Külföldiek diktálnak Európa ingatlanpiacain

A nem európai befektetők a kereskedelmi ingatlanbefektetések 25 százalékát generálták 2012 második negyedévében, ami 2007 második negyedéve óta a legmagasabb arány – derül ki a CBRE legfrissebb kutatási adataiból.

Az amerikai befektetők vásárlásai magasak maradtak, de 2012 során jelentősen nőtt az ázsiai, közel-keleti és latin amerikai vevők aktivitása, különösen a második negyedévben.
 
A teljes ingatlanbefektetési aktivitás kissé csökkent és 24,3 milliárd eurót tett ki 2012 második negyedében, 5%-kal, illetve 9%-kal múlta alul 2012 első negyedévének, illetve 2011 második negyedévének a forgalmát. Mindazonáltal a határokon átnyúló befektetések forgalma nőtt, mind arányaiban (a teljes forgalom 46%-ra), mind abszolút értékében. Bár a befektetések az európai országok között csak kismértékben emelkedtek, az Európán kívüli vásárlók befektetései jelentős mértékben nőttek 2012 során.
 
A nem európai befektetők csak néhány piacon jelentősek, főleg az Egyesült Királyságban (2012 első felében a határon átnyúló befektetések 62%-a), illetve Franciaországban és Németországban (27%). Az észak-amerikai vevők másoknál sokkal jobban diverzifikáltak, 28 százalékban londoni ingatlanokat vásároltak, a maradék 72 százalékon német, francia, svéd és más brit eszközök osztoztak. Az Ázsiából érkező befektetések 2011 óta folyamatosan nőnek, szinte kizárólag Londonra és Párizsra koncentrálva, míg más európai piacokon csak kevés tranzakciót bonyolítottak.
 
Az Európába érkező tőkeáramlat jelentős maradt az eurozóna válsága ellenére, minden esetre figyelemre méltó, hogy az Egyesült Királyság a legjelentősebb célpont a régión belüli befektetések terén, míg Németországba irányult a befektetések majdnem fele, ami a befektetők „biztos menedék” iránti elkötelezettségét mutatja.
 
A nem európai befektetők a legnagyobb ügyleteket célozták meg Európában: míg az átlagos tranzakció 27 millió euró volt, az európaiak inkább a kisebb ügyletekben vettek részt, átlagosan 22 millió euró értékben. Az európai székhelyű befektetők határon átnyúló befektetései lényegesen nagyobbak voltak (átlagosan 56 millió euró), míg a nem európai vásárlóké voltak a legjelentősebb, átlagosan 79 millió eurós tranzakciók.
 
“A nem európai ingatlan-befektetők jelenleg azokat a piacokat uralják, ahol aktívak. Londonban a tíz legnagyobb tranzakciót külföldiek kötötték 2012 első felében, ebből kilenc ügyletben nem európai befektető vett részt. A külföldi befektetőknek jelentős befolyása is van az árazásra Európában, főleg a jelenleg keresett első osztályú ingatlanok esetében.” – mondta Jonathan Hull, a CBRE tőkepiacokért felelős európai vezetője.


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: