Külföldre menekülnek a gazdag franciák

Húszmilliárd eurós illeték- és adóemelést jelentett be vasárnap esti tv-beszédében a francia államfő: a fenti összegből tízmilliárd az állampolgárokat, tízmilliárd pedig a vállalatokat sújtja. A lépés célja az állami költségvetés hiányának mérséklése: Francois Hollande így akarja elérni, hogy az idei 4,5 százalékról jövőre a GDP 3 százalékára csökkenjen a deficit.

Ezzel Párizs - hosszú évek óta először - eleget tenne a maastrichti kritériumok egyikének. A céllal szinte minden francia egyetért - a módszerrel viszont annál kevesebben. A jobboldali ellenzék nyugtalanítónak és gyávának nevezte az elnök tervét. "Akiben csakugyan van bátorság, az csökkenti az adókat" - replikázott Xavier Bertrand, a Fillon-kormány korábbi minisztere. Egykori főnöke, Francois Fillon pedig azt vetette Hollande szemére, hogy lépése nyomán jövőre emelkedni fog a munkanélküliség, és visszaesik a gazdaság teljesítménye. Az utóbbi már most körvonalazódik. A francia gazdaság a legutóbbi három negyedévben nem mutatott növekedést. Az állástalanok aránya pedig túllépte a 10 százalékot; ilyen magas szinten utoljára 1999-ben volt - emlékeztetett a The Wall Street Journal.

 

Számos nagy francia vállalatra karcsúsítás vár, köztük a PSA (Peugeot-Citroen) autókonszernre és az Air France légitársaságra. A szocialista kormány szempontjából politikailag roppant kényes lesz, ha a nagy cégek ezrével fognak elbocsátani dolgozókat. Alig négy hónappal a megválasztása után az elnök népszerűsége máris nagyot zuhant: a Le Parisien által vasárnap közzétett friss fölmérés szerint a megkérdezett franciák 60 százaléka elégedetlen Hollande teljesítményével.

 

Pedig a szocialista államfő már valóra váltotta néhány választási ígéretét, hogy a kedvében járjon a baloldali szavazóbázisnak. Júliusban fölemelte a gazdagok adókulcsát, egyúttal pedig eltörölt néhány, a nagy örökségekre vonatkozó pénzügyi könnyítést. Ez azonban visszafelé sülhet el - vélik külföldi megfigyelők, attól tartva, hogy a tehetősek fokozottabb megadóztatása valóságos exodust válthat ki a gazdag franciák körében. Az "első fecske" már meg is van: vasárnap bombaként robbant Párizsban a La Croix értesülése, miszerint az LVMH luxuscikk-konszern vezére és főrészvényese belga állampolgárságért folyamodott. Bernard Arnault, akinek vagyonát a Forbes magazin 32 milliárd euróra becsüli, szóvivője útján ugyan azt próbálta bizonygatni, hogy - észak-franciaországi születésű lévén - családi szálak kötik Belgiumhoz, ahol jelentős beruházásokat tervez; ezt megkönnyítené a kettős állampolgárság.

 

A fenti érvek azonban aligha győznek meg bárkit is. A Louis Vuitton, Moet és Hennessy márkákat birtokló konszern minden földrészen aktív, s így aligha szorul rá a kicsiny belga piacra. Ráadásul sok francia még jól emlékszik Johnny Hallyday rockénekesre, aki adózási okból a 70-es években szintén kérvényezte a belga állampolgárságot. Miután nem kapta meg, Svájcban telepedett le, s profitált a svájci átalányadózás alacsony adókulcsából. A Le Nouvel Observateur friss értesülése szerint már az alpesi köztársaság polgára Lindsay Owen-Jones. A L'Oréal kozmetikai konszern korábbi főnöke, akinek vagyonát 400 millió euróra taksálják, nyáron a svájci Tessin kantonba költözött.

 

Belgium távolról sem nevezhető adóparadicsomnak - viszont ott nem létezik vagyonadó, ellentétben Franciaországgal. Az örökösödési illeték is alacsonyabb, mint a szomszédos országban. Belga állampolgárok ráadásul - mint minden földi halandó, a franciákat leszámítva - adómentesen lakhatnak Monacóban. Már csak emiatt is több száz gazdag francia kérelmezhette július óta a belga állampolgárságot - vélte a bécsi Der Standard.

 

A számuk idővel csak növekedhet. Az államfő terve értelmében ugyanis a kormány 75 százalékos "gazdagadót" vetne ki mindazokra, akiknek éves jövedelme meghaladja az egymillió eurót. Hollande vasárnap ismételten leszögezte, hogy "nem lesznek kivételek". Ezzel azokra a kósza hírekre reagált, amelyek szerint élsportolók és művészek mentesülnének a "gazdagadó" alól.

 

Hollande mint igazi szocialista politikus szeme előtt a társadalmi igazságosság lebeg, párosulva az államháztartási hiány leszorításának céljával. A GDP-arányos 3 százalékos deficit eléréséhez mintegy 15-20 milliárd eurót kitevő adóemelésekre és az állami kiadások legalább 10 milliárdos lefaragására lenne szükség. Az adóemelések azonban - s ezt nem csak a jobboldali ellenzék hangoztatja - aláássák azokat az erőfeszítéseket, amelyeknek célja a francia gazdaság versenyképességének fokozása - például a német gazdasághoz képest.

 

"Franciaország nem elszigetelt része a világnak, így nincs más választása, mint megőrizni a versenyképességét - nyilatkozta a The Wall Street Journalnek Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric SA energetikai és gépipari vállalat elnöke. - Ellenkező esetben elveszítjük azt a képességünket, hogy vonzóak legyünk a befektető vállalkozók, valamint a külföldi tőke számára."

 

A francia adóhivatal nem ad ki külföldre települő francia adófizetőkre vonatkozó adatokat, arra hivatkozva, hogy az adózás bizalmas kérdés. Magánbankok illetékesei, valamint adójogi szakértők szerint azonban ugrásszerűen megnőtt azon ügyfeleiknek a száma, akik ahhoz kérnek segítséget, hogy külföldre települhessenek át. "Máris nagy számú francia távozott az országból" - közölte hétfőn Arnaud Jamin, a párizsi Fidal Associés ügyvédi iroda adójogásza. (MTI)


Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás: