Kik számíthatnak idén adóellenőrzésre?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal („NAV”) nyilvánosságra hozta a 2012. évre vonatkozó ellenőrzési tevékenységének irányvonalait - olvashatjuk a PwC adó hírlevelében.

A NAV eszköztára az adóregisztrációs eljárás és a fokozott adóhatósági felügyelet intézményével bővül 2012-ben. Nagy hangsúlyt kapnak a jövőben az adatgyűjtést célzó, valamint az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzések, továbbá jelentősen változtak a NAV által ellenőrizendő tevékenységi körök, így ebben az évben a közúti áruszállítással, raktározással, vendéglátással, munkaerő-piaci szolgáltatással, számítógépes programozással, állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, illetve épületek építésével foglalkozók számíthatnak ellenőrzésekre.

 

A társasági és osztalékadó vonatkozásában az adó megállapítási, bevallási kötelezett-ség teljesítésének vizsgálatán túlmenően, a NAV várhatóan továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek és a transzferárak ellenőrzésére, a jelentős összegű jegyzett tőke emelésére, tőketartalék bejelentésére; tulajdoni részesedést jelentő befektetés (különösen üzletrész), illetve ha jelentős összegű befektetett eszköz megszerzésére vagy értékesítésére került sor.

 

Kiemelt figyelmet kap ebben az évben is a feltételes adómegállapítással érintett adózók esetében a kérelemben foglalt feltételek teljesítésének vizsgálata, illetve fejlesztési és beruházási adókedvezmények igénybevételének ellenőrzése is. Már bevett gyakorlat a NAV számára az innovációs járulékkötelezettség csökkentés jogosságának vizsgálata és a jövedelem- (nyereség-) minimumot el nem érő jövedelmet (nyereséget) bevalló vállalkozások adóalapjainak ellenőrzése, ez nem változik 2012-ben sem.

 

A NAV a korábbiaknál jóval hatékonyabb kiválasztás alapján a jövőben is vizsgálni fogja a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyongyarapodásának, illetve életvitelre fordított kiadásainak összhangját, célul tűzve ki az eddig eltitkolt jövedelmek feltárását.

 

2012-ben az áfa vizsgálatokkal elsődlege-sen az alábbi főbb adózói körök lesznek érintettek:

 

• a körbeszámlázásos ügyletek, csalárd értékesítési láncolatok, számlagyárak részesei,

• az adóminimalizálók, akik fiktív számlák befogadásával csökken-tik adófizetési kötelezettségüket,

• a kockázatelemzéssel feltárt szervezett csalási konstrukciókban résztvevő vállalkozások, és az azokat irányító, haszonhúzó ma-gánszemélyek,

• a jelentős Közösségen belüli ke-reskedelmet folytatók (különö-sen, ha a forgalmukhoz képest a VIES rendszerben közölt adatok nagy összegű negatív irányú elté-rést mutatnak), • a személygépkocsi és egyéb jár-mű bérbeadással érintettek.

 

Fokozódik a kiutalás előtti áfa vizsgálatok jelentősége, mivel a korábbiakban szükséges pénzügyi rendezettség feltételének eltörlése okán a NAV úgy ítéli meg, hogy az áfa visszaigénylés nagyobb kockázati elemet hordoz. Ennek okán áfa kiutalás előtti fokozott ellenőrzések várhatóak. A NAV a vámok területén elsősorban az utólagos ellenőrzési tevékenységre helyezi a hangsúlyt, különösen:

 

• az áruosztályozás jogszerűségé-nek vizsgálata,

• vámtarifaszámokhoz tartozó ki-egészítőkódok alkalmazásának vizsgálata,

• vámérték helyességének, kimunkálásának vizsgálata,

• a legnagyobb behozatali irányú forgalmat bonyolító gazdálkodók ellenőrzése,

• export vámeljárások ellenőrzése.

 

A jövedéki adóellenőrzések jelentős részét az adózatlan dohánytermékek behozatalának és forgalomba kerülésének megakadályozása teszi ki. Továbbá a NAV különös tekintettel jár el az illegális ásványolaj behozók és forgalmazók ellen, illetve az otthoni fogyasztásra előállítható, adómentes párlat, erjesztett alkoholtermékek illegális forgalomba hozójával szemben. A környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában a NAV kiemelten vizsgálja az egyéb kőolajtermékeket, a reklámhordozó papírokat, a csomagolást, illetve az elektromos, elektronikai berendezéseket.

 

A népegészségügyi termékadó vonatkozásában 2011. szeptember 1-jétől kiemelt figyelmet fordít az üdítőitalra és energiaitalra, az előrecsomagolt cukrozott készítményekre, a sós snackre és a gyümölcsízre.

Szlovénia és Ausztria közös nyilatkozatot írt alá a Mura folyó fenntartható kezeléséről

Szlovénia és Ausztria közös nyilatkozatot írt alá kedden a Mura folyót érintő fenntartható és közös vízgazdálkodásról, amelyet a felek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az árvízbiztonság és a biodiverzitás megőrzése terén folytatott együttműködésük újabb állomásának neveztek.
2025. 11. 12. 05:30
Megosztás:

Lezárult a regisztráció az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2025-ös kampányára

Lezárult az idei, immár 17. Európai Hulladékcsökkentési Hétre (november 22-30. között) tervezett hulladékcsökkentési akciók regisztrációja, így Magyarország az idén 586 akcióval kerül fel az Európai Hulladékcsökkentési Hét nemzetközi térképére. A regisztrált akciók többségét, 53 százalékát a hazai oktatási intézmények alkotják, amely igazolja az intézmények, a pedagógusok és a diákok elkötelezettségét a környezeti ügyek, a környezeti nevelés iránt - tájékoztatott a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 11. 12. 05:00
Megosztás:

Egyre több fiatal lép át a “pénzkapun”

A K&H lakossági ügyfél állományán belül évről évre aktívabbak a fiatalok. A digitalizáció hatására a számlanyitás nemcsak a tudatos pénzkezelés első lépése, hanem belépő a biztonságos és kényelmes digitális bankolás világába is. A K&H tapasztalatai szerint a fiatalok leggyakrabban élelmiszerre költenek, a kiadásaik 22 százaléka erre megy. Második helyen vannak az éttermek majdnem 10 százalékkal, holtversenyben a harmadik helyen pedig a gyorséttermek és pékségeket is magában foglaló egyéb élelmiszerárusító egységek állnak – mindezt bankkártyával vagy okoseszközzel fizetve.
2025. 11. 12. 04:30
Megosztás:

2026-ban startolhat a Dél-Korea és Magyarország közös akkumulátoripari kompetenciaközpontja

A Magyar Akkumulátor Szövetség vezetésével egy koreai-magyar akkumulátoripari kutatóközpont jön létre a 2022-ben elindított Economic Innovation Partnership Program (EIPP) részeként a dél-koreai Korea Development Institute (KDI) és a magyar Nemzetgazdaság Minisztériummal közreműködésben.
2025. 11. 12. 04:00
Megosztás:

Megérkezett az októberi inflációs adat! Hol tartsd a pénzed, hogy kivédd a pénzromlást?

Megérkezett a legfrissebb inflációs adat, amely ismét rávilágít arra, mekkora teher nehezedik a háztartásokra és a megtakarításokra. Bár az áremelkedés üteme lassult az elmúlt időszakban, a korábbi évek drágulása tartósan beépült a gazdaságba. Ahhoz, hogy a pénzünk ne égjen el észrevételül, cselekednünk kell, hiszen a folyószámlán tartott pénz folyamatosan veszít az értékéből.
2025. 11. 12. 03:30
Megosztás:

Idén ugyanannyit szánnak a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly

Az idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly, átlagosan 75 ezer forintot a Yettel országos reprezentatív kutatása szerint.
2025. 11. 12. 03:00
Megosztás:

Itt a számítás! A nyugdíjak vásárló értéke a legnagyobb baj

Az elmúlt hónapok jelentős változásokat hoztak a magyar lakosság pénzügyi hangulatában és várakozásaiban: látványosan nőtt azok aránya, akik a nyugdíjas éveik anyagi bizonytalanságától tartanak, miközben a rövid távú gazdasági kilátások is romlottak.
2025. 11. 12. 02:30
Megosztás:

Betiltja a benzines és a dízel autókat is az Unió! Mi lesz így?

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 12. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjadra tettél félre? Most megnézheted mennyit kerestél vele

A Grantis pénzügyi tanácsadó számításai szerint az elmúlt évek világgazdasági ingadozásai ellenére a vizsgált nyugdíjbiztosítási alapok több mint 30 százaléka 10 százaléknál magasabb évesített hozamot produkált.
2025. 11. 12. 01:00
Megosztás:

Eladó az óra, ami megjárta a Holdat - magyar aukción kerül kalapács alá

A NASA legendás kronográfja a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióján kerül kalapács alá.
2025. 11. 12. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin után ez lehet a következő nagy kriptós siker, ha 10 000 darabot tartasz ebből az ismeretlen érméből

Miközben a Bitcoin, az XRP és a Solana továbbra is uralják a híreket, egy új név csendben tör előre a kriptovilágban: <a href="https://minotaurus.io/?utm_source=profitline.hu&utm_campaign=pjdz3c0grz027esf5a60&PropertyValue=zg0r6sze" target="_blank">Minotaurus (MTAUR)</a>. A korai vásárlók már most „a következő nagy áttörést hozó tokenként” emlegetik, és a mögötte álló számadatok kezdenek alátámasztani ezt az állítást.
2025. 11. 11. 23:30
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Hamarosan vissza 200 dollárra? A Cardano továbbra is ingadozó, míg a Digitap akár tízszeres növekedést is elérhet előbb?

Bár a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyama november eleje óta folyamatosan hullámzik, néhány influencer továbbra is optimista. Például az ismert véleményvezér, Curb, úgy véli, hogy a Solana árfolyama újra felszökhet 200 dollárra. Eközben Dan Gambardello megdöbbentette a kereskedők egy részét a Cardanóra vonatkozó jóslatával, miután az ADA ára több mint 10%-ot esett az elmúlt 30 napban.
2025. 11. 11. 22:30
Megosztás:

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás: