Már 60 ezren keresték fel az NMHH szülőknek szóló információs oldalát

Az indulása óta eltelt öt nap alatt mintegy 60 ezren keresték fel a gyerekaneten.hu-t, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szülőknek szóló információs oldalát - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Már 60 ezren keresték fel az NMHH szülőknek szóló információs oldalát

Tafferner Éva, az NMHH kommunikációs igazgatója elmondta, azért hozták létre az internetes oldalt, mert szerettek volna egy olyan felületet, ahol tájékoztathatják a szülőket arról, hogy pontosan milyen oldalakat látogatnak, milyen játékokkal játszanak a gyerekek, amikor a "neten lógnak".     
   
Jelenleg mintegy 80 témában találhatnak információt a szülők a honlapon, s kvízeket is kitölthetnek, hogy teszteljék a tudásukat - fűzte hozzá.
   
"Arra szeretnénk a szülőket bíztatni és bátorítani, hogy kezdjenek kommunikálni (...) ezekről a témákról a gyerekeikkel, hiszen csak úgy tudják őket biztonságba tudni, ha tisztában vannak azzal, hogy milyen veszélyek fenyegetik őket" - fogalmazott a kommunikációs igazgató, hozzátéve: a cél az, hogy a gyerekek biztonsággal használják az internetet.

Hozzászólások

A járvány megmutatta: a rugalmas munkaidő és az emberi kapcsolatok a legfontosabbak a magyar munkavállalók számára

A magyar munkavállalók ahhoz, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön és elkötelezettek legyenek a munkáltató iránt, elvárják, hogy rendszeres legyen a kommunikáció a főnökkel, hogy jó legyen a személyes kapcsolatuk a kollégákkal, és hogy rugalmas legyen a munkaidő – derül ki a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG) közös, friss, reprezentatív felméréséből, mely azt vizsgálta, milyen változásokat hozhat a koronavírus-járvány a munka világában.
2021. 01. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 10 települést von be közös programjába a Magyar Posta és a Takarékbank

Februárban országszerte várhatóan 10 települést von be közös programjába a Magyar Posta és a Takarékbank, ezzel csaknem 20-ra emelkedik azon települések száma, ahol a közös működtetés hatékonyságát vizsgálják a felek - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Posta Zrt. kedden.
2021. 01. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat a csökkenés a magyar tőzsdén

Csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
2021. 01. 26. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több településen alacsony a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Egyre több településen alacsony a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) nyomán.
2021. 01. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a minimálbér februártól

Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2021. 01. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudatosságra ösztönözte a járvány a Z generációt

Hogyan látja magát a Z generáció a pandémia idején, milyen ötletekkel könnyítenék meg mások életét a járványhelyzetben és milyen kilátásaik vannak a jövőre nézve – többek között ezeket a kérdéseket tette fel követőinek Trunk Tamás, Z-generációs szakértő és influenszer. Nem reprezentatív kutatásának eredményeit a nem olyan rég megjelent, „Kintsugi – A márkák hivatása. Az első járvány a közösségi média korában” című könyvében részletezte, melyben kifejti, hogy több mint hétszázan osztották meg véleményüket a kérdésekkel kapcsolatban.
2021. 01. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly jelentősen drágultak a használt autók Magyarországon

A magyar használtautó-piacon az átlagárak 2020. januártól decemberig 25 százalékkal, 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra emelkedtek - közölte a Használtautó.hu online piactér hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változtak a lakbérek Magyarországon - ábrán mutatjuk!

Átlagos havi lakbér az ingatlan.com kínálatában szerepő kiadó lakáshirdetések alapján régiónként (átlagos lakbér, ezer forint)
2021. 01. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés az vándortáborok iránt

Idén ötödik alkalommal indulnak a Vándortábor Programban táborok, amelyekre nagy az érdeklődés, többségük fél órán belül be is telt - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 26. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat hétfő délután a felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint több mint hatezer jelentkezőből 5231-en jutottak be egyetemre, főiskolára vagy felsőoktatási szakképzésre.
2021. 01. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázatot hirdet a Lego és a MOME

Országos pályázatot hirdet a Lego Hungária Kft. és a MOME, az Alkosd újra a világod! című kreatív megmérettetésre rendhagyó módon nem gyerekek, hanem felnőttek jelentkezését várják az illetékesek - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2,6 millió tavalyi éves e-matrica jár le január 31-én

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint több mint 2,6 millió darab 2020-ra megváltott éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le 2021. január 31-én éjfélkor. Azt követően az említett e-matricák nem használhatóak a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon.
2021. 01. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsot döntött a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,28 pontos, 1,01 százalékos csökkenéssel, 43 188,94 ponton zárt hétfőn.
2021. 01. 25. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EY Magyarország vezérigazgatóját nevezték ki a cég közép-európai csoportjának élére

Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója irányítja a globális tanácsadócég nyolc országot magába foglaló közép-európai csoportját 2021. január elsejétől.
2021. 01. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Duna House lett az év franchise hálózata

Kihirdette a 2020. év legjobbjait a Magyar Franchise Szövetség, amelyen a nagydíjat, a 2020. Év Hazai Franchise Hálózata elismerést a Duna House kapta. Az ingatlanközvetítési és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó franchise hálózat a hazai eredményeivel és nemzetközi terjeszkedésével érdemelte ki az elismerést. A Duna House Cégcsoport Kelet-Közép Európa legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata, a régió 3 országában 250 irodával van jelen.
2021. 01. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimálbér 2021 - végre magvan a 2021 évi minimálbér és garantált bérminimum összege!

2021 február 1-től a minimálbér bruttó összege 167400 forint lesz (a 2020 évi 161.000 forintról), míg a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219000 forintra növekszik (a 2020 évi 210.600 Ft-ról), amely mintegy 4 %-os béremelésnek felel meg - mondta Bodó Sándor az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2021. 01. 25. 16:58
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzügyi tudatosság, avagy az 50-30-20-as szabály

A lakosság nagyrészének szüksége lenne pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, ami hatványozottan igaz a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet idején. Kővári Erika pénzügyi menedzser szerint a pandémiával elindult egyfajta tanítási folyamat, az emberek többsége elkezdett spórolni, de így sincsenek tisztában vele, hogyan kell ezt a gyakorlatban hatékonyan megvalósítani. A szakértő szerint mindig fontos az 50-30-20-as szabályt szem előtt tartani, a cégeknek pedig áldozniuk a munkavállalók pénzügyi oktatására, mert azzal exponenciálisan nőhet a munkájuk hozzáadott értéke is.
2021. 01. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz állapotúak a magyar zászlók

A poliészterből készülő magyar zászlók egyre kevésbé tudnak ellenállni a folyamatosan erősödő UV-sugárzásnak és a szmognak, ennél fogva a 6-12 méteres árbócrúdon lévő kültéri zászlók 6-9 hónapnál, a fali zászlók 1-2 évnél nem is bírják tovább a közterületeken, illetve az épületek homlokzatán. Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy a zászlók elenyésző költséget jelentenek az önkormányzatok számára, de sok településen nem fordítanak rájuk kellő figyelmet, holott törvényi kötelezettségük lenne időközönként cserélni és mosni a lobogókat. A Poliformnál a magyarországi zászlókultúra továbbfejlesztése a cél, ezért most elkezdtek egy olyan alapanyaggal dolgozni, mely akár 50 százalékkal is megnövelheti a zászlók élettartamát.
2021. 01. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult a Magyar Posta küldeménykövető projektje

Lezárult a Magyar Posta Hivatalos küldeménykövető elnevezésű kiemelt projektje - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit vírusmutációt vizsgálja az NNK

A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) - mondta a kutatás laborvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 01. 25. 12:05
Megosztás:
Hozzászólások: