Magán-nyugdíjpénztári elvonás - nincs kompenzáció, tisztázatlan a nyilvántartás és az öröklési szabályok

Visszautasítja a miniszterelnök magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó kijelentéseit a Stabilitás Pénztárszövetség; mindez csak arra szolgál, hogy elterelje az emberek figyelmét arról, hogy az Országgyűlés által szerdán tárgyalandó törvénytervezetben nyoma sincs annak, hogy a pénztártagokat az állam később bármi módon kompenzálná a nyugdíjcélú megtakarítások központi költségvetési átirányításáért - közölte kedden a szervezet.

Juhász Istvánné főtitkár kijelentette: sajnálatosnak tartja, hogy a kormány a széleskörű társadalmi tiltakozás ellenére sem vizsgálta felül álláspontját, és a korábban bejelentett önkényes, a több, mint 3 millió pénztártag szempontjait teljes egészében mellőző törvényt terjesztett elő, amely szerint a 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket a tagok egyéni számlái helyett a központi tb-rendszerbe irányítják át.

 

A közlemény hangsúlyozza: a törvénytervezetben még utalás sincs arra, hogy az elvonás miatt a tagok milyen kompenzációra lesznek jogosultak, az állami rendszerbe irányított befizetéseket milyen módon tartják majd nyilván, illetve a most elvont nyugdíjpénztári befizetések miként számítanak bele az öröklésbe. A főtitkár visszautasítja Orbán Viktor miniszterelnöknek a pénztári rendszer lejáratására irányuló vádjait, miszerint a magán-nyugdíjpénztárak tagjait "tőzsdézésre vagy rulettasztalhoz kényszerítették" volna.

 

A havi 30 milliárd forint járulék pedig nem "magánbefektetők zsebébe", hanem a tagok nyugdíjszámláira kerül, ahol azt egyénileg, naprakészen nyilvántartva, törvények által szabályozott módon befektetik, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) rendszeresen ellenőriz. A befektetések hozamait ezen felül külön garantálja a Pénztárak Garancia Alapja, amely biztosítja, hogy a tagok befizetései a teljes felhalmozási időszakra vonatkozóan garantáltan megőrizzék az inflációval megegyező hozamot.

 

Tehát az embereket semmiféle kár nem érheti, a megtakarítások értékállósága hosszú távon biztosított a magán-nyugdíjpénztári rendszerben. A pénztárszövetség emlékeztet arra, hogy bár a pénztárak a 2008-as pénzügyi válság hatására jelentős veszteségeket szenvedtek el, azokat tavalyra - rekordidő alatt - ledolgozták, és 2009-ben már 457,8 milliárd forint befektetési eredmény mellett kiemelkedő hozamokat értek el.

 

A tagoknál a választható portfóliós rendszerben a klasszikus portfólió 12,11 százalék, a kiegyensúlyozott portfólió 17,75 százalék, a növekedési portfólió pedig 25,95 százalék vagyonnal súlyozott átlaghozamot ért el a tavalyi évben. A legalább 10 éve működő magán nyugdíjpénztárak által kezelt 51 portfólióból a 2000 és 2009 közötti tíz éves átlaghozam 45 portfóliónál meghaladta az infláció mértékét, ebből 17 portfólió éves reálhozama 1-2 százalék közötti mértékű, 13 portfólió reálhozama pedig az évi 2 százaléknál is nagyobb volt.

 

A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a jelenlegi 3 millió aktív munkavállaló jövője szempontjából jelentős kockázatokat hordoz, ha az állam - amint arra a miniszterelnök ismét utalásokat tett - a vegyes nyugdíjrendszer helyett vissza akarna állni az egy pilléres, tisztán állami rendszerre. Az állami nyugdíjrendszer ugyanis az elmúlt években még nagyobb veszteségeket is kénytelen volt elkönyvelni, mint amelyet a magán nyugdíjpénztárak szenvedtek el a 2008-as válság kapcsán.

 

A TÁRKI felmérése szerint az 1995-1996-os mélyponton az állami nyugdíjrendszerben összegyűlt veszteség megközelítette a 40 százalékot, amit csak drasztikus kiigazításokkal tudott az állam ellensúlyozni. Ilyen korrekció volt az 1997-es nyugdíjtörvény, amely a nettó implicit nyugdíjadósság (azaz a biztosítottak nettó nyugdíjvagyonának) több mint a felét eltüntette, és ilyen a 2009-es Bajnai csomag, amelyben visszavonták a 13. havi ellátást, felemelték a korhatárt, és leszorították a már megállapított járadékok éves indexét.

 

"Mivel az állami nyugdíjrendszer sem képes biztos hozamokat garantálni, ezért fontos, hogy a kockázatokat megosszuk, és a két rendszerre együttesen támaszkodjunk" - mutat rá a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára. A kockázatmegosztás a főtitkár szerint a jövő nyugdíjainak biztosítása szempontjából komoly jelentőséggel bír, mivel a két pillér kockázatai nagymértékben eltérnek egymástól.

 

A két rendszer együtt nagyobb esélyt jelent az emberek számára az időskori biztonság elérésében, mint külön-külön - hangsúlyozza a közlemény. Az állami rendszerbe visszalépők ugyanis eddigi egyéni megtakarításaikat egy "közös kalapba" kötelesek dobni, a most egyéni számlán gyarapodó vagyonnal szemben számukra nem marad más, mint egy általános, biankó ígérvény, hogy amikor elérik az - egyre emelkedő - nyugdíjkorhatárt, a nem mellesleg egyre inkább csökkenő népességű és elöregedő társadalom akkori keresőképes rétegének befizetéseiből az akkori kormányzat számukra is biztosítani tudja majd a megfelelő színvonalú nyugdíjat.


Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás: