Külföldi lapok az alkotmányos forradalomról, az IMF-tárgyalásokról, az alkotmánybírósági határozatokról

A The New York Times című amerikai lap internetes kiadása a magyar alkotmányozásról, a The Economist az IMF-tárgyalásokról, míg az osztrák Die Presse és Der Standard a médiaszabályozással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekről szóló írást jelentetett meg.

Az amerikai lap Magyarország alkotmányos forradalma címmel közölte Kim Lane Scheppele írását a magyar kormány jogi és alkotmányozási lépéseiről. A Princeton Egyetem professzora megállapítja: a Fidesz 53 százalékos választási eredménnyel jutott 68 százalékos parlamenti többséghez, amelynek birtokában az alkotmány megváltoztatására kapott felhatalmazást. Ennek eredményeként átalakult a jogi környezet, megszűntek a végrehajtó hatalom ellenőrzését szolgáló fékek, és belátható időre a kormánypárt kezébe került gyakorlatilag minden hatalom".

 

Scheppele szerint az új alkotmány a legnagyobb csapást a bírói testületre mérte, kezdve az Alkotmánybíróságtól - amelynek sorait kormánypárti tagokkal bővítették, hatáskörét pedig megnyirbálták, így "funkcionálisan halottá vált" - a bíróságokig, ahonnan több mint 200 bírót kényszerítenek nyugdíjba. Helyükre az újonnan létrehozott Országos Bírósági Hivatal elnöke nevezhet ki utódokat, valamint jelölheti ki az egyes pereket tárgyaló bírákat. "A bírói testület függetlensége megszűnik, ha a kormány a saját bíráit ülteti a pulpitusra, tetszése szerint mozgatva őket, és maga választja ki, hogy az egyes ügyeket melyik bíró tárgyalja" - szögezte le.

 

Megemlítette, hogy Viviane Reding EU-biztos kemény hangú levélben kért mielőbbi tájékoztatást a fentiek kapcsán. "Demokráciákban a nép 'kiakolbólíthatja a tökfilkókat', és új kormányt juttathat hatalomra, az pedig megváltoztathatja a lakosság támogatását nélkülöző politikát. Az új alkotmány értelmében azonban ez csaknem lehetetlenné válik... A Fidesz akkor is kézben tartja az ellenőrzést, ha egy másik párt az esélyekre rácáfolva megnyerné a választást" - írta az amerikai professzor, állítását a kétharmados többséget igénylő törvények nagy számával, valamint a választókerületek határainak átrajzolásával támasztva alá.

 

Scheppele úgy fogalmazott: "a Fidesz demokratikus választások után, törvényes eszközökkel hajtotta végre az alkotmányos forradalmat. Ám jóllehet a Fideszt demokratikus választás juttatta hatalomra, és a fenti programot alkotmánymódosítással vitte véghez, Magyarország nem alkotmányos demokrácia. Ehelyett - Paul Krugman szavaival - a tekintélyelvűség felé sodródik."   

 

Az IMF-tárgyalásokról közöl elemzést közép-kelet-európai blogrovatában a The Economist. A tekintélyes brit gazdaság-politikai lap szerint "Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter háborút akart a Nemzetközi Valutaalappal, és most meg is kapta". Az írás felidézi, hogy a valutaalap és az EU illetékesei megszakították a magyar kormánnyal a pénzügyi védőhálóról folytatott előkészítő megbeszéléseket, miután a parlament felgyorsította a jegybank vezetésének átalakítását célzó törvénytervezet tárgyalását. A lap idézi Amadeo Altafaj Tardiót, az EU pénzügyi biztosának szóvivőjét, aki szerint a tervezett módosítás gyengítheti az MNB függetlenségét, és ezt a véleményt a lap szerint az IMF is osztja. Az írás szerint a pártvezetők "küszködve magyarázgatták" az IMF/EU-delegáció hirtelen távozását. Lázár János Fidesz-frakcióvezető "utalt egy lehetséges magyarázatra", amikor kijelentette: tökéletesen érthető, ha a küldöttségek haza akartak menni karácsonyra, "és inkább otthon akarták várni a Jézuskát, mintsem Budapesten" - áll a blogbejegyzésben.
    

A médiaszabályozás Alkotmánybíróság általi részbeni megsemmisítéséről közölt cikket a Die Presse és a Der Standard című osztrák lap. Nincs szerencséje a média szabályozásával a magyar kormányfőnek - írta a konzervatív irányultságú Die Presse. Miután az eredeti törvényjavaslatot éles kül- és belföldi kritikák hatására enyhíteni kellett, az alkotmánybíróság megsemmisítette a törvény egyes részeit - írta Michael Laczynski cikkíró. Andreas Pribersky, a Bécsi Egyetem politológusa szerint "igazi pofon" Orbán Viktornak az alkotmánybíróság döntése.

 

Öt olyan tagja is van a testületnek, akiket Orbán Viktor jelölt, köztük a Fidesz egy volt parlamenti képviselője - mondta Pribersky, aki a döntést az európai intézmények "mérséklő hatására" vezeti vissza és arra számít, hogy Orbán fel fog áldozni egy "bűnbakot". A híresztelések szerint legvalószínűbben 2012 elején várható kormányátalakítás. Pribersky szerint nem várható, hogy a kormány újból nekifut a médiaszabályozásnak. "Most a gazdaság a legfontosabb csatatér" - mondta.

 

A nemzeti bankról szóló törvénytervezet bírálói szerint attól lehet tartani, hogy az abban szereplő változtatások lehetőséget teremtenek a kormánynak a monetáris politikába való beavatkozásra. A lap felidézte, hogy az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap aggodalmaiknak adtak hangot a tervezettel kapcsolatban. Az IMF pénteken félbeszakította a tárgyalásokat egy "tőkeinjekcióról", mégpedig Olli Rehn kabinetjének közlése szerint az új törvény miatt - tette hozzá.

 

A Der Standard című liberális napilap szintén tudósításban számolt be a médiatörvényről szóló alkotmánybírósági határozatról. A nemzetközileg bírált médiatörvény lényeges pontokon sérti a sajtószabadságot - emelte ki az alcímben a szerző. A tudósító, Kathrin Lauer meglepőnek nevezte a döntést. Kiemelte, hogy a testület nem nyilatkozott a nemzetközi sajtószervezetek által ugyancsak bírált bírságokról. "Kevésbé tőkeerős sajtóorgánumokat tönkretehetnek ezek a bírságok" - tette hozzá. (MTI)


Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás: