Jövőre sem áll talpra a nyugat-európai autópiac - Calyon

A nyugat-európai személygépkocsi eladások 8 százalékos visszaesésére számítanak jövőre az autóipari cégek kötvénykibocsátásában érdekelt Calyon Bank elemzői, akik szerint legkorábban 2014-ben kezdődhet egy újabb, hosszú távú növekedési trend.

A pénzintézet, MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményében kiemeli: a legfejlettebb európai országokban 2009-ben is 8,5 százalékkal kevesebb autót értékesítettek, ám a sikeres roncsprémium-programok nélkül ez a szám jóval nagyobb lenne. A gazdasági krízis az olajválságnál is nagyobb negatív kilengést jelent a motorizáció trendjében. A visszaesést nem is annyira a dráguló hitelek, mint inkább a hitelkereslet hiánya jelenti - hangsúlyozzák az elemzők.

 

Az európai roncsprémiumokra kitérve megjegyzik: a Volkswagen az állami beavatkozásnak köszönhetően a tavalyi 3,1 millió után idén várhatóan 3,5 millió személygépkocsit értékesít, ami legalább 1 millió járművel több, mint amennyit az ágazati szakértők prognosztizáltak a roncsprémium bevezetése előtt. Hozzáteszik: a segítség nyomán a Volkswagen 1,2 milliárd eurós üzemi eredményt jelentett az első félévben, míg a BMW szerény, 114 millió eurós pozitív profitot mutatott fel, a Daimler pedig 2,4 milliárd eurós veszteséget jelentett.

 

A Fiat szerény 262 millió eurós eredményt könyvelhet el, miközben francia gyártók közül a PSA 1,3 milliárd, a Reanult 326 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a hasonló olasz és francia intézkedések hatására. A válság egyik legnagyobb vesztese a félévet 11,4 milliárd eurós veszteséggel záró svéd Volvo, amely a Daimlerhez hasonlóan haszongépjármű-üzletágán bukta a legnagyobbat.

 

A Magyarországi Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ugyanakkor csütörtökön jelentette be, hogy szeptembertől a magyarországi autóértékesítések lassú emelkedésére számít az augusztusban mért mélypont után. Erdélyi Péter, a szervezet társelnöke elmondta: 2009-ben várhatóan 65 ezer személygépkocsit helyeznek forgalomba az országban, ami becsléseik szerint jövőre 75 ezerre bővülhet. Az elmúlt három évben Magyarországon mintegy 200 ezer autót értékesítettek évente, ami a hasonló országokkal összevetve mintegy 60 százalékkal több, mint amennyit a lakosság és a vállalatok fizetőképes kereslete biztosított volna.

Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés

Nagyon erősen zárta a tavalyi év utolsó negyedévét az AutoWallis Csoport minden szegmense, így rekordot döntött a gépjármű-értékesítés, valamint a szerviz- és mobilitási szolgáltatások is 2025-ben. Jelentősen, közel 12 százalékkal, 54 ezer darab fölé nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az elmúlt évben: a bővülést elsősorban a Kiskereskedelmi Üzletág húzta 20 százalékot meghaladó növekedéssel, míg a Nagykereskedelmi Üzletág eladásai közel 7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket.
2026. 01. 15. 22:00
Megosztás:

2 dolláros árfolyamtámasz, 4 milliárd dolláros fogadás: az XRP visszatérési sztorija új lendületet kap

Az XRP újra a reflektorfénybe került – de most nem a pereskedés vagy a botrányok miatt, hanem mert a piac egyik legizgalmasabb visszatérését produkálja. A 2 dolláros árfolyamszint keményen tartja magát, miközben több milliárd dollárnyi tőke helyezkedik a következő nagy mozgásra. A kérdés már nem az, hogy lesz-e új rali – hanem az, hogy mikor és milyen erővel robban be.
2026. 01. 15. 21:30
Megosztás:

Digitap ($TAP), XRP és XLM összehasonlítása – Melyik a legjobb kriptofizetési eszköz 2026-ra?

Ahogy a kriptopiac óvatosabb időszakba lép, a legfrissebb makrogazdasági jelek védekezőbbé tették a befektetőket.
2026. 01. 15. 21:00
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 20:30
Megosztás:

Így alakult a forint csütörtök estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 20:00
Megosztás:

Elárasztott a szemétkripto: 11,6 millió token omlott össze 2025-ben, a mémcoin-láz csúcsán

A 2025-ös év minden eddiginél komolyabb figyelmeztetést küldött a kriptovaluták világának: több mint 11,6 millió token ment nullára az év során, a projektek 86%-a pedig ebben az egyetlen évben omlott össze. A mélyrepülésért elsősorban a mémcoin-ok felelnek, amelyek dömpingszerű megjelenése árasztotta el a piacot – és vele együtt a befektetők reményeit is. Mit tanulhatunk ebből a kudarcsorozatból, és merre fordulhat most a piac?
2026. 01. 15. 19:30
Megosztás:

Lomha kriptobálnák: januárban lassultak a Bitcoin-beáramlások a Binance-re

Mi történik, ha a kriptotőzsde legnagyobb szereplői — a „bálnák” — egyszer csak lassítani kezdenek? A 2026-os év elején jelentősen visszaesett a nagy volumenű BTC-betétek aránya a Binance-re, ami új fényt vet a piac aktuális hangulatára.
2026. 01. 15. 18:30
Megosztás:

A Recorde és a Panattoni projektje 51.000 m2 bérlettel rendelkezik a Fiege bővülése után

A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedülálló hozzáférést biztosítva Bécs, Pozsony és Budapest célpiacaihoz, valamint a tágabb vonzáskörzet számos ipari központjához.
2026. 01. 15. 18:00
Megosztás:

Megkönnyebbülés a Zcash számára: az SEC lezárta a vizsgálatot vádemelés nélkül

A magánélet védelmét szolgáló kriptovaluták mostanában gyakran kerülnek a szabályozói célkeresztbe, ám a Zcash most váratlanul fellélegezhet.
2026. 01. 15. 17:30
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 17:00
Megosztás:

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
2026. 01. 15. 16:30
Megosztás:

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra, már örökös állatbarát és vadállatvédő címekre is pályázhatnak oktatási és gyermekvédelmi intézmények - közölte a Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 15. 16:00
Megosztás:

Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is

Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
2026. 01. 15. 15:30
Megosztás:

Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert

Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
2026. 01. 15. 15:00
Megosztás:

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több mint 50 országban - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 01. 15. 14:30
Megosztás:

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben

A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 01. 15. 14:00
Megosztás:

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait az iráni felkelés és a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt - jelentette az izraeli katonai rádió csütörtökön.
2026. 01. 15. 13:30
Megosztás:

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
2026. 01. 15. 13:00
Megosztás:

Úton van a megemelt nyugdíj

A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
2026. 01. 15. 12:30
Megosztás:

Messari: a Bitget UEX-modellje robbanásszerűen nő – 18 milliárd dollár tokenizált részvényforgalommal

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja.
2026. 01. 15. 11:30
Megosztás: