Közel 20 milliárdot spóroltak az autósok!

Közel 20 milliárd forinttal csökken jövőre a kötelező biztosítások díjbevétele, vagyis ennyit spórolnak az autósok, akik közül 1 millióan kezdeményezték biztosításuk lecserélését az idei kampányban. Az újabb rendkívüli díjcsökkenéshez az is hozzájárult, hogy sok autósnak - igaz kisebb mértékben - de akkor is csökkent a díja, ha maradt régi biztosítójánál. A Biztosítás.hu internetes alkusz által kiadott összesített piaci adatokból a kampány legfontosabb számairól tájékozódhatunk.

A tavalyi összesen 22 milliárd forintos kötelező biztosítási díjcsökkenést, az idei kampány lezárásával újabb közel 20 milliárdos csökkenés követheti a biztosítási piac szereplő szerint. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi kampányban 118 milliárdról 97 milliárdosra csökkent kötelező biztosítási torta jövőre tovább zsugorodik és akár 80 milliárd forint alá is csökkenhet. Ezzel a hazai kötelező piac minden bizonnyal történelmi minimumát éri el, vagyis 2013 novemberében már nem várható jelentős további díjcsökkenés.

 

A fentiek miatt sokak által utolsónak mondott idei kampányban közel 1 millió autós mondta fel kötelező biztosítását. Az összes váltó mintegy fele az interneten váltott. Az Ő megtakarításuk átlagosan 10.600 forint volt. Ennek kevesebb mint a felét - mintegy 4 ezer forintot - spórolták meg azok az autósok, akik elfogadták biztosítójuk jövő évre vonatkozó olcsóbb ajánlatát.

Míg a korábbi biztosítójánál maradó autósok átlagdíja jövőre ezzel 20 ezer forint körül alakul, addig az internetes alkuszi oldalak szolgáltatását igénybe vevő, idén biztosítót váltó autósok átlagdíja csak 12.600 forint lesz.

 

Csak kevés biztosító jött ki jól a kampányból

A díjak ilyen mértékű  csökkenése a biztosítók számára újra nehéz helyzetet teremetett. A díjcsökkenés ellensúlyozásának egyik módja a szerződések darabszámának növelése, a másik újabb termékek értékesítése volt. Természetesen ezzel minden biztosító meg is próbálkozott, de a Biztosítás.hu adatai szerint mindössze 5 biztosítótársaságnak sikerült jelentősebb mértékben növelnie szerződéseinek számát.

 

A szerzett és az elvesző ügyfeleket is fegyelembe véve az Uniqa, a Wabard, a Posta, a Genertel és a KÖBE volt képes jelentős mértékű nettó ügyfélszám növekedést elérni.

 

 

Kiegészítők, olcsóbb üzemanyag és a Baleseti Adó

A kiegészítő biztosítások értékesítése már több biztosítónak hozott eredményt. A váltók 10 százaléka kötött a kampányban CASCO, lakás, assistance szolgáltatás, kátyú és defekt biztosítás, illetve gyorshajtás elleni kiegészítő biztosítást. Legnépszerűbbnek mégis az olcsóbb üzemanyag bizonyult, mely két hazai kúthálózat ringbe szállásával vált elérhető a biztosítót váltó autósoknak. Az olcsóbb üzemanyagot az autósok mintegy 70(!) százaléka választotta.

 

A Parlament által még kampányban megszavazott és jövőre bevezetésre kerülő Baleseti Adó sem kerülte el az autósok figyelmét. Általánosságban elmondható, hogy a gépjármű tulajdonosok  15,5 százalékát kifejezetten az adó hatásának mérséklése ösztönözte a váltásra. A Biztosítás.hu adati szerint a váltók az adó teljes összegét megspórolták kötelező biztosítási megtakarításuknak köszönhetően. 

 

 

A CASCO díjak is rekord mértékben csökkennek

A kötelező díjak mellett átlagosan 29 ezer forinttal lettek olcsóbbak a CASCO-k díjai is. Az átlagos CASCO díj az évközi 80 ezer forintos átlagról 50 ezer forint köré csökkentek. A csökkenés legfőbb oka, hogy azok a biztosítók, akik a kötelezőben már nem tudnak olcsóbbak lenni, a CASCO területén igyekeztek ügyfeleket szerezni. Az autósok számára ez további - az internetes kalkulátoroktól már megszokott - egyszerű megtakarítási lehetőséget jelentett.


A spanyol kormányfő szerint "még nehéz órák" várhatók

"Még nehéz órák" és kemény munka várható, de az éjszaka pozitívan telt az ország középső részén tomboló erdőtüzek megfékezésére tett erőfeszítések szempontjából - hangsúlyozta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a Navaluenga településen felállított parancsnoki központban tett látogatását követő sajtótájékoztatón vasárnap.
2026. 07. 26. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, a hegyvidék volt a legnépszerűbb júniusban

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom júniusban: a vendégéjszakák száma ebben a hónapban először haladta meg a kétmilliót, a forgalom legnagyobb részét a hegyvidéki üdülőhelyeken regisztrálták - írták vasárnap szlovén lapok a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2026. 07. 26. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 26. 18:00
Megosztás:

Újabb hőhullám várható a jövő héten

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 26. 16:00
Megosztás:

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészülete

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészülete a szociális területek vonatkozásában - osztotta meg Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár írásában, amelyet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter osztott meg közösségi oldalán vasárnap.
2026. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Jamaica kiadta az Egyesült Államoknak a Covid-csalások körözési listájának élén szereplő bűnözőt

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való visszaélések körözési listájának élén álló bűnözőt - közölte Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szombaton.
2026. 07. 26. 13:00
Megosztás:

Bezár a BitMart kriptotőzsde: fontos határidők jönnek

A BitMart bejelentette, hogy fokozatosan leállítja kriptotőzsdei szolgáltatásait. A platform nem egyik napról a másikra tűnik el, de a regisztrációk, befizetések és kereskedési funkciók kivezetése már megkezdődött. A felhasználók számára most az a legfontosabb, hogy időben lezárják pozícióikat, visszaváltsák lekötött eszközeiket, és biztonságosan kiutalják kriptovalutáikat.
2026. 07. 26. 12:00
Megosztás:

Új úton próbálkozik a Wise az amerikai banki engedélyért

A Wise új kérelmet készül benyújtani egy amerikai országos trust banki engedély megszerzésére, miután az Egyesült Államok pénzügyi felügyelete megfelelési és vezetési hiányosságokra hivatkozva elutasította a vállalat első beadványát. A nemzetközi pénzátutalási szolgáltató ezúttal a fizetési stabilcoinokra létrehozott GENIUS Act szabályozási keretére támaszkodna, miközben hangsúlyozza: jelenlegi amerikai szolgáltatásai változatlanul működnek tovább.
2026. 07. 26. 11:00
Megosztás:

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 07. 26. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
2026. 07. 26. 09:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 07:00
Megosztás:

Már mindenki leírja az Ethereumot? Korábban éppen ez indította el a nagy emelkedéseket

Az Ethereum (ETH) piaci hangulata ismét rendkívül pesszimistává vált – immár harmadszor egy hónapon belül. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi két hasonló időszakot jelentős árfolyam-emelkedés követte, ezért a mostani borúlátás akár újabb fordulat előjele is lehet.
2026. 07. 26. 06:00
Megosztás:

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás:

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás: