Külföldi lapok az Orbán-Barroso találkozóról

A La Libre Belgique brüsszeli napilap, román és szlovák lapok, illetve a Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásairól, illetve utóbbi a tervezett új adókról is közölt beszámolót. A Nabucco projekttel foglalkozott a Die Presse konzervatív osztrák napilap, az osztrák Kurier és az orosz sajtó.

 A FAZ Az Európai Bizottság perelni akarja Magyarországot Luxemburgban címmel számolt be Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásairól. A szerző, Nikolas Busse kifejtette: a bizottság a magyar "államreform" körüli vita részeként "előreláthatólag" bepereli Magyarországot, mert úgy véli, hogy nem elegendőek a magyar fél engedményei az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása és az adatvédelem területén. Hozzátette: Barroso az Orbánnal folytatott megbeszélésen "felpanaszolta, hogy (Orbán) mást mond a vitáról Magyarországon, mint Brüsszelben".
    

A FAZ Magyarország új adókról határoz című írásában Michaela Seiser megjegyezte: a távközlésre vonatkozó adónemek leginkább a Deutsche Telekom magyar leányvállalatát terhelnék. A kormány az ágazati különadókat váltja ki az új adókkal, a célja pedig a 3 százalék alatti hiány teljesítése. A "súlyos helyzetben lévő ország" azt reméli, hogy így megkaphatja a költségvetési politika miatt befagyasztott uniós támogatást - tette hozzá.
    

Eljött a számlák rendezésének ideje az Európai Bizottság és Magyarország között - írta szerdai számában a La Libre Belgique. Stéphanie Grofils cikke derűlátóan foglalt állást abban a tekintetben, hogy az uniós végrehajtó testület Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso európai bizottsági elnök előző napi találkozóját követően hozzájárul a Magyarországgal folytatandó nemzetközi pénzügyi tárgyalások hivatalos megkezdéséhez. Idézte a belga újság Barroso szóvivőjének azt a megjegyzését, hogy az informális megbeszélés építő szellemben zajlott.    A Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban a lap egyebek között azt jegyezte meg, hogy az igazságügyi rendszer reformjával kapcsolatos fenntartások ügyében Brüsszel pozitív jelzéseket kapott az Európa Tanács és Budapest közti konzultációkról.

A szerdai romániai lapok tényszerűen számolnak be a Barroso-Orbán találkozóról, véleményeket legfeljebb a címek tükröznek. A román Jurnalul National "Orbán ígéreteket tesz Brüsszelben, abban a reményben, hogy pénzhez jut" - címmel számolt be a tárgyalásról. A lap egy magát megnevezni nem akaró európai diplomatát idéz, aki szerint "Orbán letette a fegyvert a központi bank ügyében, hogy megkezdhesse tárgyalásait az IMF-hitelről".
    

A Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó "Orbán engedett az EU-nak" címmel közöl szerdán összeállítást arról, hogy elhárultak az akadályok a valutaalappal folytatandó tárgyalások elől. A beszámoló kitér arra is, hogy két kérdésben a magyar kormányfő nem engedett: az egyik a jegybankelnök esküje, "azt le kell tennie a magyar alaptörvényre", a másik a jegybank vezetőjének a fizetése: "ezt Magyarország szociális igazságossági kérdésnek tekinti" - idézte Orbán Viktort a bukaresti magyar lap.
    

A pozsonyi Pravda szerint "a tegnapi találkozó után Orbán Viktor sziporkázó optimizmusának adott hangot", amikor bejelentette: közelebb állnak a tárgyalások megkezdéséről szóló döntéshez, mint azt bárki is el tudta volna képzelni. A szlovák lap azt írja: Orbán Viktor "igyekezett elsimítani a vitákat" Brüsszelben, majd megjegyezte: a magyar miniszterelnök tegnap már nem hasonlította Brüsszelt a valamikori kommunista Moszkvához.

Nabucco

Még ha a Mol valóban ki is száll a Nabucco projektből, az sem jelenti a projekt végét - írta a Die Presse. A projekttársaság ugyanis a magyar állammal megállapodást kötött a vezeték építéséről. Legrosszabb esetben tehát a konzorcium többi tagjának kellene átvennie a magyarokra eső részt. "Feltéve, hogy elegendően lesznek ehhez. A Mol ugyanis nincs egyedül kritikus hozzáállásával: a német RWE már az év elején bejelentette, hogy át akarja gondolni konzorciumi tagságát" - írta a lap. A konzorciumot vezető OMV kedden közölte, hogy egy rövidebb változaton is dolgozik - tette hozzá.
    

A Mol-ról szóló kijelentést emelte ki a Kurier című tömeglap is Orbán Viktor hétfői brüsszeli beszédéből. "Inkább mellékesen ejtett el egy kisebb politikai bombát Orbán Viktor magyar miniszterelnök brüsszeli látogatása alkalmával" - írta, idézve a kormányfőnek a Mol-ról tett kijelentését. A projektet prioritásként kezelő és anyagilag is támogató Európai Bizottságnak a Nabucco kudarca visszalépést jelentene, végül is a Kaszpi-tengeri gáz révén az EU az orosz gáztól kevésbé függő akar lenni - jegyezte meg a lap.
    

A részvényesek menekülnek a Nabuccóból; a projekt veszít súlyából - kommentálta szerdán az orosz online sajtó Orbán Viktor bejelentését. Az ok a gázvezeték megtöltésének kilátásaival és a szükséges beruházási költségekkel kapcsolatos bizonytalanságokban keresendő - vélte a Kommerszant gazdasági-politikai napilap, amely szerint a MOL kilépése a Nabuccóból annak a hallgatólagos elismerése, hogy a magyar vezetést jobban érdekli az orosz Déli-Áramlat gázvezeték. Felidézték, április 17-én a Gazprom küldöttsége - Alekszej Miller vezérigazgatóval az élen - Orbán Viktor miniszterelnökkel a Déli-Áramlat nemzeti jelentőségű projektté minősítését vitatták meg.


A Moszkovszkije Novosztyi online kommentárja szerint "Orbán Viktor nem mulasztotta el, hogy az Európai Bizottságnak egyik kedves kezdeményezésén, az orosz gáztól való függést csökkentő terven üssön egyet, és így erősítse a Déli-Áramlat pozícióját Magyarországon".  (MTI)


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: