Londoni elemzők: Közép-Európa számára az euróövezet a nagyobb kockázat

Közép-Európa számára nem az ukrajnai válság, hanem az euróövezeti gazdaság gyenge teljesítménye a nagyobb aggodalomforrás befektetői szempontból - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A magyar gazdaság idei teljesítményére adott citybeli előrejelzések ugyanakkor javulnak, és egyes londoni vélemények a magyar szuverén adósosztályzat javítását sem zárják ki. Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza az ukrajnai fejlemények lehetséges járványhatásáról összeállított tanulmányában hangsúlyozta: jóllehet a csütörtöki hadszíntéri jelentéseket az európai felzárkózó térség befektetési eszközei megszenvedték, összességében azonban az eddigi átszűrődő hatás a régió piacain nem különösebben nagy.

 

Törökország irányadó tőzsdei árfolyammutatója például csaknem 20 százalékkal emelkedett az idei év eleje óta, és az e hónapban tapasztalt visszaesést sem a geopolitikai kockázatok, hanem elsősorban a török gazdaság gyengeségei okozták. Az idei év eddig szakaszában a közép-európai EU-gazdaságok tőzsdéi is meglehetősen jól teljesítettek. E gazdaságok oroszországi kapcsolatai jelentősek, de nem annyira, amennyire a közvélekedés tartja; az euróövezet messze fontosabb exportpiacuk, mint Oroszország - áll Shearing elemzésében.

 

A Capital Economics főközgazdásza szerint a közép-európai piacokon aktív befektetők számára ezért aggályosabbak az utóbbi hónapok gyenge euróövezetri aktivitási adatai, köztük a csütörtökön közzétett valutauniós gazdasági hangulati jelzőszámok. Ezzel együtt is azonban a közép-európai részvényárazások még mindig alacsonyak, és a helyi valutáknak is van erősödési mozgásterük - vélekedett az elemző. A Capital Economics vezető szakértőjének előrejelzése szerint a forint 2014 végére 300 forint/euróig, 2015 végére 295 forint/euróig erősödik.

 

A ház várakozása szerint a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a jövő év végére 19 500 pontig emelkedhet. Egy másik nagy londoni elemzőház, a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport citybeli elemzőrészlege (BofA Merrill Lynch Global Research) a magyar gazdaság teljesítményére adott prognózisát is javította. A ház csütörtöki térségi helyzetértékelésében közölte: az eddigi előrejelzésében szereplő 2,8 százalék helyett most már 3 százalékos GDP-növekedést vár a magyar gazdaságban 2014 egészére.

 

A cég a pozitív felülvizsgálatot az erőteljes második negyedévi növekedési teljesítménnyel, a hazai kereslet normalizálódásával és az élénk exporttal indokolta. A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői is kiemelték ugyanakkor, hogy az euróövezet központi gazdaságainak második negyedévi teljesítménye "kiábrándító" volt, és a legutóbbi aktivitási jelzőszámok arra vallanak, hogy az euróövezeti kilábalás eddig is lanyha lendülete még tovább gyengülhet. A cég mindazonáltal közölte: továbbra is valószínűnek tartja, hogy 2015 elején megkezdődik a magyar államadós-besorolások felminősítése a befektetési ajánlású kategóriába.

 

A magyar szuverén adósosztályzatokat mindhárom nagy hitelminősítő a befektetési ajánlású sáv alatt tartja nyilván. Jelenleg a Standard & Poor's magyar besorolása a leggyengébb: ennél a cégnél a hosszú és rövid lejáratú magyar államadósság-kötelezettségek osztályzata "BB/B". A hosszú futamidejű magyar osztályzat az S&P listáján a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal elmarad. A Moody's Investors Service hosszú távú magyar szuverén osztályzata ennél egy fokozattal jobb, "Ba1", amely e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings "BB plusz" hosszú futamú magyar szuverén devizaadós-minősítésével. Az utóbbi időszakban más nagy londoni házak is javították a magyar gazdaságra adott növekedési előrejelzéseiket.

 

A JP Morgan londoni közgazdászai legutóbbi felülvizsgált becslésükben közölték, hogy a második negyedévi adatok alapján az eddigi 3 százalékról 3,3 százalékra emelték a magyar gazdaság idei egész évi növekedésére szóló prognózisukat, annak ellenére is, hogy a cég 2014 második felében 3 százalék körüli éves ütemre lassuló növekedéssel számol Magyarországon. A lassulást valószínűsítő prognózisukat a JP Morgan elemzői azzal a véleményükkel indokolták, hogy jóllehet az ipari rendelésállomány és a bizalmi jelzőszámok a jelenlegi negyedév kezdetén is még magasak voltak, a "külső ellenszél" azonban ha késleltetve is, de el fogja érni a magyar gazdaságot.    (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: