Lemondott a Munkáspárt, a Liberális Demokraták és a UKIP vezetője

Lemondott a legnagyobb brit ellenzéki párt, a Munkáspárt, valamint a konzervatívokkal eddig koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és a legnagyobb EU-ellenes brit politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője, mivel mindhárom párt a vártnál sokkal rosszabb eredményt ért el a Konzervatív Párt által abszolút többséggel megnyert előző napi parlamenti választásokon.

A legsúlyosabb választási katasztrófa a Liberális Demokratákat érte: a csaknem végleges péntek délutáni adatok szerint mindössze 8 mandátumot szereztek a 650 fős alsóházban, 49-cel kevesebbet eddigi frakciójuk létszámánál. A modern brit politikatörténetben még egyetlen párt sem szenvedett el ilyen arányú veszteséget parlamenti választáson.

 

Nick Clegg, a liberálisok eddigi vezetője, aki az előző, a konzervatívokkal közös koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese is volt, a párt londoni székházában összegyűlt aktivisták előtt kijelentette: a Liberális Demokraták választási eredménye "felmérhetetlenül lesújtóbb" annál, mint amit ő valaha is lehetségesnek tartott. Hozzátette: ezért minden felelősséget magára vállal, és lemond a párt vezetőjének tisztségéről. A liberális politikus elismerte, hogy pártja "katasztrofális veszteségeket" szenvedett a választásokon. Ennek okai még feltárásra várnak, egy dolog azonban bizonyosnak tűnik: a liberalizmus Nagy-Britanniában és szerte Európában nem teljesít jól a félelemkeltés politikájával szemben.

 

A globális pénzügyi krach teremtette társadalmi bajok, valamint a globalizáció folyományaként felszínre került bizonytalanságok nyomán az emberek "új bizonyosságok", a nacionalizmus, a "mi kontra ők" politikája felé fordultak - hangsúlyozta lemondását bejelentő beszédében Clegg. Nem sokkal később bejelentette lemondását Ed Miliband, a Munkáspárt eddigi vezetője és miniszterelnök-jelöltje is, miután a Labour a várakozásoknál szintén sokkal rosszabb eredményt ért el.

 

A liberális párt és a Labour a meredek számszerű visszaesés mellett érzékeny személyi veszteségeket is elszenvedett. A Munkáspárt vezérkarából nem jutott be az alsóházba Douglas Alexander, a párt eddigi árnyékkormányának külügyminiszter-jelöltje, akit a Skót Nemzeti Párt (SNP) 20 esztendős egyetemista jelöltje, Mhairi Black győzött le. Ezzel ő lett a brit parlament alsóházának 1667 óta legfiatalabb tagja. Elvesztette képviselői mandátumát emellett Ed Balls, a Labour árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje, aki Ed Miliband után a párt második legmagasabb rangú képviselője volt, valamint Jim Murphy, a Munkáspárt skóciai tagozatának vezetője.

 

A Liberális Demokraták élvonalából nem került be az új alsóházba Vince Cable, az üzleti ügyek eddigi minisztere, Danny Alexander, az eddigi koalíciós kormány pénzügyminiszter-helyettese és Ed Davey, aki a választásokig az energiaügyi miniszter tisztségét töltötte be. Miliband a lemondását bejelentő beszédében egyenes utalást tett arra, hogy helyettesét, Harriet Harmant szeretné utódjaként a Munkáspárt vezetői tisztségében látni. Ha megválasztják, Harriet Harman lesz a Labour első női vezetője, bár ügyvezetőként korábban már ellátta ezt a tisztséget.

 

Nigel Farage, a UKIP eddigi vezetője annak nyomán jelentette be lemondását, hogy a választásokon nem jutott mandátumhoz. Farage már korábban egyértelművé tette, hogy ha nem szerez képviselői mandátumot, távozik a UKIP éléről. A párt, amelynek elsődleges politikai programja Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból, mindössze egy képviselői helyet szerzett, Farage-t pedig egy olyan konzervatív párti jelölt verte meg, aki korábban a UKIP-tól állt át a torykhoz.  (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: