Kína kitart a szigorú ingatlanpiaci szabályozások mellett

Az elmúlt hónapokban több helyi kormányzat is megpróbált a szigorú központi ingatlanpiaci szabályokkal szembemenni, a vezetés azonban egyértelművé tette, semmilyen lazítást nem enged.

A túlfűtött ingatlanpiac lehűtésére hozott központi intézkedések következményeként sorozatban hatodik hónapja csökkenek az ingatlanárak Kínában. A legnagyobb internetes ingatlanpiaci cég, a Soufun Holdings iparági mutatója szerint a kelet-ázsiai ország 100 városában februárban havi bázison 0,3 százalékkal, 19 hónapja a legnagyobb mértékben estek vissza a lakásárak. Az ország 10 legnagyobb városának mindegyikében csökkenés mutatkozott, a kelet-kínai Sanghaj városában például másfél éve először esett négyzetméterenként 20 ezer jüan (700 ezer forint) alá az átlagár.

 

Éves szinten ugyanakkor még mindig drágulnak az ingatlanok, februárban a négyzetméterenkénti átlag csaknem 8.800 jüan (310 ezer forint) volt, 0,93 százalékkal több mint egy évvel ezelőtt. Pénteki lapinformációk szerint a központi vezetés a végletekig elszánt az ingatlanpiaci szigorítások fenntartásában, és semmilyen, a hivatalos irányvonallal szembemenő kezdeményezést nem engedélyez.

 

Az erre való figyelmeztetés azt követően jelent meg a központi sajtóban, hogy több tartomány, illetve tartományi jogú város is lazítani próbált a szigorú előírásokon. Elsőként február elején a kelet-kínai Anhuj (Anhui) tartományban fekvő Vuhu (Wuhu) városa jelentett be enyhítéseket, így többek közt lakástámogatást, a közép-kínai Csungking (Chongqing) az ingatlanadó fizetésének alsó küszöbét emelte meg, múlt héten pedig arról cikkeztek a helyi újságok, hogy Sanghaj városában újra lehetőség nyílhat második lakás vásárlására.

 

A héten Vuhu városa visszavonta a meghirdetett enyhítést, Sanghaj vezetése pedig megerősítette: nem teszi lehetővé a második, illetve harmadik ingatlanok vásárlását. A súlyos adósságállománnyal küzdő helyi kormányzatok bevételforrásaik növelésére próbálkoztak a központtal szembemenni. A tartományoknak ugyanis súlyos költségvetési mínuszokat jelent a föld- és ingatlanértékesítés, amely az elmúlt fél év csökkenő ingatlanárai és a hitelfelvételi lehetőségek beszűkülésével komoly mértékben visszaesett. (MTI)


Miért fontosak a medence alkotóelemei?

Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
2026. 05. 18. 12:30
Megosztás:

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.
2026. 05. 18. 12:00
Megosztás:

Március végén a GDP 77,9 százaléka volt az államadósság

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 69 012 milliárd forint, a GDP 77,9 százaléka volt az első negyedév végén, 3,3 százalékponttal magasabb a tavaly év végi 74,6 százaléknál. A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt a március végén záruló egy évben - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2026. 05. 18. 11:30
Megosztás:

Már 10 százalék alatti kamattal is adnak egymillió forintos személyi kölcsönt

A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár úgy is lehetséges, hogy számlát sem kell nyitni a kölcsönt nyújtó pénzintézetnél.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Diákmunka órabérek 2026: ennyit kereshetnek a diákok nyáron, az IT viszi a prímet

Diákmunka órabér 2026: már most látszik, hol kereshetnek a legtöbbet a fiatalok.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várttól, míg a beruházási dinamika esett éves összevetésben.
2026. 05. 18. 10:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és emelkedtek a hozamok a fejlett kötvénypiacokon; erősödött a dollár

Az amerikai-kínai tárgyalások nem hoztak érdemi eredményt az Irán elleni háborúban, a Hormuzi szoros zárva, az olajfelhasználás érdemben meghaladja a kínálatot, a globális tartalékok csökkennek és egyre több ország kényszerül korlátozások bevezetésére. Emiatt a múlt héten fokozatosan emelkedtek az olajárak.
2026. 05. 18. 10:00
Megosztás:

Mínuszokkal zárult a pénteki kereskedés a Wall Streeten

Eséssel zártak pénteken a vezető Wall Street-i indexek: a Dow Jones 1,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal, míg a NASDAQ 1,5%-kal csökkent. Az S&P szektorindexei közül csak az energia tudott emelkedni (+2,3%), a legnagyobb mínuszokat a nyersanyag- és közműszektor könyvelte el. A Philadelphia SE félvezető indexe 4%-ot esett, ahogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó optimizmus által vezérelt emelkedésből elkezdtek visszahúzódni az indexek, amikor a befektetők profitot realizáltak.
2026. 05. 18. 09:30
Megosztás:

Erősödnek az inflációs aggodalmak; pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek

Piros tartományban zárták a pénteki kereskedést a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 1,5%-os mínuszba csúszott a szerdai és csütörtöki emelkedés után. A vezető indexek közül a német DAX volt a nap vesztese 2,1%-os esésével. Szektorszinten a legnagyobb esést az alapanyag szenvedte el (-5,1%) a csökkenő fémárak miatt, de a bankok és más ciklikus ágazatok papírjai is nyomás alá kerültek.
2026. 05. 18. 09:00
Megosztás:

Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira

Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője, a NAV hosszított nyitva tartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz és telefonon is meghosszabbított időben segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 05. 18. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 18. 08:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú időszak következik az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

Az amerikai szőlőkabóca a súlyos károkat okozó szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma (FD) fő terjesztője. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a betegség megelőzésének kulcsa a következő hónapokban a lárvák pontos megfigyelése és időben történő gyérítése.
2026. 05. 18. 07:00
Megosztás:

A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás: