Kivár a görög hitelrészlet átutalásával az IMF
2012. 11. 30. 06:03
Nemzetközi Valutaalap (IMF) addig nem járul hozzá Görögország következő hitelrészletének átutalásához, amíg az ország nem zárja le önkéntes kötvény-visszavásárlási programját - jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a hét elején állapodott meg a görög segélycsomag fenntartható törlesztését lehetővé tévő új feltételekben, és ennek keretében egy magánbefektetői kötvény-visszavásárlási program december közepére tervezett lebonyolításában.
Gerry Rice leszögezte: az IMF vezérigazgatója csak azután fogja javasolni az igazgatóságnak a következő hitelrészlet folyósítását, miután Görögország visszavásárolta kötvényeit.
A nemzetközi hitel újabb szeletét, összesen 44 milliárd eurónyi segítséget Athén várhatóan már a jövő hónapban és januárban megkapja. Benne lesz az a 31 milliárd euró is, amelynek felszabadítására tavasz vége óta vár az ország. (MTI)
Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol
Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén
Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén
Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery
A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit
A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re
Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő
Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait
Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat
Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.