MNB kamatdöntés - elemzői reakciók

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem okozott meglepetést azzal, hogy nem változtatott a jegybanki alapkamat szintjén.

"Nagy meglepetést nem okozott az MNB, amikor a kamatok tartásáról döntött. A Magyarország, valamint az EU és az IMF közti tárgyalások lehetséges elindulásáról szóló hírek ugyan jelentős mértékű hirtelen hozamesést, a forint erősödését, valamint a CDS-árak csökkenését okozták egy hónappal ezelőtt, de annak a pozitív hangulatnak nem volt folytatása" - mondta Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója az MTI-nek.
    

Kifejtette: a forint árfolyama és a CDS szintje nagyjából ott van, mint akkor volt, a hosszú lejáratú államkötvényhozamok pedig az esés felét vissza is adták. Az eurózónában ismét "feszült a tőkepiaci hangulat", a görög és a spanyol bankszektorból megindult tőkekimenekítés a közös valuta jövőjét veszélyeztetik. A spanyol bankrendszerből előkerülő újabb és újabb csontvázak arról tanúskodnak, hogy még mindig nem tudni pontosan, mekkora pénzügyi áldozatvállalást követelnek a periféria országai a stabil központi országoktól ahhoz, hogy pénzügyi rendszereik kártyavárként ne omoljanak össze - tette hozzá a befektetési igazgató.
    

Elmondta: bár az MNB monetáris tanácsa ezekre a jelekre nem figyel, de mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a feltörekvő országok gazdasági növekedése - különösen Kína esetében - érezhetően csökken, ami várhatóan visszaveti majd a magyar államkötvény iránti befektetői étvágyat is. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyre mélyülő belföldi recesszió ellenére az infláció makacsul a cél felett marad, ami önmagában nem indokolja a kamatok vágását - különösen úgy, hogy az euró/forint árfolyam ismét a régi csúcsok felé kúszik.
    

Duronelly Péter hangsúlyozta: "Ennek okán nem gondoljuk, hogy az ősz előtt kamatvágásra kerülhet sor, sőt, a nemzetközi hangulat további romlása esetén kamatemelést sem tartunk kizártnak".
    

Suppan Gergely, a TakarékBank Zrt. senior elemzője szerint a piaci és elemzői várakozásoknak megfelelően az MNB 7 százalékon tartotta az alapkamatot.  Kifejtette: miközben a reálgazdasági folyamatok (a GDP, a fogyasztás, a beruházások) alakulása kamatcsökkentést indokolhatna, az elmúlt hetekben fokozódó stabilitási és inflációs kockázatok nem adnak lehetőséget kamatcsökkentésre.

 

A hazai gazdaság sérülékenységét jól tükrözte, hogy az európai adósságválság újabb hullámainak hatására a forint meredeken gyengült, a kockázati prémiumok és az állampapírhozamok szignifikánsan emelkedtek. Kiemelte: a legújabb adótervek pedig nem teszik lehetővé, hogy jövőre a 3 százalékos inflációs cél teljesüljön – noha a belső kereslet hiányában a jegybank elvileg áttekinthet az adóemelések okozta egyszeri inflációs tényezőkön. Hozzáfűzte: az IMF tárgyalások lezárása stabilizálhatja a forint árfolyamát, illetve jelentősen csökkentheti az állampapírhozamokat és a kockázati felárakat, így annak lezárását követően kerülhet csak sor a kamatok csökkentésére, azonban ehhez az is szükséges, hogy a forint erősödése a középtávú inflációs kilátásokat is érdemben javítsa.  Elmondta: Az idei év végére 6,50-6,75 százalékos alapkamatra számít, ami jövő év végére fokozatosan 6 százalékra csökkenhet. Az európai adósságválság eszkalálódása, illetve annak következtében a forint esetleges drámai gyengülése viszont kamatemeléshez is vezethet, Hozzátette: alapforgatókönyvük szerint Görögország nem válik ki az eurózónából, így az európai adósságválság folyamatai ellenőrzés alatt tarthatóak. (MTI)

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás: