Kumánia néven felújított fürdőt és új hotelt adtak át Kisújszálláson

Kumánia néven felújított gyógy- és strandfürdőt, illetve új szállodát adtak át kedden Kisújszálláson. A két beruházás az Észak-alföldi Regionális Operatív Program keretében, európai uniós támogatással, majdnem bruttó 1,8 milliárd forintért valósult meg.

A mostani vidékfejlesztési politikában központi szerep jut a termál- és gyógyturizmus fejlesztésének, ami áttörést hoz a falvak és a városok életszínvonalának emelésében, a foglalkoztatás növelésében. Az Új Széchenyi Tervben önálló fejezetet kapott az egészségipari program, amelyre több mint 31 milliárd forintot különítettek el - mondta ünnepi beszédében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

 

Ezt a programot azért indítottuk el, hogy modernizáljuk a vendéglátást, ösztönözzük az egészségturisztikai fejlesztéseket és bővüljön az ehhez kapcsolódó szolgáltatások köre - mondta a tárcavezető. Sokszorosára emelheti a Kisújszállásra érkező turisták számát a Szajol és Kisújszállás közötti vasútvonal korszerűsítése is. Ennek befejeztével vonaton még gyorsabban el lehet jutni a városba - tette hozzá Fazekas Sándor.

 

A gyógy- és strandfürdő tavaly májusban kezdődött, gyógy- és wellness turisztikai célú fejlesztése több mint nettó 946 millió forintba került, ebből a támogatás több mint 461 millió forintot tett ki. Ebből egyebek közt elkészült egy 58 méter átmérőjű, kör alakú medencetér, így az eddig szezonális fürdő most már télen-nyáron használható. Az új főépületben a számos, orvosi beutalóval is elérhető fürdőgyógyászati szolgáltatatás mellett helyet kapott a fizioterápiás szakrendelés is - a betegek minden egy helyen vehetnek igénybe.

 

Emellett wellness elemekkel, így finn és infra szaunával, gőzkabinnal fény- és aromaterápiával bővült a fürdő kínálata. A fürdő folytatásában épült háromcsillagos kategóriájú hotel több mint nettó 438 millió forintba került, ebből több mint 195 millió forint volt a támogatás. Harminc szobájában egyszerre hatvan vendéget tudnak fogadni, a mozgáskorlátozottakat akadálymentesített szobákkal várják. Mindkét fejlesztés kivitelezője a Kalotherm Zrt. volt. Az épületek közös jellemzője az is, hogy fa motívumokkal, díszítésekkel és az egész kialakítással a kun ősök építészetének állítanak emléket. (MTI)

Kéknyelv-betegséget mutatottak ki Somogy vármegyében - veszélyes?

Kéknyelv betegség jelenlétét mutatták ki egy Somogy vármegyei szarvasmarha-telepről származó mintákból; a telepen azonnal megfigyelési zárlatot rendelt el az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
2025. 09. 12. 01:30
Megosztás:

Albérlet árak 2025 augusztus - mi történik?

Lassult a drágulás üteme az albérletpiacon: augusztusban országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékkal nőttek a bérleti díjak, ami háromhavi mélypontot jelent. Éves szinten ugyanakkor országosan 7,5, Budapesten pedig 7,2 százalékos volt a drágulás. Szeptember elején a kiadó lakások átlagos bérleti díja 260 ezer forintot tett ki, viszont ismét három olyan kerület van, ahol 200 ezer forint alatt maradtak az átlagértékek. A bérlőjelölteknek kedvez, hogy rekordszélessé vált a választék: szeptember elején 18,1 ezer kiadó lakás és ház közül válogathattak a bérlők, ilyen bőséges kínálatra legutóbb 2021 nyarán volt példa.
2025. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Mi történt Amerikában? Mi ez az inflációs adat?

Augusztusában 2,9%-ra gyorsult az éves infláció az Egyesült Államokban, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak.
2025. 09. 12. 00:30
Megosztás:

Parabolikus növekedés előtt a Bitcoin Hyper

Új nap, újabb lépés a Bitcoin új csúcsa felé. Miután a hétvégén és a hét elején is fokozatosan emelkedett, az árfolyam elérte a 114 000 dollárt. Nagy esemény van a láthatáron, hiszen a befektetők már javában készülnek a jövő heti FOMC kamatdöntésre.
2025. 09. 12. 00:01
Megosztás:

Bóka János: az Európai Bíróság ítélete nem akadályozza a paksi bővítést

Az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítélete az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg, Magyarország részéről nem állapított meg jogsértést, így semmilyen akadálya nincs annak, hogy a Paks2 beruházás folytatódjon - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
2025. 09. 11. 23:30
Megosztás:

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Új ipari csarnokot építenek Újkígyóson

Új ipari csarnokot építenek a Békés vármegyei Újkígyóson 225 millió forint uniós támogatásból.
2025. 09. 11. 22:30
Megosztás:

Lassult az éves infláció Oroszországban

Oroszországban lassult az éves infláció augusztusban, havi összevetésben pedig defláció volt a statisztikai hivatal adatai szerint.
2025. 09. 11. 22:00
Megosztás:

Nagy István: megalakult az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Megalakult az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum az ágazati szereplők részvételével, hogy megfelelő szakmai alapot teremtsen az erdők túlélésének biztosítására - mondta az agrárminiszter csütörtökön, a Pilisi Parkerdő Zrt., Szentendrei Erdészetének pomázi erdőrészleténél, az Újszülöttek erdejében.
2025. 09. 11. 21:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche – mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Az Avalanche (AVAX) árfolyama az utóbbi időben jelentős mozgásokat mutat – de mi áll a háttérben? Elemzésünkben összeszedtük azokat a főbb híreket, bejelentéseket, piaci és szabályozási eseményeket, amelyek erősen hatnak az AVAX értékére, valamint feltárjuk, mi lehet a következő katalizátor.
2025. 09. 11. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 09. 11. 20:30
Megosztás:

Az infláció nem okoz fejtörést az EKB-nak

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően 2,00%-on hagyta a betéti rátát.
2025. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Magyarország visszanyerte a ragadós száj- és körömfájás betegségtől való mentességét

Magyarország sikeresen megfékezte a kormány intézkedéseinek köszönhetően a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget, ennek eredményeként az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) szeptember 10-i hatállyal visszaállította Magyarország hivatalos mentes státuszát - jelentette be csütörtöki közleményében Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 11. 19:30
Megosztás:

Két új automatizált hulladékfeldolgozó gépsort létesít az ALTEO Csoport

Megháromszorozza DRS hulladékfeldolgozási-kapacitását az ALTEO Csoport azzal a két új, automatizált gépsorral, melyek várhatóan 2026 első negyedévében kerülnek majd átadásra. A két újabb beruházás révén Kelet-Magyarország és Budapest régió kötelező visszaváltási rendszeréből származó fém italosdoboz és PET palack hulladék jelentős részét a FE-GROUP INVEST Zrt., az ALTEO leányvállalata kezeli majd.
2025. 09. 11. 19:00
Megosztás:

1,2 milliárd XRP egy nap alatt: Mi áll a kriptovilág újabb nagymozgása mögött?

A kriptopiac újra felbolydult, méghozzá nem is akármi miatt: több mint 1,2 milliárd darab XRP token került a tőzsdékre mindössze 24 óra leforgása alatt. A szektor figyelme most az XRP-re irányul, különösen miután a Binance – a világ legnagyobb kriptotőzsdéje – egyedül 610 millió XRP-t csatornázott be saját tartalékába. Ez a mozgolódás sokak szerint a következő árfolyam-emelkedés előszelét is jelentheti. De mi történik pontosan?
2025. 09. 11. 18:30
Megosztás:

Bitcoin kripto hírek: bálnák mozdulnak és 65 000 BTC felhalmozása zajlik

Bálnák mozdulnak: 65 000 BTC felhalmozása egy hét alatt új korszakot jelez a Bitcoin piacán. A Bitcoin piac újra éledezik, és nem akárkik miatt: a közepes méretű „kriptobálnák” az elmúlt héten elképesztő mennyiségű, 65 000 BTC-t vásároltak fel – ez a lépés nemcsak trendet jelez, hanem potenciálisan erőteljes árfolyammozgásokat is előrevetít. Mi áll a színfalak mögött, és mit jelent ez a piac egészére nézve?
2025. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Hibákat és hiányosságokat találtak több kisállat-kereskedésben

Kisállat-kereskedéseket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban két üzlettel szemben eljárást indítottak állatgyógyászati készítmények engedély nélküli forgalmazása miatt, 10 kereskedésben pedig egyéb hibák és hiányosságok miatt intézkedtek - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
2025. 09. 11. 17:30
Megosztás:

Hétfőnként indultak a magyarok Horvátország felé

Vir volt az idei nyári főszezon abszolút sztárja a Horvátországba utazó magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek jellemzően az utazás előtt legalább 3 hónappal foglalták le szállásukat nyaralásukhoz, és a legtöbben hétfői napon érkeztek. A legkeresettebb úti célokban nem volt vita: Vir mellett Crikvenica és Selce volt idén a legvonzóbb desztináció. A családok többsége 370 ezer forintnál többet, a párok zöme 70–270 ezer forintot költött szállásra a portál adatai szerint.
2025. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas utalványok beváltásánál

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas élelmiszer-utalványok beváltásánál - közölték az áruházláncok az MTI-vel.
2025. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2025. 09. 11. 16:00
Megosztás: