London a világ vezető pénzügyi központja

A legújabb globális befektetői felmérés szerint továbbra is London a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központja, de már csak egyetlen ponttal előzi meg a második helyezett New Yorkot. A felmérésbe bevont intézményi befektetők szerint a brit EU-tagság megszűnése továbbra is komoly bizonytalansági forrás.

London a világ vezető pénzügyi központja

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group ranglistája (Global Financial Centres Index, GFCI), amely bonyolult, 103 kritériumot és több mint kétezer befektetői értékelést súlyozó mérési módszertannal készült, ezúttal 110 várost és térséget vizsgált.
   
A cég hétfőn ismertetett új globális rangsorában az első két helyen álló Londont és New Yorkot Hongkong, Szingapúr és Tokió követi a felső ötös mezőnyben. Az első tízben szerepel még Sanghaj, Toronto, San Francisco, Sydney és Boston.
   
A 11. helyen álló Peking épphogy kicsúszott a felső tízes mezőnyből, egyetlen ponttal lemaradva Boston mögött.
   
A közép- és kelet-európai EU-mezőnyt Varsó vezeti a 41. helyen, utána Prága (71.), Tallinn (79.), Riga (87.) és Budapest (89.) következik.

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!
    

London az új rangsorban 794, New York 793 pontot kapott a megszerezhető ezer pontból.
   
A szeptemberben összeállított előző globális ranglistán London 780, New York 756 pontot szerzett, de a Z/Yen szakértői már akkor is azt hangsúlyozták, hogy ez jelentéktelen különbség.
   
A cég módszertani meghatározása szerint azok a pénzügyi központok, amelyeket húsz pontnál kisebb értékelési különbség választ el egymástól, gyakorlatilag azonos megítélésűnek tekinthetők.
   
A hétfőn ismertetett tavaszi GFCI-ranglistán London 14, New York viszont 37 ponttal többet kapott, mint a tavaly őszi felmérésben.
   
A Z/Yen szakértői a beszámolóhoz fűzött elemzésükben hangsúlyozzák, hogy a Brexit-folyamat teremtette bizonytalanságok nagyban befolyásolták a befektetői felmérés Londonban dolgozó résztvevőit, akik jóval kevésbé bizakodó véleményeket hangoztattak London pénzügyi központként betöltött jövőbeni szerepéről, mint a Frankfurtban és Párizsban dolgozó válaszadók az ő városuk pénzügyi szolgáltatási szerepének jövőjéről.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A Z/Yen elemzői ugyanakkor megállapítják, hogy általánosságban erősödik a világ legnagyobb pénzügyi központjaiba vetett befektetői bizalom. A ház szerint ezt egyértelműen jelzi, hogy a felső 25-ös mezőnyben szereplő pénzügyi szolgáltatási központok mindegyikének minősítési pontszáma nőtt az előző ranglista összeállítása óta, az alsó 50-es csoport tagjainak befektetői megítélése viszont kivétel nélkül gyengült.
   
A felmérés szerint ez érvényes a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok pénzügyi központjaira is: Varsó 9, Prága 13, Budapest 17, Riga 34, Tallinn 35 hellyel került hátrébb a tavaly szeptemberi listán elfoglalt helyezéséhez képest.
   
A Z/Yen londoni elemzői szerint mindez jelzi, hogy a befektetők ismét egyre inkább a hagyományos, erős, globális kihatású pénzügyi központokat kezdik előnyben részesíteni.
   
A tágabb kelet-európai térségben gyakorlatilag egyedüliként azonban Moszkva 6 helyet javított, és jelenleg a 83. helyen áll.
   
Az elmúlt néhány hónapban jelentősen javult az orosz makrogazdasági politika hitelminősítői megítélése, amelyre a befektetők komoly figyelmet fordítanak.
    

E folyamat egyik meghatározó mozzanataként a múlt hónap végén visszaemelte Oroszország államadós-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális adósminősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), a nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott prudens szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolva a lépést.
   
A döntés óta a nemzetközi intézményi befektetők szempontjából Oroszország ismét befektetésre ajánlott szuverén adósnak számít. A nemzetközi gyakorlat alapján ugyanis a befektetési társaságok általában két hitelminősítő osztályzatát veszik figyelembe annak meghatározásához, hogy egy adott szuverén vagy kereskedelmi adós besorolását befektetésre ajánlottnak tekintik-e vagy sem, és a Fitch Ratings már az S&P februári lépése előtt is befektetési kategóriában tartotta nyilván Oroszországot.
    

A három nagy piacvezető hitelminősítő közül már csak a Moody's Investors Service tart érvényben nem befektetési ajánlású besorolást az orosz államadósságra, január végén azonban ez a cég is felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az orosz osztályzat kilátását.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: