Lengyelországban a rendszerváltás óta nem látott szinten a foglalkoztatottság

Lengyelországban a rendszerváltás óta még soha nem volt ennyi foglalkoztatott, mint jelenleg - írta a Rzeczpospolita című lengyel lap csütörtökön.

A lengyel statisztikai hivatal (GUS) adatai szerint az idei harmadik negyedévben a munkában állók száma 16,28 millió volt a 38 milliós országban. Ez csaknem 300 ezerrel több, mint a lengyel gazdaság szempontjából nagyon kedvező 2008-as évben volt. Az elmúlt három évben 200 ezerrel nőtt a határozatlan és 60 ezerrel a határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatottak száma.

 

A cégek igyekeznek megvédeni a munkahelyeket, és egyelőre jól boldogulnak a világpiaci megrázkódtatások ellenére is. De a következő hónapokban rosszabbra fordulhat a helyzet a munkapiacon, tekintettel arra, hogy a kormány két százalékkal megemeli a munkaadók által a munkavállalók után fizetett nyugdíjjárulékot. A munkában állók számának növekedésében nem csekély szerepük van a magánvállalkozásoknak.

 

Az elmúlt három évben a magánszektorban csaknem 500 ezer munkahely keletkezett, míg az állami szektorban számuk 200 ezerrel zsugorodott. A szolgáltatások területén jelenleg 9,2 millióan dolgoznak, mintegy 650 ezerrel többen, mint 3 éve. A termelői ágazatban viszont ugyanezen idő alatt 180 ezerrel, a mezőgazdaságban pedig 166 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Javult az idősebb korúak foglalkoztatottsága is: az 55-64 évesek korosztályában ez az elmúlt három évben 32-ről 37,7 százalékra nőtt (Lengyelországban jelenleg a nyugdíjkorhatár férfiak esetében 65, a nőknél 60 év). (MTI)

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás:

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás:

Átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre

Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 08:00
Megosztás:

Az adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az adidas AG német sportfelszerelés-gyártó vállalat bevétele 6,63 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az árfolyamváltozások nélkül a bevétel 8 százalékkal nőtt - közölte a cég közleményében nem végleges adatként.
2025. 10. 23. 07:00
Megosztás:

Holding struktúrára vált a Mol

A Mol-csoport november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak döntést - közölte az olajipari társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 06:00
Megosztás:

A magyarok közel egyharmada szerint a mesterséges intelligencia teljesen meg fogja változtatni az életünket

A jelenség munkahelyekre gyakorolt várható következményeinek megítélésével kapcsolatban továbbra is megosztottak a hazai munkavállalók, ugyanakkor érzékelhetően visszaesett azok aránya, akik szerint akár már tíz éven belül is érezhetőek lesznek a változások. A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is megállapítható, hogy nem változott a válaszadók azzal kapcsolatos várakozása, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást.
2025. 10. 23. 05:00
Megosztás:

Meddig élnek a magyar fiatalok a „mamahotelben”? Ezen is segít majd az Otthon Start?

Az Európai Unióban átlagosan 26,2 éves korban költöznek el a fiatalok a szüleiktől az első önálló otthonukba, a magyaroknál ez kicsivel az átlag felett van, 2024-ben 27,1 év volt az átlagéletkor. Érdekesség, hogy itthon a lányokra sokkal jellemzőbb, hogy előbb elhagyják a „mamahotelt”, náluk 25,9 év az átlagos kor, míg a fiúknál ez 28,3 év.
2025. 10. 23. 04:00
Megosztás: