Londoni elemzők szerint már recesszióban vagyunk

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP), a magyar gazdaság az első negyedévi visszaesés után így technikai értelemben recesszióba kerülhetett.

Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak mindegyike negatív magyar GDP-adatot vár a második negyedévről, és az idei év egészére is recessziót valószínűsít a magyar gazdaságban.   A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemzőrészlegének közgazdászai 0,4 százalékos negyedéves összevetésű GDP-csökkenést jósoltak, éves összehasonlításban 1,3 százalékos visszaesést.  A ház elemzői szerint a havi gazdasági aktivitási adatok arra vallanak, hogy az első negyedévhez hasonlóan a másodikban is a nettó export volt a magyar gazdaság egyetlen hajtóereje.

 

A JP Morgan szakértői 2012 egészére 1,2 százalékos GDP-csökkenést várnak Magyarországon. A cég elemzői a szintén kedden esedékes júliusi inflációs adatokkal kapcsolatban azt jósolták, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi ütem valószínűleg minimálisan, egytized százalékponttal 5,7 százalékra gyorsulhatott. Várakozásuk szerint ugyanis a belépő bázishatások éves összehasonlításban emelhették az élelmiszer-árinflációt a múlt hónapban, amit részben ellentételezhetett az üzemanyagok jelentős - havi összevetésben 3,5 százalékos - áresése.
    

A Goldman Sachs (GS) szakértőinek előzetes becslése 0,1 százalékos negyedéves és 1,2 százalékos éves GDP-mínuszt valószínűsít az előző negyedévről, szezonális és munkanaphatással kiigazított számítás alapján. Úgy vélik, a magyar gazdaság teljesítményéhez egyedül a nettó export adott pozitív hozzájárulást, ám a ház szerint ez biztosan nem volt elég a még mindig csökkenő magánfogyasztás és beruházás, valamint a "nagyon feszes" költségvetési alapállás negatív növekedési hatásainak ellentételezéséhez.
    

A cég szakértői szerint a magyar gazdaság fő kereskedelmi partnerének számító euróövezet jövőjével kapcsolatos bizonytalanság, valamint a hazai üzleti környezet együtt nagy valószínűséggel a beruházási érték újbóli visszaesését eredményezte a második negyedévben.
    

Ha nem következi be előre nem látott fordulat a külső környezetben, akkor ezek a folyamatok várhatóan folytatódnak a második fél évben is a Goldman Sachs elemzői szerint, akik 2012 egészére 1,0 százalékos GDP-visszaesést várnak a magyar gazdaságban.
    

A ház 5,5 százalékos éves magyarországi inflációt vár a múlt hónapra az 5,6 százalékos júniusi ütem után, de a cég elemzői fenntartották azt a véleményüket, hogy a magyar jegybank következő kamatdöntését elsősorban a pénzügyi stabilitással, valamint a forintárfolyamot és a külső finanszírozást terhelő kockázatokkal kapcsolatos megfontolások határozzák meg. A kockázati felárak hosszabb ideje tartó csökkenése és a forint stabilitása növelte ugyan az MNB-kamatcsökkentés esélyét, de a monetáris tanács tagjainak többségét valószínűleg az IMF/EU-megállapodás aláírásának látótávolságba kerülése győzi majd meg arról, hogy lehetővé vált a pénzügy-politikai enyhítés - jósolták a GS londoni elemzői. A cég 2012 vége felé várja a jelenleg 7,00 százalékos MNB-alapkamat első csökkentését.
    

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőcége, a Capital Economics közgazdászai közölték: a ház által a magyar gazdasági ciklussal együtt mozgó jelzőszámok (coincident indicators) alapján elvégzett számítás 1,3 százalékos éves összevetésű GDP-visszaesést valószínűsít az idei második negyedévre. E mutatók arra vallanak, hogy a magyar gazdaság éves visszatekintésben számolt teljesítménye gyengült az első negyedévhez képest, akkor ugyanis 0,7 százalékkal csökkent a GDP értéke az egy évvel korábbihoz képest.
   

 A cég londoni elemzői szerint az egyetlen kedvező elem az, hogy a várt éves visszaesés a Capital Economics számításai alapján az előző negyedévinél jóval kisebb mértékű, 0,3 százalékos negyedéves összehasonlítású GDP-mínusznak felelne meg.
    

A ház közgazdászai ugyanakkor azt jósolták, hogy az idén a magyar gazdaság teljesít a leggyengébben a felzárkózó európai térségen belül. A Capital Economics jelenlegi várakozása az, hogy 2012 egészében 1,5 százalékkal csökken a magyar GDP-érték.
    

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays felzárkózó piaci elemzői azt emelték ki prognózisukban, hogy a magyar feldolgozószektor termelési jelzőszámai az 50-es határszint felett járó beszerzési menedzserindex tanúsága szerint javultak a második negyedévben, és forintértéken számolva az export is stabil volt. A ház szakértői hangsúlyozták, hogy az új Mercedes autógyár termelésbe állása is lendületet adott az ipari teljesítménynek.
    

Mindezek alapján a Barclays elemzői negyedéves összevetésben az első negyedévinél "sokkal jobb" teljesítményt várnak a magyar gazdaságban a második negyedévre; előrejelzésük szerint így számolva 0,2 százalékkal csökkent a GDP-érték az idei első három hónapban mért, 1 százalékot meghaladó negyedéves visszaesés után. A Barclays londoni elemzői azonban így is 1,3 százalékos éves összevetésű második negyedévi GDP-mínusszal számolnak.     A ház a júliusi tizenkét havi inflációra az előző havi ütemmel megegyező, 5,6 százalékos előrejelzést adott.(MTI)


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: