Kedvelt nyaralóhelyek tiltólistán

A június 10-ei egyiptomi merénylet is azt mutatja, hogy fokozott elővigyázatosság mellett tanácsos felkeresni az olyan népszerű nyaralóhelyeket is, mint például Törökország vagy Tunézia - hívja fel a figyelmet a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata.

Kedvelt nyaralóhelyek tiltólistán

Az utazók tudatosságát mutatja, hogy a biztosítási konstrukciók iránti kereslet emelkedik. A K&H Biztosítójánál 2015 első negyedévében 10 százalékkal nőttek az utasbiztosítási díjbevételek. A társaság szerint az ügyfelek egyre nyitottabbak az online kötések felé, és a K&H biztosítójánál a díjbevétel 10 százaléka online kötésből származik. 
 
Öngyilkos merénylő robbantott a népszerű nyaralóhelynek számító Egyiptomban, a Karnak-templom mellett június 10-én, de fokozott elővigyázatosság mellett tanácsos felkeresni számos olyan népszerű nyaralóhelynek számító országokat is, mint például Törökország vagy Tunézia - hívja fel a figyelmet a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata. 
 
2014-ben a magyarok 16 milliószor lépték át az országhatárt, az egynapos utak száma 3,4 százalékkal csökkent, míg a többnapos utaké 14 százalékkal emelkedett a KSH adatai szerint. A 2014-ben 48 millió napot külföldön töltő magyarok tartózkodási ideje 5,8 százalékkal nőtt 2013-hoz képest. 
 
„Jól fejlődő szegmens az utasbiztosítás, a lakosság pénzügyi mozgásterének növekedésével ugyanis egyre többen utaznak. A K&H biztosítójánál az utasbiztosítások esetén 10 százalékkal nőtt a díjbevétel 2015 első negyedévében” – közölte Kaszab Attila, a K&H biztosítójának vezérigazgató-helyettese, nem életbiztosítási és működésfejlesztésért felelős vezetője.  
 
A K&H biztosítójánál 2014-ben 13,2 százalékkal 499 millió forintra emelkedtek az utasbiztosításból származó bevételek, míg 2015 első negyedévében 128 millió forintot tettek ki. A kárkifizetések összege 54 millió forint volt 2014-ben, és 4,5 millió forint 2015 első negyedévében. 
 
hamis bankjegyek, fegyveres összetűzések, elemelt tárcák
Számos, egyébként népszerűnek tartott térséggel, országgal, vagy azok egyes régióival érdemes vigyázni. A Külgazdasági- és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata többfokozatú kockázati besorolást tartalmazó listáján olyan, a korábbi években népszerű országok is szerepelnek, mint például Egyiptom vagy Törökország. Előbbi országba 2014-ban turisztikai motivációval 38 ezren, utóbbiba pedig 110 ezren látogattak el, de a szintén népszerű Tunézia fenyegetettsége is növekedett tavaly. A Konzuli Szolgálat szerint Törökországban többek között az egyre szaporodó hamis bankjegy felbukkanásától és manipulált ATM-ektől, míg Mexikóban például a romló közbiztonságtól, lopásoktól, rablásoktól tarthatunk. Rizikósnak számító utazás persze nem csak távoli úti cél lehet, itt van például a szomszédos Ukrajna, amely a politikai feszültségekből adódó fegyveres összetűzések miatt számít veszélyesnek.
 
utasbiztosítás komoly kiadás helyett 
Azonban még a legkörültekintőbben megszervezett, biztonságos országba való utazásnál is adódhatnak problémák, legyen szó például az iratok elveszítéséről, balesetről, vagy egy egyszerű fogfájásról. „Az orvosi segítség, de az olyan banális dolgok is, mint például az elveszett útlevél pótlása is igen komoly kiadást jelenthet külföldön, ezért is fontos, hogy legyen biztosításunk utazáskor” – fogalmazott Kaszab Attila. Az eddigi legmagasabb összeget – közel 17 millió forintot – a társaságnál combnyaktörés következtében az orvosi ellátásra és hazaszállításra fizették, de a legtöbb esetben iratok pótlására, hazautaztatásra, fogápolási díjakra fizetett a biztosító. 
 
A szakember elmondta: egyre többen ismerik fel, hogy rengeteg kellemetlenséget spórolhatnak meg maguknak utasbiztosítással, ráadásul ezt pár perc alatt már kényelmesen, online is meg lehet kötni. A K&H biztosítójánál a díjbevétel 10 százaléka online kötésből származik, ezt a megoldást leginkább az 30-35 éves nők favorizálják. A K&H adatai szerint a biztosítást online jellemzően 3-5 nappal az utazás előtt kötik meg az ügyfelek, az igénybe vehető extra szolgáltatások közül pedig a gépjármű assistance a legnépszerűbb.


A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Még beleférhet egy belföldi nyaralás, de mire kell figyelni, ha utasbiztosítást kötnénk?

Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
2021. 08. 20. 11:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Az Allianz Csoport erős negyedévet zárt valamennyi üzletágában

Az Allianz Csoport a második negyedévben erős teljesítménnyel folytatta a kiválóan induló 2021. évet. Diverzifikált üzleti portfóliójának köszönhetően a Csoport kihasználta a globális gazdasági fellendülés előnyeit, és a teljes díjbevétel valamint a működési eredmény is erőteljesen növekedett. A részvényesekre jutó adózott eredmény szintén javult az előző év második negyedévéhez képest. Mindhárom üzletág egészséges növekedést könyvelhetett el. Vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunk bizonyította ellenállóképességét, miközben jelentős természeti katasztrófákkal kellett megbirkóznia. Az élet- és egészségbiztosítási termékeink iránti kimagasló kereslet a bevételek dinamikus emelkedését eredményezte, míg vagyonkezelési üzletágunk folytatta növekedését, és új történelmi csúcsot ért el a kezelt vagyon mértékében.
2021. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Közel 70 százalékkal nőtt a CIG bevétele

A CIG Pannónia csoport bevétele 18,4 milliárd forintra nőtt az első félévben, ami 68 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2021. 08. 18. 02:00
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Nőtt az NN csoport profitja

A holland NN csoport működési eredményének növekedéséről jelentett az első fél év alapján, ami csaknem 4 százalékos pluszba röpítette a cég részvényárát az amszterdami értéktőzsdén csütörtökön délelőtt.
2021. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Így szerződjön, ha azt akarja, hogy fizessen a biztosító

A biztosító már megint nem fizetett – aligha van olyan ember, aki legalább egy ismerősétől ne hallotta volna ezt a mondatot, pedig az esetek többségében elkerülhető lenne a probléma. Peremiczki István biztosítási szakértő szerint a leggyakoribb hiba az, hogy nem a megfelelő értéken biztosítják az ügyfelek a vagyontárgyaikat, de rendszeresen előfordul az is, hogy a kárbejelentésnél nem egyértelműen fogalmazzák meg a történteket. Mint mondta, ha jó a szerződés, és az ügyfél kellő tájékoztatást kapott a biztosításközvetítőtől, akkor egy esetlegesen bekövetkező káreseménynél sem érheti hátrány a biztosítottat.
2021. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Így teljesített az Allianz a második negyedévben

A kitűnő évkezdet után erős volt a második negyedéve is az Allianz csoportnak, a világ egyik vezető biztosítója és vagyonkezelője emelkedő bevételek mellett ismét jelentősen növelte nyereségét.
2021. 08. 06. 23:00
Megosztás:

10,4%-os bővüléssel közel 3 milliárd euróra növelte működési eredményét a nemzetközi Generali Csoport

Kiváló pénzügyi eredménnyel zárta az elmúlt félévet a nemzetközi Generali Csoport. A társaság jövedelmezősége kimagasló volt, a díjbevételek, a működési- és a nettó eredmény is erőteljes növekedést mutatott. A vállalatcsoport 2021 első féléves pénzügyi eredménye pozitív irányba mozdult el a tavalyi év hasonló időszakához képest.
2021. 08. 04. 14:00
Megosztás:

A 3 milliárd forintot is elérhetik a júliusi viharkárok

Csak a tegnapi napon mintegy 74 millió forintnyi kárt okozott a szélsőséges időjárás az Aegon biztosítóhoz ma reggelig beérkezett bejelentések szerint. A viharokban bővelkedő július folyamán csaknem 15 ezer káresetet regisztrált a piacvezető lakásbiztosító, összességében, az ügyfelek bejelentése szerint közel 3 milliárd forintnyi kárral számol az Aegon Biztosító. Az esetek közel harmadában a jégverés, ötödében pedig a beázás áll a károk hátterében. Az Aegon szakemberei az ügyek több mint háromnegyedét már feldolgozták.
2021. 08. 04. 00:05
Megosztás:

Ekkora összegű károkat okoztak a júliusi viharok

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
2021. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Allianz: 9 trend a Covid–19 utáni légi közlekedésben

A pilótákkal kapcsolatos problémák, a repülőút közbeni dühkitörések, az újraaktiválás kockázatai, sőt, akár még a rovarinváziók is kihívást elé állíthatják a légiközlekedést. Előnyt jelentenek az új útvonalak, valamint az újgenerációs repülőgépek, a javítási költségek azonban emelkedhetnek. A szállítmányozás továbbra is stabil, erős teljesítményt mutat. A Covid–19-hez kapcsolódó közvetlen kárigények hatása csökkent. A reptereken kevesebb az elcsúszásból és elesésből származó baleset, a nagy kárösszegű bejelentések száma azonban nem mutatott visszaesést. Az utasok visszatérésével az átlagos kárigények, várhatóan visszatérnek a normál szintre. Egy öt évre kiterjedő kárigényelemzés szerint a veszteségek fő okai az ütközéses/zuhanásos balesetek.
2021. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Az Allianz digitális szolgáltatásokkal segíti a viharok utáni milliárdos összegre rúgó károk rendezését

A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
2021. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Már két milliárdra rúg a vihar okozta kár

Közel két és félszeresére nőtt a bejelentett viharkárok száma ma reggelre az egy héttel ezelőtti adathoz képest: eddig több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához, az Aegonhoz a július 9-10-i viharok nyomán. Az ügyfelek által becsült kár több mint másfél milliárd forintra rúg, a kárbejelentések száma akár elérheti a hatezret is a következő napokban. Az elmúlt hétvége szintén viharos volt: csütörtöktől kedd reggelig közel 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések közel kétharmadát már feldolgozták az Aegon kárszakértői.
2021. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Digitális Biztosító DJP-partner-védjegyet nyert az Allianz Hungária

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére tavaly novemberben indított Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy-program célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a korszerű és kimagasló minőségű digitális szolgáltatásokra, és növelje bizalmukat, ösztönözze őket azok használatára. A pályázaton elnyert Digitális Biztosító DJP-partner-védjeggyel az Allianz Hungária egy újabb elismeréssel gazdagodott a digitális megoldásokat és az ügyfélélményt célzó fejlesztéseket illetően.
2021. 07. 14. 14:00
Megosztás:

Egyetlen hétvége alatt egymilliárd forintos mezőgazdasági kár

A június utolsó hétvégéjén tomboló viharok nemcsak a lakóingatlanokban, de a mezőgazdaságban is súlyos károkat okoztak. A Groupama Biztosítóhoz közel 600 mezőgazdasági kárbejelentés érkezett, melyeket szakembereik folyamatosan, gyorsított ütemben mérnek fel. A nyári betakarítású növényekkel kapcsolatos bejelentések 80 százalékát már szemlézték, melyek kifizetése is folyamatosan zajlik. Elsősorban a jégeső és a vihar volt felelős a pusztításért, de az aszály sem kíméli a termést.
2021. 07. 09. 17:30
Megosztás:

1 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárbejelentést fogadott a Groupama

Az utolsó júniusi hétvége után majdnem 600, összesen 1 milliárd forint értékű kárbejelentést fogadott a Groupama - közölte a biztosítótársaság az MTI-vel csütörtökön.
2021. 07. 09. 06:00
Megosztás:

Itt a nyár, itt a lazítás, megindul az ország

Minden jel arra mutat, hogy idén nyáron erős lesz a belföldi idegenforgalmi szezon, a Magyar Turisztikai Ügynökség néhány héttel ezelőtt közölt adatai szerint május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. A jelenleg éppen csillapodó járványhelyzet azonban továbbra is okozhat meglepetéseket az utazások során, de érdemes felkészülni a tipikus vakációs megbetegedésekre és sportbalesetekre, vagy éppen a közúti koccanásokra is. Ha igazán biztosra szeretnénk menni, már olyan széleskörű belföldi utasbiztosítást is találunk, mellyel a távollétünkben az otthonunkat fenyegető károkat is könnyen elháríthatjuk - hogy a pihenés valóban nyugodt lehessen.
2021. 07. 08. 19:30
Megosztás: