió eurós teljes költséggel megvalósuló bevásárlóközpontra. Az Árkád Szeged ezzel Magyarország jelenleg legnagyobb külföldi tőkével finanszírozott építési projektjeinek egyike.

 

Több mint egy évvel a nyitás előtt az üzletek felét már sikerült bérbe adni - mondta a szakember a létesítmény ünnepélyes alapkőletétele előtt tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a bérlők között olyan nagy nemzetközi divatmárkák is szerepelnek majd, amelyek jelenleg nem képviseltetik magukat Szegeden. A bevásárlóközpont megnyitása után ezer helybéli számára nyújt munkalehetőséget – tudatta Christoph Agustin.

 

Scheer Sándor, a generálkivitelező Market Zrt. vezérigazgatója közölte, az Árkád Szeged építése az ütemterveknek megfelelően halad, a 100 ezer négyzetméter bruttó alapterületű beruházásnál átlagosan 800 főt foglalkoztatnak. Botka László (MSZP) szegedi polgármester hangsúlyozta a központ építése szervesen kapcsolódik az önkormányzat – uniós támogatással folyó – belváros rehabilitációs programjához.

 

Az ECE Projektmanagement Budapest Kft. a várossal köttöt településrendezési szerződés alapján egymilliárd forintos infrastrukturális fejlesztést valósít meg az Árkád Szeged környezetében. Az Árkád Szeged építtetője az ECE-csoport 1965 óta fejleszt, tervez, kivitelez és ad bérbe bevásárlóközpontokat.

 

Jelenleg Európában piacvezető vállalkozásként 14 országban 116 központot üzemeltet. A 3,6 millió négyzetméteres alapterületen 12,5 ezer üzlet működik, s a csoport éves forgalma 13,3 milliárd euró. Magyarországon az ECE a főváros mellett Pécsett, Győrött és Debrecenben működtet bevásárlóközpontot.

Áprilisban megtorpant az ingatlanpiac lendülete

A Duna House (DH) közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DHTB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint áprilisban országosan 10 415 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 127 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2025. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Lakáspiaci korrekció áprilisban: eljöhet a saját célra vásárlók ideje

Áprilisban jelentősen, 14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos erősödés látható éves összevetésben. A kereslet mérséklődése elsősorban a befektetési célú vásárlók aktivitásának csökkenésével magyarázható, de hatással volt rá a húsvéti hosszú hétvége vonzereje is. Az év hátralévő részében a saját célú vásárlóké lehet a főszerep, lassulhat a lakásdrágulás tempója, emiatt az eladók alkupozíciója romolhat, a vevőké pedig javulhat.
2025. 05. 06. 04:30
Megosztás:

Izgalmas hónapon van túl áprilisban a Budapesti Értéktőzsde

Áprilisban a nemzetközi trendekkel összhangban nagyobb kilengéseket produkált a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, ám a BUX index az előző hónaphoz képest 3,4 százalékot emelkedve 92 196,43 ponton zárta az áprilist. Az azonnali részvénypiac forgalma 442,9 milliárd forintra rúgott, napi átlagban 22 milliárd forinttal. A legnépszerűbb részvény ezúttal is az OTP Bank volt, míg a MOL és a Richter Gedeon szoros verseny mellett került fel a dobogóra áprilisban. A brókercégek közül a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE emelkedett ki. Az elmúlt hónapban a Gránit Bank a BUX és BUMIX indexbe is bekerült, a Glia Nova Nyrt. csengetéssel debütált a BÉT Xtend platformon, a Goodwill Pharma papírjai pedig szintet léptek a Standard kategóriába.
2025. 05. 06. 04:00
Megosztás:

Átadták a Nagév tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén

Átadták a Nagév tüzihorganyzó üzemét hétfőn Tiszacsegén: a 7,5 milliárd forintos beruházáshoz 1,5 milliárd magyar forrást nyertek el a Nagyvállalati Beruházási Támogatási (NBT) program keretében.
2025. 05. 06. 03:30
Megosztás:

Az MBH Bank az olimpiai csapat első hivatalos partnere az új felkészülési ciklusban

Az MBH Bank és a Magyar Olimpiai Bizottság megújította megállapodását, amely alapján a pénzintézet – az elmúlt évek együttműködését folytatva – továbbra is a MOB hivatalos partnereként támogatja a magyar sportolók olimpiai felkészülését és szereplését. Az új ciklusra szóló megállapodás megerősíti a pénzintézet hosszú távú elköteleződését a magyar sportélet iránt. Az MBH Bank Magyarország egyik vezető hitelintézeteként kiemelt figyelmet fordít a hazai sportközösségek támogatására, és ösztönzi a sportolókat, hogy saját útjuk győztesei lehessenek.
2025. 05. 06. 03:00
Megosztás:

Magyarország fokozza az agrárgazdasági együttműködést az Egyesült Államokkal

Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az agrárgazdasági kapcsolatok vonatkozásában, jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Robert Palladinót, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel hétfőn.
2025. 05. 06. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítás! Csak az kaphat 2025-ben 13. havi nyugdíjat, aki...

A tizenharmadik havi nyugdíj jogosultsági feltételei a 2025-ös jogszabály-módosítás alapján.
2025. 05. 06. 02:00
Megosztás:

Magasabb fokozatba kapcsol a környezettudatos vízhasználat terén a BorsodChem

Újabb szintet ért el a fenntarthatóságot célzó tudatos vízgazdálkodás területén a BorsodChem Zrt. A vállalat kazincbarcikai telephelyének összes jelentős be- és kiáramló vízmozgását feltérképezte és mérhetővé tette annak érdekében, hogy meghatározza, hol van lehetőség a vízhasználat optimalizálására. A vízmérleg-rendszer alapvető része a vállalat hosszú távú víztakarékossági programjának, amelynek célja, hogy évről-évre csökkentse a Sajóból kivett víz mennyiségét.
2025. 05. 06. 01:30
Megosztás:

Ilyen olcsó elválni Magyarországon? Válóper ára 2025-ben

Elgondolkodtál már azon, hogy mennyibe kerülne elválni Magyarországon? Talán meglepő, de 2025-ben maga a válóper illetéke csupán 30 000 forint. Ám ne hagyjuk, hogy ez az alacsony összeg félrevezessen – a válás nemcsak pénzügyi, hanem jogi és érzelmi kihívásokat is rejt. Most elmondjuk, mit kell tenned, ha házasságod felbontásán gondolkodsz, és hogyan spórolhatsz akár ügyvéden is!
2025. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Két új termékkel bővült az EXIM Magyarország kínálata a Demján Sándor Programban

Az EXIM Magyarország és a Nemzetgazdasági Minisztérium a Demján Sándor Programban két új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel a hazai vállalkozások működését és a vevőkörük bővítését támogatja, a Jövő Exportőrei Befektetési Hitel pedig a magyarországi székhelyű vállalatok terjeszkedését és nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását segíti elő.
2025. 05. 06. 00:30
Megosztás:

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten.
2025. 05. 06. 00:05
Megosztás:

Lemond Marcel Ciolacu román miniszterelnök

Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.
2025. 05. 05. 23:30
Megosztás:

Új intézkedéseket vezettek be a bankok a kiberbiztonság növelése érdekében

Erősítenék ügyfeleik kiberbiztonságát a magyarországi pénzintézetek, az OTP és a K&H Bank is ezt célzó intézkedésekről számolt be az MTI-nek hétfőn.
2025. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Könnyed vasalás: a gőzállomásos vasalók előnyei

A vasalás ritkán tartozik a kedvelt házimunkák közé, de egy gőzállomás használata jelentősen megkönnyíti ezt a tevékenységet is. Amennyiben gyorsabban és hatékonyabban szeretnél vasalni, érdemes adni egy esélyt ennek az igazán praktikus kis gépnek. Cikkünkből megtudhatod, miért előnyös egy gőzállomásos vasaló, miben különbözik a hagyományos modellektől, és természetesen azt is, hogy mire figyelj vásárláskor.
2025. 05. 05. 22:30
Megosztás:

Gyűjtő-elosztó központtá lépett elő Magyarország az európai logisztikai hálózatban

Vegyes teljesítményt mutatott 2024-ben a magyar vasúti és intermodális árufuvarozás a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) legfrissebb adatai szerint. Míg a vasúti árufuvarozás jelentős költségnövekedéssel és jövedelmezőségi problémákkal küzdött, az intermodális fuvarozás kiemelkedő, 122 százalékos növekedést ért el, ezzel Magyarország gyűjtő-elosztó központtá (HUB) lépett elő az európai logisztikai hálózatban. A szektor sikere a további beruházásoktól, a szabályozási környezet fejlesztésétől és a vasúti infrastruktúra modernizációjától függ.
2025. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Ausztriában jelentősen gyorsult az infláció

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,1 százalék volt áprilisban, miután márciusban 2,9 százalékos növekedést jegyeztek fel - közölte az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT).
2025. 05. 05. 21:30
Megosztás:

Az amerikai vámok negatívan hatnak a német járműipar üzleti hangulatára

A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató csökkent áprilisban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
2025. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A szegénységi, jövedelmi adatokhoz kapcsolódóan a KSH visszautasítja a sajtóban megjelent vádakat!

A szegénységi, jövedelmi adatokhoz kapcsolódóan, a sajtóban megjelent hírekre reagálva a KSH továbbra is visszautasítja az adatok szándékos befolyásolására vonatkozó vádakat, feladataiban mindenkor a jogszabályoknak, valamint a módszertani normáknak megfelelően jár el.
2025. 05. 05. 20:30
Megosztás:

Évente 2500 magyarnál diagnosztizálnak melanomát, a rendszeres szűrés és a fényvédelem azonban életeket menthet

Ahogy közeledik a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a napon. Éppen ezért ilyenkor még fontosabb a megfelelő fényvédelem és a bőr rendszeres ellenőrzése. Magyarországon évente ugyanis megközelítőleg 2500 embernél diagnosztizálnak melanomát, amely az egyik legagresszívebb bőrráktípus. Rendszeres önvizsgálattal és orvosi szűrővizsgálatokkal azonban időben fény derülhet egy kóros bőrelváltozásra. Az Affidea Magyarország és a Dr. Kelen idén is összefog, hogy közösen hívják fel a figyelmet a melanómaszűrés fontosságára.
2025. 05. 05. 19:30
Megosztás:

Szárnyaló tőzsdék, amire furcsán néz a szakember

Továbbra is erősek a piacok. Az S&P500 közelíti a 200 napos mozgóátlagot, mindeközben a DAX már csak cirka 1 százalékra van a történelmi maximumtól. Varsó pedig múlt kedden ütött új csúcsot.
2025. 05. 05. 19:00
Megosztás: