LMP: körülbelül 110 millió forintba került a kampány

(MTI) - Az LMP - Karácsony Gergely tájékoztatása szerint - körülbelül 110 millió forintot költött a parlamenti választási kampányára és nagyjából ugyanennyit terveznek fordítani az őszi önkormányzati választásokra is. A párt kampányfőnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta, bár most már kapnak majd állami támogatást, a költekezés szempontjából "puritán" párt maradnak. "Kézenfekvőnek" tartaná, ha az LMP vezetné a parlament környezetvédelmi bizottságát.

"Az LMP kampánya arról szólt, hogy be kellett rúgnunk az üres kapuba a gólt" - összegzett Karácsony Gergely, aki szerint a politikai színtéren korábban kialakult helyzet óriási lehetőséget kínált a számukra. Hozzátette, hogy ezzel a lehetőséggel élniük is kellett, amit a párt a kampány alatt meg is tett. A kampányfőnök egyelőre nem tudta teljes pontossággal megmondani, hogy mennyit költöttek a két forduló alatt, de az összeget körülbelül 110 millió forintra teszi. Ebből egyelőre mintegy ötvenmillió forintot fizettek ki, a maradék jelentős részét a következő hetekben utalják el, a beszállítókkal pedig hosszabb határidejű fizetésekben állapodtak meg.

 

Kitért arra, hogy körülbelül 50 millió forintot az első fordulót megelőző utolsó héten költöttek el. Ezt azzal indokolta, korábban is számoltak azzal, hogy egy kisebb ismertséggel rendelkező pártnak abban az időszakban kell megnyernie a választókat, amikor azok a leginkább nyitottak a politikára és azt keresik, hogy kire szavazhatnak. Karácsony Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy adósságaikat nem feltétlenül a pártnak már járó állami támogatásból akarják teljesíteni. Szavai szerint ezt abból nehéz is lenne összespórolni.

 

Úgy számolnak, hogy az LMP, mint párt idén körülbelül 110 millió forinthoz jut ebből a forrásból. Ezen felül a frakció és a pártalapítvány is kap állami támogatást, de ezeket mindenképpen a képviselőcsoport működésre, illetve a szellemi háttérre fordítják. Egyúttal tovább folytatják a pénzgyűjtést is, ugyanis az őszi helyhatósági választásokra nagyjából szintén 110 millió forintot akarnak fordítani és ezt elő kell teremteniük. Az LMP választmánya heteken belül dönteni fog az idei költségvetésükről, "de az LMP továbbra is egy meglehetősen puritán párt marad". Karácsony Gergely meglátása szerint kampányukat könnyítette, hogy ahogy haladtak előre, végig érezték, nagyon sok támogatójuk van és valami mindig történt, ami továbbsegítette őket.

 

A nehézségek között említette, hogy anyagi értelemben tervezhetetlen volt a kampányuk, mert soha nem tudták pontosan, hogy meddig mehetnek el, mennyit költhetnek. Az elején 30 millió forinttal indultak, ennek közel négyszeresét költötték. Szavai szerint a legnehezebb pillanatok azok voltak, amikor úgy tűnt, hogy pénz hiányában kénytelenek lesznek leállni. Ekkor hívott össze egy sajtótájékoztatót, ahol azt kérte, hogy aki tudja, támogassa őket. Ekkor néhány nap alatt körülbelül 15 millió forint gyűlt össze néhány ezer forintos felajánlásokból. A kampányfőnök úgy látja, hogy miután nagyon fiatal a pártjuk, ezért heterogén a szavazótáboruk összetétele.

 

Alapvetően három nagy csoportra bontotta őket, úgymint azok a fiatal szavazók, akik 2002 után lettek nagykorúak és nem volt politikai kötődésük, az MSZP-től és az SZDSZ-től elpártolt szavazók, valamint a zöld tudatos választók. A parlamenti küszöb átlépésével az LMP-nek meg kell változtatnia az alapszabályát. Karácsony Gergely elmondta, hogy az országos tanácsuk a hétvégén is ülésezett; május közepén alapszabály-módosító kongresszust, júniusban pedig tisztújítást tartanak.

 

Arra a felvetésre, hogy az eddig gyakorlatilag a bázisdemokrácia mentén működő pártban nem okoz-e töréseket, hogy a frakciónak ezentúl nem tudja minden döntése előtt kikérni a többség véleményét, azt felelte, hogy ez egy létező veszély, de úgy gondolja, hogy egy olyan alapszabályban kell gondolkozniuk, amely olyan helyzetet hoz létre, hogy a frakció ne szakadjon el a párttól. Hozzátette, azt is el kell kerülni, hogy valamiféle rivalizálás jöjjön létre a párt különböző szervezetei között.

 

Megjegyezte, hogy az LMP belül mindezek mellett működik egyfajta konszenzuskereső, bizalmi politizálás, ami a legrázósabb időszakokban is sikerült fenntartani. Véleménye szerint ez bizonyos esetekben lassítja a döntéshozatalt, ahogy erre a kampányuk alatt is voltak példák, de cserébe sikerül a komolyabb feszültségeket elkerülniük. A jövendő, párton belüli pozíciókról azt mondta, kizártnak tartja, hogy a közlejövőben elnököt választanának, maradnak a kollektív vezetés mellett. Frakcióvezetőt viszont ki kell jelölniük, de az ő személyéről csak később döntenek. Azt viszont nem tartja valószínűnek, hogy büntetnék azokat, akik a frakció álláspontjával szemben szavaznak.

 

Az Országgyűlésben viszont minden bizottságban szeretnének helyet kapni, annak ellenére, hogy azokban akarnak leginkább részt venni, amelyek a választási programjuk kiemelt pontjaihoz kapcsolódnak. A kampányfőnök azt reméli, hogy egy vagy két elnöki posztot is kaphatnak és kézenfekvőnek tartaná, ha az LMP vezetné a környezetvédelmi bizottságot. Emellett az esélyteremtésre, az emberi jogok védelmére, illetve az önkormányzati bizottságra helyezne nagyobb hangsúlyt. Reméli, hogy az övék lesz az egyik legfelkészültebb és leglelkesebb frakció. Megjegyezte, hogy Mile Lajost leszámítva nincsenek közöttük igazi politikai rutinnal rendelkezők, de közéleti és szakmai tapasztalatuk van. A hamarosan kezdődő munkáról azt mondta, hogy a párttól korábban megszokott performanszokat alapvetően kívül tartják az Országház falain, de szeretnének egy "kicsit mosolygósabb parlamentet".


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: