Katasztrofális következményekkel járna az euróövezet szétesése - elemzők

Az 1930-as évek nagy depressziójához hasonló , ezért nem szabad megengedni, hogy ez bekövetkezzen - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Az HSBC bankcsoport vezető közgazdászai által összeállított átfogó "katasztrófa-forgatókönyv" szerint a valutaunió felbomlása megingatná az egész európai pénzügyi rendszert, a jelenlegi perifériális tagállamokban hiperinflációt, az exportorientált nagy központi eurótagországokban pedig - saját valutájuk várható meredek felértékelődése miatt - gazdasági összeomlást okozna. A ház szerint a Lehman Brothers amerikai nagybank összeomlása után elhatalmasodott válság is "éppen elég súlyos volt" a világgazdaság és a globális pénzügyi szektor számára, ám ami az euróövezet esetleges felbomlása után következne, az még ennél is sokkal súlyosabb lenne.

 

A valutaunió szétesésére kidolgozott forgatókönyv szerint a távozó országokban nagy valószínűséggel tőkekorlátozásokat kellene bevezetni a továbbra is nagy folyómérleg-hiányok finanszírozhatósága végett, másrészt a betétesek napi készpénzkivételét is korlátozni kellene a bankok összeomlásának megakadályozására, a kilépő országok bankjai ugyanis már nem számíthatnának az euróövezeti jegybank (EKB) likviditásforrására. Az euróövezetből távozó szuverén adósok mellett az adott országok vállalati adósait is törlesztésképtelenség fenyegetné, tekintettel arra, hogy euróban fennálló adósságaik immár devizaadósságnak minősülnének.

 

A távozásnak rendkívüli technikai nehézségei lennének, a pénzügyi szolgáltatások számítógépes kódjainak átírásától kezdve egészen az utcai pénzkiadó automaták átprogramozásáig. Az HSBC londoni közgazdászai szerint mindemellett az euróövezetből kilépő országoknak szinte bizonyosan az EU-ban sem lenne maradásuk, és ez nyilvánvalóan érintené a munkaerő, az áruk és a tőke szabad áramlását is. Az euróövezetben bennmaradók számára is súlyos következményekkel járna, ha valamelyik tagállam kilépne. Mivel egy ország kilépése már precedenst teremtene, a még euróövezeti tag perifériális gazdaságok szuverén kötvényeinek kockázati felára is robbanásszerűen megugrana a külföldi kötvénybefektetők menekülése miatt, a bankokat megrohannák a betétesek, és az EKB-nak kellene hatalmas likviditáspótlással és kormánykötvény-vásárlással reagálnia, mivel az euróövezeti mentőcsomagok szervezésére létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) nem tudna elég gyorsan forrásokat biztosítani.

 

Emellett az EKB, valamint az összes magánszektorbeli és hivatalos hitelező is kénytelen lenne a kilépő országgal szembeni minden követelését teljesen leírni. Mindezek következtében olyan súlyos hitelválság alakulna ki, amelyhez képest a Lehman-bukás utáni hitelpiaci krach "enyhének" tűnne - áll az HSBC közgazdászainak pénteki katasztrófa-forgatókönyvében. A ház szakértői szerint az euróövezet problémáit nem kizárólag a perifériális tagállamok féktelen hitelfelvételei okozták, hanem az is, hogy a központi tagállamok könnyű kézzel szórták ezeket a hiteleket.

 

Ez az euró létrehozása után kialakult versenyképességi egyensúlytalanságok eredménye, és éppen a hitelező tagállamok nagy versenyképességi előnye járult hozzá a valutaunió rendszerszintű bajaihoz: Németország folyamatosan duzzadó folyómérleg-többletei szolgáltatták ugyanis a forrást a periféria hitelfelvételi "boomjához" - fejtegetik pénteki elemzésükben az HSBC londoni közgazdászai. Hozzáteszik, hogy a hitelező nagy tagországok "túl gyakran megfeledkeznek" azokról az előnyökről - a javuló versenyképességről, a hirtelen árfolyamváltozások elleni védelemről és az alacsony kamatokról -, amelyeket az euróövezeti tagság jelentett számukra.

 

Az HSBC szerint a megoldást az jelentené, ha az euróövezeti tagok egyfajta "költségvetési klubot" alakítanának ki; ez a költségvetési unió "mérsékelt" formáját öltené. Ez nem jönne létre egyik napról a másikra, de ha a politikusok legalább a létrehozás menetrendjében megállapodnának, az is jelezné a befektetőknek, hogy a politika kész az euróövezeti problémák rendezésére - áll az HSBC átfogó pénteki elemzésében. Más nagy londoni elemzőcégek mindazonáltal már arra a véleményre jutottak, hogy a súlyos versenyképességi és adóssággondokkal küszkökdő perifériális eurógazdaságok számára az egyetlen megoldást a távozás kínálhatja.

 

A Capital Economics - az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég - minapi helyzetértékelése szerint még ha a térségi államadósságok jelentős részét le is írják, és előteremtik a középtávú finanszírozási igényekhez szükséges pénzt, a gazdasági növekedés hiánya miatt a közadósság hamarosan ismét emelkedni kezdene ezekben az országokban. Mindezek alapján a Capital Economics londoni elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy az európeriféria problémái mindaddig nem oldhatók meg, amíg ezek az országok ki nem lépnek az euróövezetből, és le nem értékelik saját valutáikat.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző csoportja - októberre szóló legújabb globális előrejelzésében közölte, hogy az adósságválság miatt most már 40 százalékosra teszi az euróövezet szétesésének valószínűségét. Az EIU által a valutaunióra kidolgozott kockázati forgatókönyv egyaránt elképzelhetőnek nevezi az eladósodott déli eurótagállamok leválását és azt, hogy Németország dönt a távozás mellett. A cég szerint ez utóbbi fejlemény egyben a közös valuta végét is jelentené. (MTI)

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás: