Kik kapták a legtöbb 1%-os adófelajánlást? Mutatjuk!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mai napon közzétett adatai alapján az idei 1+1%-os felajánlások száma idén 2 milliárd forinttal haladja meg a tavalyit. Ebből a civil szervezeteknek felajánlott összeg 9,6 milliárd forint, ami 800 millióval több mint 2019-ben. Az idei év meglepetése, a tavaly ötödik helyen végzett Országos Mentőszolgálat, ami idén a legtöbb felajánlást, 231 millió forintot kapott, ez 2,8-szorosa a tavaly nekik ajánlott összegnek. - derül ki a NIOK Alapítvány összeállításából.

Kik kapták a legtöbb 1%-os adófelajánlást? Mutatjuk!

Míg a tavalyi évben csak 16 milliárd forintot tettek ki az 1+1%-os felajánlások, ez a szám 2020-ban 18 milliárd forint felett volt. Ebből 9.6 milliárd forint jutott civil szervezetekhez, ami 2 milliárddal haladja meg a tavalyi arányt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataiból az is kiderül, hogy összesen 3,2 millió leadott érvényes nyilatkozat érkezett hozzájuk, amiből 1,62 millió volt a civil szervezetek számára felajánlott és 1,57 millió a technikai. A kedvezményezett civil szervezetek száma 27 969, ami arányaiban majdnem megegyezik a tavalyival. Az egy szervezetre eső felajánlás átlagösszege ezzel szemben évek óta növekvő tendenciát mutat, ez idén 344 ezer forint volt, ami nagyjából 27 ezer forinttal több, mint a tavalyi.

Idén először első helyen az Országos Mentőszolgálat

Az idei éve nagy meglepetése az Országos Mentőszolgálat, ami tavaly még az ötödik helyet tudhatta magának, idén beelőzte az évek óta első helyen végző Heim Pál Gyermekkórházat. A Mentőszolgálat idén 39 191 felajánló jóvoltából összesen 231 527 319 forintot tudhat magáénak az adó 1 % felajánlásokból. Második helyet tudhat magának a Heim Pál gyermekkórház, ami a tavalyi évhez képest 40 millió forinttal tudta növelni az 1% bevételét, így 28 566 adófizető 186 319 364 forintját kapva. Több mint 30 millió forintot gyűjtött többet idén az idén is harmadik helyen végzett Bátor Tábor Alapítvány, aki 20 739 felajánlótól összesen 138 557 955 forintot gyűjtött.

A tavaly második helyen végzett Daganatos.hu idén negyedik helyre került be. A szervezet érdekessége, hogy 2018-ban még nem volt a nonprofit.hu által évente összeállított 1%-os top20 között, tavaly viszont a második legsikeresebb szervezetté vált az 1% terén. Ez a korábban átláthatósága miatt sokak által támadott szervezet nyerte el a legtöbb, 21 284 adózó bizalmát nyerte el és 102 769 684 forintot gyűjtött.

Mennyi adójóváírást tudnék igénybe venni éves szinten? Nézd meg ITT!

“Nagy öröm látni, hogy idén ennyivel több támogatáshoz jutnak a civil szervezetek. Alapítványunk az adó 1+1% felajánlási lehetőség kezdete óta dedikált programokkal tesz azért, hogy minél többen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezetek számára.” - mondta el Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: Adjukössze.hu adománygyűjtési oldalunkon például a civil szervezetek ingyenesen indíthatnak 1% kampányt, ezzel növelve a láthatóságukat.”

NIOK Alapítvány

A NIOK Alapítványról: a független civil szervezet 26 éve dolgozik azért, hogy Magyarországon a civil szektor és a benne működő civilszervezetek hatékonyabbá váljanak, működésük fenntartható és átlátható legyen. Fő célkitűzésük, hogy a magyarországi adományozási kultúra fejlődjön, minél több szervezet legyen képes hitelesen megszólítani a lehetséges adományozóit, és minél több ember találjon rá arra az ügyre, amit támogatni szeretne. Ennek érdekében működteti a többféle adománygyűjtési lehetőséget is biztosító, legnagyobb hazai adományozási portálját, az adjukossze.hu oldalt, melyen keresztül már több mint 650.000.000 Ft értékben érkeztek adományok a hazai civilszervezetek javára.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: